Szodoma ​százhúsz napja 89 csillagozás

De Sade márki: Szodoma százhúsz napja De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Marquis de Sade több mint két évszázaddal ezelőtt írta híres-híredt könyvét, mely magyar nyelven most jelenik meg először. Egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg: ezen a százhúsz napon régi történetek elmesélésével és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek.
Sade márki fantáziája ebben a műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a – történelemmel egyébként egyidős – „szadizmus” fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felőtt olvasóknak ajánljuk, akik pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonakoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját.

Posztumusz első megjelenés.

Eredeti cím: Les cent-vingt journées de Sodome

Eredeti megjelenés éve: 1904

>!
Lazi, Szeged, 2012
456 oldal · ISBN: 9789632671901 · Fordította: Vargyas Zoltán
>!
Athenaeum, Budapest, 2001
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638597984 · Fordította: Vargyas Zoltán

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Blangis herceg


Kedvencelte 4

Most olvassa 6

Várólistára tette 104

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Qedrák P>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ennek is vége lett egyszer, jegyeztem meg magamban az olvasás után.
Főleg azért, mert olvasmányélményként hihetetlenül repetitív. Unni fogod. Egy másik francia szerző főhőse, Rudolf Lang mesélhetne valahogy így az élményeiről, ha nem kétszáz évvel később és az ipari forradalom után született volna meg az alakja.
A címke ellenére semmi erotikus nincs ebben. Kiverni sem lehet rá. Annyi erotika van benne, mint egy Kasszás Erzsi-reklámban. Önnedvesítési céllal inkább választanék valami tinglitangli BDSM-könyvet az erotikus polcról, mint ezt. Katolikus hívőknek és várandós édesanyáknak különösen ellenjavallt.

De vajon mi volt ezzel a célja a Sade márkinak?
@Richard_the1st értékelésében olvastam, hogy Sade utóbb azzal védekezett, hogy csak meg akarta mutatni az embereknek a bűn mélységét, hogy ennek hatására erkölcsös életet éljenek. Lehetséges. Ámbátor, ha ez igaz, akkor nem kis egomániára utal. Ebben a relációban ugyanis Sade a Sátán, aki felvezeti a Jézus Krisztus szerepét játszó olvasót, és megmutatja neki az emberi természet szakadékát, hogy utána betöltse a küldetését. Ha abból indulunk ki, hogy a korszakban létezett (és mindmáig létezik) egy olyan elképzelés, hogy az ember eredendően jó, és ha felmutatjuk neki a jót, akkor ösztönösen jót fog cselekedni. Sade-nál mintha ez az egész kérdés kifordítva jelenne meg: ha az ember a libertinizmus hatására levetkőzi magáról az összes törvényt, amit a társadalmi együttélés hatására felvett, akkor abból semmi jó nem sül ki. Sade tehát megmutatja a rosszat az embernek, hogy megundorodjon tőle, és az élmény hatására cselekedjen jól, fonhatjuk tovább a fenti megállapítást. Nem kizárt, hogy a márki valóban szeretett volna a bukott angyalok szerepében tündökölni.

Ami nekem feltűnt még, azok a parodisztikus vonások. Ez különösen az elején hangsúlyosak, minden egyes szereplőről tucatnyi olyan jellemvonást emel ki, amely kellően undorítóvá teszi, legyen szó a farka méretéről, a fürdési szokásairól, a kinézetéről vagy a természetéről. Meg arról, hogy ki kivel házasodik vagy fekszik össze. És feltűnő, hogy a főhősök mind az ancien regime emblematikus figurái, az arisztokrata, az egyház képviselője, az adóbérlő meg az igazságszolgáltatás embere. Vélhetően nem ok nélkül választotta őket szereplőiül, a francia forradalom pamfletirodalmában vélhetően megtalálnánk az összes olyan tulajdonságot, amelyekkel Sade felruházta őket. Ez a kifacsart humor később mintha beleszürkülne a folyamatosan ismétlődő történetekbe, de olykor azért a felszínre bukkan. Ilyenek például, az egyébként meglepően csekély számban (és kevés fantáziával) szereplő zoofil jelenetek, amelyekben a különböző állatokkal történő események a lehetetlenség határát súrolják, no meg feltűnő, hogy a legtöbbjükhöz fűződik valamiféle szimbolikusság is. És pont ezeknél az eseteknél kapcsolhat át az ember agya arra, hogy itt inkább egy paródiát olvashat, és nem egy korabeli, extrém szextúráról szóló regényt.

„Ami kint, az van bent. Ami fent, az van lent. Ahogy él, annyit érsz, ott van a válasz a szemedben.” Ez a szám jutott még az eszembe akkor, amikor sorakoztak egymás után a jelenetek a könyv nagyjából kétharmadától olvasható vázlatpontos szakaszoknál. Ott sokkal jobban kidomborodott az egyes cselekedetek mögött valamilyen megszokott fogalomrendszer szexuális töltettel történő kifordításáról van szó. Bár Sade ezekben is elég repetitívnek bizonyul. Még az utolsó napok halálra kínzásainál is ez az érzés kavargott bennem.

Számomra még kultúrtörténeti érdekességnek bizonyult az, hogy a dominanciához ez a történet mennyire másképpen viszonyul, mint a mai BDSM-sztorik. A Szodoma százhúsz napjában a domináns fél mindent visz, a többiek csak a nemi vágyaik és a filozófiai kísérleteik alanyai. Manapság minden intelligens történet eleme a konszenzus: játszadozhatunk, de csak a határokon belül. Minden, ami ezen kívül van, az már annak a szakadéknak a része, amit Sade mutogatott nekünk.

Cicu>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ejnye kedves márki!
A libertinizmus zászlaja alatt Ön polgárpukkaszt és megbotránkoztatja az olvasóit.
Szégyellje magát! :)
A mű a maga nemében zseniális, hisz bemutatja mennyire képes némely ember lealacsonyodni, és végtelenül gusztustalan dolgokat művelni az élvezetek hajhászása közben, ahol egyetlen cél van csupán, önnön élvezete bármi áron ( Legyen az bármilyen kegyetlen vagy gusztustalan)

Mellékhatások: A könyv olvasása közben enyhe undor léphet fel
Némely olvasó késztetést érezhet rá, hogy tűzre dobja a könyvet, vagy épp földhöz vágja és ugráljon rajta :)

Kinek ajánlom: Minden legalább 30. életévét betöltött olvasónak, aki szereti a márki munkásságát, és kellően erős gyomorral rendelkezik :D

>!
Lazi, Szeged, 2012
456 oldal · ISBN: 9789632671901 · Fordította: Vargyas Zoltán
6 hozzászólás
Paulina_Sándorné P>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Hát nem volt egyszerű olvasmány a számomra. Nehezen haladtam vele, de ez nem az írás stílusa miatt volt, hanem maga a történet miatt. Az író stílusa, fogalmazása és fantáziája tetszik. Az író nagyon jól ír, gördülékeny, könnyen olvasható. Szerintem piszok nagy fantáziája lehetett. :-) Reménykedem benne, hogy a történet inkább fantázia, mint valóság. A történet miatt sokszor le kellett tennem a könyvet, félbe kellett hagynom az olvasást. Ahogy olvastam, elgondolkoztam rajta, hogy vannak emberek, akik ilyenek művelnek, hogy mi vezeti őket ahhoz, hogy ezeket megtegyék. (Itt most nem az Árnyalatos sokkal, sokkal finomabb dolgokra gondolok.) Nem jöttem rá a válaszra.

1 hozzászólás
Skeletrino>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Azt gondolom, ha valaki ráveszi magát, hogy neki álljon a márki könyveit elolvasni, vagy legalábbis olvasni szeretne Sade-tól, ne ezzel kezdje. Mert ez a könyv félelmetesen undorító.
Az elején még felkelti a figyelmet, „érdekes”, némely helyen még mulatságos is (volt olyan jellemzés, amin hangosan felnevettem.) Aztán alig vártam hogy induljon be a történet. Aztán már untam. Állandóan az a sok szar, meg még több szar és még több szar. Épp hogy egy kis fika, kevéske nyál … és még sorolhatnám, de a szar az ömlött. A végén pedig már úgy éreztem magam, mint a bolondokházában. Csak darálta, csak darálta, csak darálta, csak darálta, csak darálta … a történetet, na meg a szart. Hú … szóval egyszer elég volt.

4 hozzászólás
ZolKov>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

„a csömör a libertinizmushoz vezet, az meg e gyalázatosságok végrehajtásához. Az ember megcsömörlik az egyszerűségtől, a képzelet bosszús lesz, s szűkös lehetőségeink, gyengülő képességeink, lelkünk romlottsága ocsmányságokba hajt bennünket.”

Nem tudom mi célja volt Sade márkinak ezekkel a rengeteg romlottabbnál romlottabb leírásokkal, de ha az, hogy az olvasót megcsömörlötté tegye s ezzel elindítsa a libertiizmus útján, azt kell mondanom ez ahhoz túl borzasztó és embertelen.
Talán az, hogy az egyre kegyetlenebb és kegyetlenebb kínzásokkal rávilágítson az emberi gyarlóságra, az élvezetek véget nem érő, soha ki nem elégíthető vágyára. Megvilágítva a 150 évvel később kialakuló fogyasztói társadalom, a reklámok, híradók, Big Brother-ek kiüresedett, midig többet és többet akaró és nyújtó embertelen, erénytelen világát, működési mechanizmusát.

Ehhez talán nem kellett volna ennyit ismételni. Talán lehetett volna rövidebben, tömörebben is, talán ha már a letisztázott, javított változat is megszületett volna és nem csak vázlatként kerül az olvasóközönség kezei közé.

AeS P>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Az első húsz oldal parádés, gyengébb gyomrúaknak elég odáig is elolvasni, azt viszont kötelezővé tenném, hogy ismét lássuk, a „pénzzel mindent megvehetsz” logikája nem a XX-XXI. század terméke.
A továbbiakban valóban ellaposodik, hosszú és vontatott, egyáltalán nem tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda, ámbár gondolom ez annyira nem is fontos. A töredékben maradt részekkel jóval gyorsabban lehet haladni, a történet egyes elemeit már láttam néhány Gyilkos elmék részben szerintem. Engem nem vonz ez a világ, nem váltott ki belőlem túl sok érzelmet, miközben olvastam.

De méltatásként hadd tegyek hozzá még annyit: a márki és én pusziljuk Christian Grey-t.

2 hozzászólás
SayanKimblee>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Szerintem egész életemben ez volt az első olyan könyv, amit 12 napomba telt elolvasni – pontosabban szólva megvolt ennél rövidebb idő alatt, azért tolódott el eddig, mert előfordult, hogy inkább tartottam az olvasása közben két-három nap szünetet….
Teljes mértékben megértem, hogy néhány helyen betiltották. Vajon hogy viszonyulhattak hozzá az emberek az 1700-as években, amikor még a mai, sokkal szabadabb világban is enyhén szólva megbotránkoztató ez a mű…?
Az elején még igen jókat nevettem rajta, majd ahogy haladt előre a történet, inkább a hideg rázott tőle. Te jó ég, hát még ha az utolsó hónap is olyan részletesen volna leírva, mint az első…!
Története úgyszólván valóban nincs sok, inkább csak a szexuális perverziók, kínzások és gyilkosságok leírása – a lehető legkülönfélébb módokon. Néhol megdöbbentő, néhol gyomorforgató. Néhol egészen egyhangú. spoiler
Már elég régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, így egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam az időt. Meg kell hagyni, érdekes volt látni, hogy mindössze egy hónap alatt mennyi válogatott mocskot tudott papírra vetni De Sade márki, és kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a többi könyve.

zbernadett1994>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Hát ő. Borzasztó volt. Mármint az utolsó 2 hónap valami förtelem (bár ah első kettő se kutya), és az egész valahogy unalmas volt. Annó 7-8 éve vettem meg, mert egy egyetemi órámon szóbakerült. Eddig húztam halasztottam, de nem igazán jött be és néhol forgott a gyomrom.

RealRedzsy>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

59%?
Minek olvas valaki szadizmuról és a társairól?
Istenem. Ennyire lepontozni…
Vannak Hamupipőke konyvek is.
Olvastam már olvasom újra mégis már a befejezés előtt leírom a véleményem.
Ez úgymond klasszikus. Mindenki tudja az is aki nem olvasta mi van benne.
Sajnos az emberiség…. Hagyjuk.
Ha taszít, undorít nem kell a kezedbe venni!
Ennyi!
Tolerancia nulla azt tudom, de azért olvasni, pontozni felesleges hogy valaki a maga igazát bizonyítsa.
Mert van akit a te véleményed nem érdekel! :)

1 hozzászólás
Bártfai_A_Márk>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Egy ördög margójára avagy az isteni márki külön bejáratú kékszakállú hercege

Szerintem a Szodoma 120 napja éppen amiatt olyan furcsa, riasztó és hátborzongató, amit a hiányosságaként rónak fel, nevezetesen, hogy pszichológiailag hiteltelen. A különféle parafíliák a valóságban a legritkább esetben tobzódnak egy emberben márpedig ebben a műben, ezek mégis így kerülnek ábrázolásra. (Ki mondta, hogy emberek kerültek ábrázolásra?) Ez bizony kognitív díszkomfortérzetet okoz. Amikor először láttam a mű alapján készült filmet, rosszul lettem tőle, napokig dühöt és undort éreztem. Évekkel később rávettem magam, hogy az alapművet is elolvassam. Akkor még irreálisabbnak találtam a karaktereket, különösen a négy uraság volt abszurd, szexuális identitás, preferencia és parafíliák tekintetében annyira következetlenek és túlzsúfoltak voltak, hogy nem lehettek valóságosak pszichológiai értelemben, ugyanakkor ettől és mástól is olyan mértékben taszítóak, hogy senki nem kötne hozzájuk szexuális képzelgéseket. Ekkor világossá vált számomra, hogy lévén Sade filozófusnak tekinthető inkább mintsem szépírónak, a művében nem a pszichológiai hitelességet, hanem a filozófiai következetességet kell keresni. Az bizony meg van, mondhatni megvan. Undort keltő hatását éppen azzal éri el, hogy hősein keresztül nem csupán az együttérzést, a morált és tabuk érvényes voltát tagadja, de a valóságos parafíliák mögött található pszichológiai egyediséget is, gyakorlatilag az összes perverziót közös nevezőre hozza, mint az istentagadás és az embertelenség eszközeit, mindenkinek be kell dobnia a perverzióit a közösbe, és ez bizony még a bűntől, a sajátos perverz kéjtől is megfosztja az embereket, állítása az, hogy nem csak a személytelenített testek, de maguk a perverziók is felcserélhetőek egymással. Így, aki azt gondolja, hogy ő csak egy kedves szadista, vagy csak egy elkötelezett mazochista stb. stb. annak be kell látnia, hogy a saját dédelgetett perverziója, ami neki magának oly kedves, objektíve nézve bizony éppen olyan istentelenség és embertelenség, mint az összes többi, és ha ez a parafília a többi ocsmányság között kerül említésre, a neki kedves szubjektív paraméterek figyelmen kívül hagyásával, akkor az egésznek semmi funkciója, gyönyörködtető hatásának annyi. Sade művének valójában a jóság mint erkölcsi, és a jóság mint élvezeti kategória tagadáshoz van köze és nem a szexualitáshoz, sőt ezek tagadáshoz is csak filozófiai és nem pszichológiai értelemben viszonyul. Miközben Sade-ot a szexuális kéj kérlelhetetlen prófétájának tekintjük, mélyebb megértése nyomán a szexuális kéj megsemmisítésére tett erőfeszítés Don Quijote-jét ismerhetjük fel benne. A szerző úgy írta könyvét, hogy az se a normális szexuális vágyfantáziákkal, se a bármiféle és bármilyen mértékű parafíliákkal rendelkező olvasónak ne szerezzen örömet, sőt. Ráadásul az identitásokat és preferenciákat sem hajlandó kiszolgálni. Sade nem hagy kibúvót, a műve senkire se hat erotikusan miközben elvileg pornográfia. Különleges teljesítmény úgy írni pornográfiát, hogy az olvasónak nem hogy a nemiségtől, de a puszta létezéstől is elmenjen a kedve. Nem olyan régen olvastam egy kvázi történeti cikkben (a Múlt-Kor oldalán) a következőket, és úgy éreztem, hogy fülön csíptem Sade-ot, amint magával ragadja rendes intellektuális gorombasága mellett egy archetipikus téma: „Plutarkhosz írásaiban a valódi történelem ad magyarázatot a különös történetre: szerinte Minósz király minden évben ünnepséget tartott elhunyt fia, Androgeosz emlékére, és az itt tartott játékok győzteseinek athéni gyermekeket ajánlott fel jutalmul. A győztes egy alkalommal egy Taurosz nevű kegyetlen hadvezér volt, aki kegyetlenkedett a jutalmul kapott gyermekekkel. Bánásmódja oly brutális volt, hogy idővel a történet megváltozott, és ember helyett valódi szörnyeteg vált belőle.” Ha van abban a „történeti” magyarázatban valami, amit itt a Minótauroszhoz fűztek, akkor a „mítosz” mögötti „valóság” maga is egy örök narratíva s mint ilyen maga is mítosz; amit aztán Gilles de Rais-re is kivetítettek, az ő alakjából formálván meg a Kékszakáll és Ficseri-madár típusú mesék sötét (kéj)gyilkosát, hogy végül Sade-nál Blangis herceg alakjában még pontatlan de a kannibál Minski alakjában (Juliette) már a legpontosabb archetípusként lépjen elénk ismét. Így ír le hatalmas ívet az időben egy archetípus. Akár így áll, akár nem, feltétlen híve vagyok az isteni márkinak, bár a filozófiájával egyáltalán nem értek egyet. Könyveit minden embernek el kellene olvasnia, mert utána a kegyetlenség semmilyen formája nem lepné meg őket felkészületlenül soha többé; és értékelnék mindazt, ami gyöngéd.


Népszerű idézetek

Cicu>!

El se lehet képzelni, uraim, mi mindenre vetemednek a férfiak, ha elragadja őket, a képzelet tüze.

263. oldal

Cicu>!

Nem az élvezetben áll a boldogság, hanem a vágyban, a vágy útjában álló akadályok elsöprésében.

167. oldal

Cicu>!

Vacsora közben a herceg azt fejtegette, hogy a boldogság az összes érzéki örömök kielégítését jelenti, úgyhogy nemigen lehetnének boldogabbak, mint most.

167. oldal

Cicu>!

A magam részéről be kell vallanom, hogy a képzeletem mindig előtte járt a lehetőségeimnek; mindig ezerszer többet képzeltem el, mint amit meg is tettem, s mindig kárhoztattam a természetet, hogy bár elültette bennem a gyalázására irányuló vágyat, megfosztott az ehhez szükséges eszközöktől.

169. oldal

Cicu>!

Hihetetlen, hogy a szórakozásában, képességeiben amúgy is behatárolt ember mennyire igyekszik még szűkebbre vonni léte határait az ócska előítéleteivel.

320. oldal

Kapcsolódó szócikkek: előítélet
Cicu>!

Az együttérzés az ostobák erénye, s ha jobban megnézzük, csakis emiatt mulasztunk el kéjt.

192-193. oldal

Cicu>!

Az a szép, ha látjuk, hogy valakinek valamije nincs, ami pedig nekünk megvan, s ettől szenved; akkor mondhatjuk el: Lám, én szerencsésebb vagyok, mint ő. Ugyanaz az eset, mint az egészségnél: csak akkor ismerjük fel értékét, ha betegek vagyunk.

167. oldal

Cicu>!

Engem a bűn gerjeszt, a bűnben találom meg azt az ösztökét, mely felébreszti bennem a gyönyör összes érzetét, magáért a bűnért művelem a bűnt, s nem fűz hozzá más érdek, csak maga a bűn.

168. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bűn
Cicu>!

Hát nem fajunk szaporodása a legizgalmasabb dolog a világon? Nem valamiféle csoda ez, amit szakadatlanul imádnunk kell, a leggyengédebb figyelemben részesítve azokat, kik e csodát mívelik?

330. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: Interjú a vámpírral
Mary Shelley: Frankenstein
Matthew Lewis: A szerzetes
Stephen King: A ragyogás
Bram Stoker: Drakula
H. G. Wells: Dr. Moreau szigete
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Borbás Mária (szerk.): Kalandos históriák
H. G. Wells: Szörnyetegek szigetén