Az ​utolsó reggel Párizsban I-II. (Valóságos regény 1.) 88% 271 csillagozás

Sokáig olvastam ezt a könyvet…de hiszen egy életet ölel fel!

Valahogy nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ez igenis Náray Tamás önéletrajza.
Tudom, írja az elején, hogy csupán „önéletrajzi ihletettségű” az írása és sajnos nem is ismerem annyira az írót, hogy külön tudjam választani a valóban megtörténteket az elképzeltektől, de valahogy mégis!

Azt azonban biztosan tudom, hogy amihez Náray Tamás nyúl, annak mind zseniális eredménye lesz! Mint ennek a könyvének is! Mélységesen tisztelem emberségéért, szorgalmáért, kitartásáért és azokért az emberi értékekért, melyeket akár Dárnay Dávidként, akár Nárayként képvisel!

Az ilyen embereket hívom én tehetségnek meg kreatívnak!

Fontos olvasmány ez és alapmű!

Egye fene négy csillag, pedig…
Náray nevével persze, hogy találkoztam már, annak ellenére, hogy igazi keménygalléros férfi emberként a divatot, mint olyat, semmibe se veszem. Nem tudnak ezek a piperkőc részletek elvarázsolni, arra ott van a neki megfelelő közönség. Ennél fogva csak azt tudom értékelni, ahogy ír az író. Náray pedig tényleg tud írni, kicsit már a méreteket nézve sokat is, időnként a semmiről ad precíz részleteket. De olvastatja magát, nagyszerűen ábrázolja a közelmúlt történelmi-politikai köntösét, az emigráció kérdéseit, a karrier felépítést. Magára ismerhet benne sok ember, nem kell a divat hozzá. A többi a „pedig”… Mézes-mázos, életszerűséghez egy jókora adag klisé is társul, a témáról meg ne is beszéljünk. Na és a vége, az a szirup a palacsinta tetején. Megéri elolvasni, de nem lesz kedvencem.

Tudtam persze, hogy divat, varrás, ruha… Naná. Ezért lettem rá kíváncsi. Hogy odaadható-e az öcsémnek, aki szintén ilyesmivel foglalkozik. Aztán rájöttem, hogy nem. Mert Náray inkább felülnézetből locsog a tényleges munkáról, de nem ő csinálja. Nem a varrásból él. Mert az kőkemény, piszlicsáré napi hajtás, aprólékos hiábavalóság, több ezer öltés és pedáltaposás és bontás és tűzés és próba és javítás és… Szóval nem ez. Nem a gombostű mennyisége számít, hanem a tűzés pontossága. A könyv amúgy jó: lektűr és szépirodalom határmezsgyéje az eladhatóságot nem túl jól eltalálva. Mert hogy a sok olvasóhoz ez túl vastag, túl hosszú, túl drága. Lötyögő bőség egy szűk alkatra. Nincs eltalálva. Hiába olvasmányos amúgy. A sok ruhaleírás meg tönkreteszi a szépirodalmiságát: szőrszálhasogató felesleges szómenés, ami túlságosan terhes egy regénynek. Na jó, legalább az anyagfajta kitűnő – könnyű kelme –, nem bársony és brokát nehezíti itt el a szövegruhát, hanem a sok feleslegesen beletoldott anyagmennyiség. És ez nem az a butik, ahol a zöld színre 50-60 szót használva kell ruhát eladni. Nem is beszélve arról, hogy e leírásokban nincs fejlődés: már kölyökként is úgy szemlél egy-egy ruhát s a benne lévő vázt, mint szakmája csúcsán. Megértem én, hogy a szakembert ez tükrözi – csakhogy ez nem egy ruhakommentáló divatkatalógus, hanem regény, ahol ez a hangsúlybéli eltolódós felborítja a próbababát, baromi nehézzé, már-már viselhetetlenné teszi a szöveget mint ruhát.
     A tartalom: nincs jogom fanyalogni azon, hogy egy ilyen családba születni s ilyen karriert befutni, mint a regény főszereplője – egyszeri, kivételes, megismételhetetlen sors. Az élettől távoli, elrugaszkodott. Mégis a művet olvasva hamis, idillikus ábrándnak tűnik csak – smink, túl sok smink, amely már riasztóan művivé teszi az arcot. A köznek készített és kitett ábrázatot. Nyilván innen adódik az a bántó, elitista szemléletmód is, ami a sajátja a mű több szereplőjének. Prolizása levetkőzhetetlen és sértő. Aztán az ember rákeres, netes képeket nézeget ruhákról, kutyákról – és nem érti, hogy mire föl. Mert amit lát, az a tucat. Semmi egyedi. Csak a pénz adta extra, luxus, a keveseknek járó, a drágán megvásárolható domesztikált fajta, típus, stílus; de nem a kézhez szelídített, megismételhetetlen, egyetlen példány. Szóval, valahogy az íráson még finomítani kéne, hogy amit sugall, azt ne csak elhiggyem, hanem vissza is adja valóságosan, ahogy az a valóságban van. Hitelesebben. Szűkszavúbban, de eltalálóbban. A könyv végéért, ezért a hivatását feladó háziúri szmájliboldogságért meg kifejezetten kár. A személyiség nem alakul így át; a hivatás, ha hivatás, a tehetség nem mellőzhető, zárható bura alá öregkorra. Mindent leront ez a hollywoodi happy end. Bízom benne, hogy következő (írásbeli) művében eltalálja a mértéket a szerző és az még jobb, jobban szabott és szebben megvarrott lesz.
     Szó se róla: élvezet volt olvasni – de hát melyik nőt ne érdekelné a divat, a ruha, a szép?!
És egy megerősítő idézet egy másik könyvből: https://moly.hu/idezetek/855423

Számomra elég az első kötet, nem megyek tovább, bár a második könyv borítóján legkedvesebb barátnőm egykori modell bátyjának arcát látom – baromi béna a haja, Béci ettől sokkal jobb fickó – , és ez sem teszi vonzóvá. Az elején azt gondoltam, hogy mindig akad olyan híresség, aki írni akar, mert közölnivalója van, de inkább tenné tovább a megkezdett feladatát, mindenki jobban járna, ha nem tudná meg mennyire rossz az irodalmi vénája, aztán valahogy felengedett az ellenszenvem, mert elkezdett jól mesélni. Na persze nem minden oldalon, de bizonyos történetek élvezhetően lettek ecsetelve. Az viszont végig érezhető, hogy az író a legtehetségesebb ember a Földön, a legnagyobb arc, a legfrankóbb fickó. Kérem, hol marad az alázat? Maradjon költői a kérdésem…

Náraytól olvastam már a Zarah trilógiát, ami nagyon tetszett és így nem volt kérdés, hogy ezt az életrajz alapú regényét is elolvasom. Jó volt bepillantást nyerni az író gyermekkorába, a nagyszülők érzelmi biztonsága nyújtotta világba, megismerni azokat az embereket, akik által lett Náray az, aki … felelősségteljes, céltudatos, kötelességtudó, képviselve számos értéket, ami elősegítette őt a nem kissé rögös életútján. A kor árnyoldala is megmutatkozott, ami sajnos nem kímélt senkit és semmit … nem a tudás számított. Divattervezőként hallottam a munkásságáról, így meglepődtem, hogy ő igazából a divat és Párizs világába bemutató szervezőként került. Végigjárta a ranglétra minden fokát, a mesterség minden területét, teljes rálátást nyerve ezáltal a szakmára. Maximalizmusát nem lehetett egyszerű elviselni, ez végül az egészségére is rányomta a bélyegét, de ő mindig mindenben a legjobb akart lenni. Kíváncsi vagyok, vajon hogy alakult Cili és gyermeke sorsa, remélem a folytatásban újra felbukkannak majd. Voltak benne részek, ahol túlzónak találtam a leírásokat, oldalakon keresztül nem történt semmi, de alapvetően tetszett a regény :-)

Náray Tamás annyira belopta magát a szívembe. Nálam ő a nagybetűs író. Az írásmódja, a történetvezetése olyan jól felépített, hogy lehetetlen nem belefeledkezni a történetbe.
A főszereplő élete mellett a kor árnyoldalát is megismerheti az olvasó.
Köszönöm az írónak, hogy én is részese lehettem ennek a csodának.

Szerintem ez egy rendkívüli könyv.
Vagyis, helyesbítek, egy rendkívüli ember, egy nagyon tehetséges ember életének könyve – nem tudok szabadulni attól, hogy Náray Tamás megírta saját életét, annyi a hasonlóság a főszereplő Dárnay és Náray neve élete között.
Hihetetlen az az életút, amit ábrázol – egy vidéki városból indulva, sikeres külkereskedővé lesz, majd elvégeztetik vele a formatervező iskolát, a tehetsége révén kijut Párizsba, megtanulja a divatszakmát, hazajön, egy sikeres divattervező lesz Magyarországon, aztán tönkreteszi a környezete, a saját maga által felállitott mércék, úgy, hogy kénytelen elhagyni az országot.
Tudom, hogy vannak, akik elitistának tartják a könyvét, a történetet, merthogy prolizik, meg lenézi az embereket.
Szerintem itt nincs erről szó, a szerző/főszereplő azokat az embereket nézi le, akik semmi munkát nem hajlandók beletenni abba, hogy az életük jobbra forduljon, hanem csak sírnak, követelnek, hogy nekik nem jutott, és mástól várják az életük jobbra fordulását, illetve lenézik a kemény munkát, és okosba', ügyeskedéssel próbálnak előrejutni.
Jellemző ez Magyarországra? Naná.
Szerintem Magyarország egy sikergyilkos ország, az emberek egyszerűen képtelenek elviselni azt, hogy valaki önerőből, szorgalomból, fogát összeszorítva letesz valamit az asztalra, azonnal nekilátnak ledönteni, lerombolni, mert nehogymár valakinek sikerüljön valami…
ez az irigység, ez a kisszerűség az, amit támad Náray ebben a könyvben.
Én nagyon élveztem ezt a könyvet és rendkívüli módon sajnáltam, hogy ez az urambátyámos, okosba' megcsináljuk mentalitás generációkon át nem tud kikopni belőlünk.
Erre ez a könyv is egy kitűnő példa, hogy hiába sikeres, tehetséges, keményen dolgozó valaki is az illető, a közeg, amiben él, mindig is vissza fogja húzni őt.

Ez egy olyan regény, ami jól példázza, hogy mit is jelent az igaz történet alapján. Náray Tamás nem önéletrajzi regényt írt, de sok elemet felhasznált a saját életéből és beleépítette Dávid történetébe. Így magáról is sok mindent elmond, de ez egy szórakoztató regény.

A történet két nagy részre bomlik és érdemes is két részre szedni, mert nagyon más a kettő hangulata és a története is. Az első inkább családtörténet, amiben elhelyezi Dávid gyerekkorát és ifjú éveit. Végig körbeveszi egy védő és szoros családi burok, aminek a történetét is mélyen beszéli el.
Több generáció sorsa elevenedik meg, és vezet el egészen a fiúig. Közben látjuk a társadalmi változásokat és azt is, ezeket hogyan élik meg és túl a felmenők. (Az különben kiemelendő, hogy a sorok között milyen sok arcát meg tudta mutatni a kommunista rendszernek. Hozzám közelebb hozta, milyen lehetett abban a környezetben élni.) Meghatároz minket, honnan jövünk és milyen örökséget kaptunk. Dávid személye, szenvedélyei mind mélyen gyökereznek a család történetében, a rokonokban.

Bár szerettem a történeteket, és sok nagyon szerethető alakot épített fel Náray, azért az időszerkezet nem nyerte el a tetszésem. Nincs bajom az idősíkok váltakozásával vagy a flashback elemekkel, de itt nagyon szét van törve az egész múlt. Nem is nagyon látok logikát abban, hogy az egyes múlt kockák miért ott vannak elhelyezve, ahol. Nincs linearitás.

Megvannak a szappanoperás elemek, amelyeket már a Zarah regényekben is szóvá tettem. Cili szála egy az egyben ilyen a történet végén megjelenő Andrew-val. Itt jobban toleráltam őket, talán azért is, mert a regény II. fele valami egészen mást képvisel.

Az a szakmai rész, Dávid karriertörténete. Ugyan ott van Péter, a szerető társ, de nem szerelmi történet, a megismerkedésük és kapcsolatuk is belefért egy bekezdésbe. Itt az van felépítve, hogy Dávid mennyire jó abban, amit csinál, és milyen szenvedéllyel dolgozik. A divat, a profizmus történetei ezek. Mellette egy érzékeny ember portréja is, aki hatalmas szeretettel fordul az állataihoz és meglepően szerény minden sikere ellenére.

Ahogy a Zarah, ez a történet is ízléssel lett megírva. Ugyan egyes történet elemeket és részleteket boncolhatok benne – spoiler

De mindennel együtt élményt nyújtó könyv, igényes kikapcsolódás.

Nem vagyok divatrajongó, így Náray Tamásról nem sok mindent tudtam, azon túl, hogy divattervező. Aztán megjelentek cikkei, amik alapján rájöttem, hogy ő egy klasszikus értékek mentén gondolkodó ember és sok mindenről azonos a véleményünk. Így találtam rá a könyvére, amiben nem is csalódtam.
A divatrészeket hagyjuk, én a gallér és gomb kifejezésen túl az összes többit nem ismerem. Benne élő és figyelő emberként viszont ismerem (és vele együtt rühellem) azt a nagy magyar valóságot, ami a regény háttérét adja, legyen szó az első kötetben felvázolt alapszocializmusról, vagy a 90-es évek azóta is tartó vadkapitalista szocializmusáról.
A főszereplő Dárnay Dávid szenved attól, amit lát, próbál tenni, de mindig ütközik a fejekben lévő falakkal, az uram-bátyám rendszerrel. Aztán jön Párizs, a tanulás időszaka (a kedvenc részem a könyvben) kemény meló sok humorral, fiatalon. Majd a hazatérés a 90-es években, sokszor együtt dühöngtem Dáviddal, azokon a dolgokon, amit naponta tapasztalok mai is a saját környezetemben. Nem változott semmi.
A könyv végének kissé szirupos lezárása nem nyerte meg a tetszésem, de attól még marad az öt csillag.

Az önéletrajz ihletésű könyvben, megismerjük Darnay Dávid családját. Egy vidéki városból származó fiú, családi nyomás hatására végzi tanulmányait. De álmait nem adja fel, munkahelyén megnyer pályázat útján egy Párizsi tanulmányi lehetőséget. A szocialista Magyarországról, a divat fővárosába Párizsba kerül, kitartóan, sok munka után tud élni lehetőséggel. Végigjárja a ranglétra minden fokát, majd hazatérését követően sikeres lesz, de ez a maximalizmus amivel végzi munkáját , az egészségére is hatással lesz, aminek következtében sorosfordító döntést hoz.