92. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján

A ​Manderley-ház asszonya (A Manderley-ház asszonya 1.) 683 csillagozás

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nesztelen ​léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1938

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Femina Európa

>!
GABO, Budapest, 2020
448 oldal · ISBN: 9789635660650 · Fordította: Ruzitska Mária
>!
GABO, Budapest, 2020
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635660278 · Fordította: Ruzitska Mária
>!
GABO, Budapest, 2011
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636893989 · Fordította: Ruzitska Mária

4 további kiadás


Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Maxim de Winter · Mrs. de Winter


Kedvencelte 224

Most olvassa 45

Várólistára tette 540

Kívánságlistára tette 262

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Megcáfolódott előfeltevéseim e könyvvel kapcsolatban:
1.) Ez egy romantikus könyv. Nos, fittyfenét. Legalábbis nekem egyáltalán nem tűnik romantikusnak, amikor egy (szinte) kölyöklány a teljes regényidőben azzal küzd, hogy férjura ("aki az apja lehetne") ne valamiféle szerencsétlen hatéves gyereknek tekintse, akivel maximum az aznapi menüt lehet megtárgyalni, és ne is mozgó szobadísznek, ami segít feloldani bitang nagy és bitang brit kastélyának ordító magányát, hanem szuverén egyéniségnek.
2.) Ez egy gótikus kísértettörténet. Nos, metaforikusan mindenképpen. De nem igazi szellemek bolyonganak az igazi szellemekkel amúgy igencsak kompatibilis Manderley-ház ódon kőfolyosóin, hanem a fenn említett férjuram (Maxim de Winter) első feleségének, Rosalie-nak* (továbbiakban: Mrs. de Winter 1.0) emléke telíti csordulásig a kúria légterét, az az emlék, amivel az elbeszélőnek, a fenn említett leányzónak (továbbiakban: Mrs. de Winter 2.0) meg kell küzdenie a nap minden percében. És hát mit mondjak, egészen biztos, hogy egy rendes, konvencionális fehér lepedős szellemmel könnyebb dolga lenne.

De akkor mi ez a könyv? Nos, a legjobb lélektani regények egyike, amit valaha írtak. Mégpedig azért, mert elképesztően jó női szereplői vannak, akik elképesztő küzdelmet vívnak egymással – persze többnyire a finoman, angolosan csordogáló szöveg alatt. Itt van mindenekelőtt Mrs. de Winter 2.0, aki egy páratlan érzékkel megrajzolt introvertált figura a világirodalomban: saját önképe alapján szürke kisegér, folyton körmét rágja és a szoknyái úri körökben közderültséget keltenek. No most ez a lány belőlem olyan szinten előhívta a titkolt önbizalomhiányos énemet, hogy nemcsak elhittem, hanem még azonosultam is vele. Persze, persze, párszor legszívesebben átvettem volna a helyét, és helyette beszéltem volna, mert hát hogy lehet ennyire rosszul önérdekérvényesíteni, ez valami fertelem. De hát pont ez a lényeg, a könyvnek a kvintesszenciája, mert ez a már-már kóros introvertáltság teremti meg azt a feszültséget, ami a két Mrs. de Winter között vibrál, és ami működteti az egész cselekményt. Mert ugye a másik női főszereplő Rosalie, a legendás Mrs. de Winter 1.0, akit du Maurier egészen bravúrosan írt meg: úgy képes félelmetessé és legyőzhetetlenné formálni, hogy igazából csak másodkézből kapunk információkat róla – egyszer sem jelenik meg testi valójában a lapokon, mégis élőbb, mint akár a sarki trafikos.

(Az, hogy mellettük Maxim szürkének, odavetettnek látszik, talán szükségszerű ilyen karakterek mellett – mindenesetre alighanem ő a regény Achilles-sarka.)

Egy korszakos remekmű, nem vitás. Látszólag idejétmúlt dolgokról, ósdi hierarchiákról, angol arisztokraták és társalkodónők morganatikus házasságáról beszél – de mégis olyan dolgokat tud mondani férfi és nő, ember és ember kapcsolatáról, ami soha nem fog elavulni, amíg világ a világ.

* Én a Singer és Wolfner kiadását olvastam, és abban – esküszöm! – Rosalie-nak hívják az első feleséget, holott az eredeti műben (és a későbbi magyar kiadásokban) Rebecca a böcsületes neve.

32 hozzászólás
eme P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

A Hitchcock-film óta tudtam, hogy egyszer majd el kell olvasnom. Sok idő telt el a filmélmény óta, inkább a hangulata maradt meg, mintsem a cselekmény. Talán ez is az oka, hogy a sztori összemosódott bennem a Jane Eyre-ével.
A Brontë-hangulat kétségtelenül ott van, a két kötetet elválasztó közel száz év ellenére hamisítatlan gótikus regényt kaptam, mely ugyanakkor azonban huszadik századi is. Főként a kommunikációra képtelen, magukba zárkózó karakterei, félelmeik, állandó szerepjátszásuk és megfelelési kényszerük révén. A megnevezetlen, mert az emberek közti űr miatt megnevezhetetlen szorongás révén. És persze a látszat és valóság kettősségére való rájátszás révén – ami, ha figyelembe vesszük a regény keletkezésének idejét – 1938 – akár társadalmi-politikai dimenziókat is adhat a műnek.

Du Maurier remek pszichológiai és atmoszférateremtő érzékkel építi fel regényét, melyből, bár nyoma nincs benne kísérteteknek és egyéb hagyományos gótikus rémségeknek, észrevétlenül, szinte a semmiből árad a rettenet. A regény középpontjában, ahogy az angol cím is sugallja – a Manderley-ház első asszonya áll: Rebecca. Ő kísért láthatatlanul, ám minden pillanatban, minden zugban érzékelhetően, emlékek és elvárások formájában. Ő volt a démoni, csábító szépség, a társadalmi normáknak látszólag mindenben megfelő tökéletesség, akit mindenki csodált és istenített. A Manderley-ház pedig maga volt az Éden. Legalábbis a külvilág számára.
A bibliai áthallásokkal (is) teletűzdelt, lassan hömpölygő történet azonban felfedi az Éden elhallgatott titkait.
A paradicsomi boldogságot soha meg nem tapasztalt, árva, kiszolgáltatott és emiatt mindig mások kiszolgálására kényszerülő, fiatal társalkodónő de Winter asszonnyá válva avatódik be ezekbe a titkokba. Névtelen főszereplőnk néha túságosan is naiv, önálló gondolkodásra, cselekvésre, kezdeményezésre képtelen alakja szemünk láttára válik felnőtté – ebből a szempontból akár fejlődésregénynek is nevezhetnénk a történetet. Mrs. de Winter olyan paradicsomba lép be, ahol végzetes bűnt követtek el. A lassan, ráérősen építkező gótikus-lélektani regény a történet utolsó negyedében átvált egy hirtelen felpörgő, a feszültségkeltéssel kimondottan jól operáló krimibe, mely rávilágít a baljós érzések okára, fényt derít a bűntettre és a bűnös kilétére, és ezáltal lehetőséget ad Mrs. de Winternek arra, hogy passzivitásából kilépve cselekvő emberré váljon, felnőjön.

A regény középpontjában Rebecca alakjával és a hozzá való különböző viszonyulások rajzával a bűn és ennek megbocsáthatósága, vállalása, illetve a bűnhődés kérdése áll – társadalmi és metafizikai síkon is. És itt nemcsak ama bizonyos bűntettről van szó, hanem ennek elhallgatásáról, elfojtásáról és a látszatok fenntartásáról is.
Mindnyájan szeretünk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk – ez legalább akkora bűn, mint a másik, az elhallgatott. Nemcsak főszereplőink, az egész világ más képet mutat, mint amilyen valójában. spoiler

Bár volt néhány számomra túl meredek csavar a történetben cselekmény és pszichológia szintjén is, összességében nagyon tetszett, főként, hogy meglepő módon számos értelmezési lehetőséget is nyújt az olvasónak. Olvashatjuk lektűrként, szerelmes regényként, gótikus, lélektani és fejlődésregényként, krimiként, beavatástörténetként, ráadásul a korhangulatot is remekül megragadja – a vihar előtti csendet, meg magát a vihart is, ennek következményeivel.

És volna még sok minden. Inkább olvassátok el ti is.

11 hozzászólás
csillagka P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Pont erre vágytam, megint az a fránya első mondat ami eldönteti a sorsodat egy könyvnél ( elkezdtem nézni a Downton Abbey-t, mert a könyv túl hamar vége ért) Végig hallottam a fejemben ahogyan második Mrs de Winter elmeséli a történetet.
Valamikor nagyon régen biztos láttam a filmet, mert ahogy oda értem ugrottak be jelenetek, de szerencsére ahhoz kevés, hogy az élményt elrontassa. Nagyon szeretem ezeket a patinás angol (francia) kastélyokat, de nem szeretem az arisztokráciát. Maxot nagyjából megfojtottam volna egy kanál vízben, azért ahogyan kicsiny névtelen senkivel bánt. (nagyon sokáig azt se értetem, miért is vette feleségül? ) További boldog életet és sok lehetőleg fiú utódot kívánok az ifjú párnak. Bonyodalomban túltett sok drámán, kísértet históriaként is működött, de leginkább bizony ez egy fekete lélek regény az emberi kivagyiság, felsőbbrendűség és a szeretett regénye, ebben a könyvben van szeretett, feltéttel nélküli, és önző, de akkor is ott a síron túli ragaszkodás és mindenen átívelő kiállás.
Olvasmányos, kegyetlen mint az élet, talán ettől elbűvölő és abbahagyhatatlan, mint egy jó Hitchcock-film. (hiszen az is) Nagyon nagy pozitív meglepetést okozott, köszönöm a sorsnak lehetőséget, hogy olvashattam.

5 hozzászólás
Márta_Péterffy P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Lélektani történet és bűnügyi történet is a javából! Du Maurier asszony fantasztikus atmoszféra teremtésre képes, szinte filmszerűen látunk mindent, közben izgatottan követjük a főhősnő belső monológjait.
Nem csoda, hogy a híres rendező, Alfred Hitchcock kiválasztotta a szerző két történetét is, és ragyogóan filmre vitte. Én a filmet láttam először-elég régen-ám a könyv még gazdagabban bontja ki a sztorit.
Jó regény, de nem lett a legnagyobb kedvenc, ezért a 4.5 csillag, azonban ajánlom az igényes krimik, regények kedvelőinek!

Most látom-utólag-mégis 5 csillagot adtam rá, de pont így jó!

Kiss_Julianna>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Nagyon régóta várt olvasásra. Mindig azt hittem ez egy romantikus regény, amiben egy kis ármánykodás, féltékenység van. Igen van benne de nem úgy ahogy azt én elképzeltem. Az elején nagyon zavart Mrs.de Winter elképzelt jelenetei, párbeszéde. Nehezen tudtam követni. Pont ezek miatt, nem éreztem rá késztetés, hogy olvassam. Nem haladtam vele. Kb a fele körül kezdett jobban érdekelni, és utánna nem volt megállás! Egyre jobban értettem, s ezálltal jobban kezdtem szeretni. Már tudtam előre agyalni a cselekményen. Egyszóval beszippantott. Jó volt ez a hosszú hétvége, a rossz, esős idővel. Tudtam olvasni.
Ha Max mindent őszíntén elmond az elején Rebekáról, akkor nem lett volna ennyi félreértés. Csak az érzésekre gondolok, a többi jó volt így.
Összességében nagyon jól megírt történet. Már bánom, hogy nem előbb olvastam.

aurorakonyvmoly>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Pár éve olvastam és a Netflix filmnek hála újra leporoltam a könyvet. Hát, az idő nem fakított rajta, még mindig az egyik kedvenc történetem. A puszta tény, hogy Jane Eyre átirat, már anno is nagyon tetszett, hiszen az egyik régi kedvencem épp Jane története. Ez viszont a maga sötétebb, nyomasztóbb, mégis gyönyörűen megírt módján az előbb leírt tudás nélkül, különálló műként tökéletesen megállja a helyét anélkül, hogy a hasonlóságokat vagy épp az átdolgozásból adódó különbségeket keresnénk.

A Manderley-ház asszonya kapcsán érdemes úgy készülni, hogy egy lassan építkező történet lesz, épp annyira romantikus, mint amennyire sötét hangvételű, elbűvölő, mégis komor. A lélektani része igen nagy súlyú a könyvben, s mindezek mellett Manderley lassan, ahogy haladunk a történetben egy helységből szinte lélegző szereplő lesz. Mintha maga lenne Rebecca és fordítva. Mindezektől függetlenül Rebeccát nem gondolom rossz karakternek. Egy erős női jellem, aki azt teszi a nagyvilágban amit akar, ott és akkor, azzal akivel akarja. A karakterét tökéletesen ellensúlyozza „Én” szerepe, akinek a szemszögéből végigkövethetjük a történetet. A kislányos báj végül épp olyan látványos karakterfejlődésen megy át, megkeményíti kicsit a házasság és az átélt traumák. Maxim egyszerre úriember és végtelenül titokzatos, sötét titkot cipelő férfi is. És ennek megfelelően nagyon kettős érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Kettejük utazása tökéletesen megírt lélektani utazás az igaz szerelem megismerésébe.

És eltérve kicsit a könyvtől: a színdarab, az új film és a könyv is nagy kedvencem volt és lesz. Utoljára olvastam újra? Nem biztos… :)

3 hozzászólás
DaTa>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Olvastam kétszer. A musicalt láttam úgy tizenötször élőben, megszámolni nem tudom, hányszor felvételen. Sokak életében van egy Rebecca. Az enyémben is volt. Nagyszerű történet.

8 hozzászólás
Vackor6 P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Frenetikusan magával ragadó, de némiképp fojtó hangulatú ez a történet. A lassú kezdést érdemes végigízlelgetni, szépen felvezet a történésekbe.
Remek és életteli a karakteralkotás, a feszültség finom adagolása, és a csavaros fordulatok finom beleszövése.
A lényeg, hogy rendesen a kanapéhoz szegez.

kocybaba P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Ismét egy első találkozás, egy első olvasás, azzal szent meggyőződéssel, hogy ez főképp egy romantikus klasszikus. Háhh, na persze, mármint klasszikus, de majdnemhogy utolsó sorban romantikus. Mert hát Maxim, te botcsinálta hősszerelmes, mibe vitted bele szegény lányt? Új asszonyunkat jól megráztam volna, hogy térjen már észhez, álljon ki magáért, szoruljon egy kis tartás belé. És azok a buta képzelgések!? Hála az égnek, hogy idővel az események hatására valamelyest összekapta magát. De aki itt uralta ezt a könyvet az Rebecca volt, ő adta meg sodrát, a velejét. Bravúros, ahogy ott élt, lélegzett a lapokon, mert éltették, ki hogy, félelemmel, imádattal, gyűlölettel és bűntudattal.
Fonákos, baljós hangulatú egy történet volt, príma lélektani regény, langyos kísértettörténet, szolid fejlődésregény, jó kis krimi és jé, tényleg csak utolsó sorban szerelmes regény, akképp nem is a legfelemelőbb.

Szédültnapraforgó>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Nagyon tetszett a történet. Komoly gondolatokat vetett fel bennem. Egyrészt, mennyire hiányzik a párkapcsolatokból a kommunikáció, hogy merjenek egymásnak beszélni a vágyaikról, gondolataikról. Mennyi félreértés adódik abból, ha csak azt hisszük, hogy….valójában pedig teljesen máshogy van, de nem kérdeztük meg. hinni a templomba kell!
A másik fontos dolog, hogy amikor a férj bajban volt, a felesége teljes erejével mellé állt, mindent elkövetett, hogy a segítségére legyen.
Én sokáig azt gondoltam, hogy Maxim nem különösebben kedveli „ŐT” új feleség, név nélkül , aztán ahogy haladtunk előre a cselekményben, rájöttem, hogy tulajdonképpen Rebecca „kísértete” nyomasztotta. Borzalmas lehetett azzal a nővel együtt élni. És a házvezetőnő (Mrs. Denvers), aki minden rossz tulajdonságát felmagasztalta…észbontó, egy percig sem volt emberileg szimpatikus. A gonoszok táborát erősítette.
Szegény új feleséget állandóan olyan kellemetlen helyzetekbe sodorta, azt hittem, sose lép ki ebből a gyámoltalan szerepéből.
Még Favell-el sem szimpatizáltam, pedig nagyon jól látta a dolgokat, de szerencsére nem állt mellé senki :) én is gonosz lennék? ;)
Idézeteket majd később hozok :)

24 hozzászólás

Népszerű idézetek

bodroska>!

Ó, ha feltalálnának valamit (…), valamit, amivel konzerválni lehetne az emlékeket, mint egy ízt vagy egy illatot! És ha az emlékek soha meg nem kopnának, soha el nem fakulnának, hogy amikor kedvünk tartja, elővehetnénk az üveget, és csak ki kellene húzni a dugót, és újra átélhetnénk az elmúlt pillanatot!

EURÓPA Könyvkiadó, 1994 - 44.oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék
mandarina>!

… Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.

zöldszemesostoros>!

– Szeretném, ha nem bánnál úgy velem, mint egy hatéves kislánnyal.
– Hogy bánjak veled?
– Mint ahogyan más férfiak bánnak a feleségükkel.
– Megverjelek?

242. oldal

1 hozzászólás
Zora85>!

Mintha volna egy elmélet arról, hogy az embert a szenvedés jobbá és erősebbé teszi, és hogy mindenkinek szüksége van a szenvedés tűzkeresztségére, hogy igaz ember válhasson belőle.

10. oldal

Hohenembs>!

Az emlékezés hidat ver a múlt és a jelen közé.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · múlt
Zitty>!

Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam.

(első mondat)

Zora85>!

Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is.

Ardnazil>!

Manderleynek senki és semmi nem árthat. Mindig itt fog rejtőzni az öböl mélyén, mint valami életre kelt mesekönyv. Az erdők védően állnak körülötte, a tenger pedig hol közelebb jön, hol visszahúzódik.

512. oldal, Európa 1986

Gerel>!

Én nem vagyok az a fajta lány, akit a férfiak feleségül szoktak venni.

77. oldal

3 hozzászólás

A sorozat következő kötete

A Manderley-ház asszonya sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

John Fowles: A lepkegyűjtő
Henry James: A csavar fordul egyet
Charlotte Brontë: Villette
Jane Austen: A klastrom titka
Ken Follett: A katedrális
David Mitchell: Felhőatlasz
M. J. Arlidge: Ecc, pecc
Ian Fleming: James Bond – A gyémánt örök
Wilkie Collins: A fehér ruhás nő
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde