Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A kiválasztott 82 csillagozás
A kiválasztott témáját Thomas Mann a Gesta Romanorumból meríti. A regény szinte változtatás nélkül követi a középkori legenda meglepő, már-már bizarr cselekményét. A hercegi testvérpár Wiligis és Sibylla bűnös szerelméből születő, a sors kegyére bízott, kitaszított gyermek férfivá serdül, s az ördögi erők kegyetlen akaratából saját anyját veszi feleségül. A kettős vérfertőzést felismerve Gregorius elképesztően súlyos vezeklést vállal. Tizenhét esztendeig él egy kopár sziklaszirthez bilincselve, jóformán minden táplálék nélkül, míg végül az éhségtől, szomjúságtól szinte mormotává zsugorodik. A bűnhődést teljes bocsánat követi: Szert Péter trónjára emelik, s mint pápa feloldozhatja anyját és önmagát a szörnyű vétek alól. A regény és legenda közti alapvető különbség azonban az, hogy Thomas Mann nem a dogmatikus kiválasztást, predesztinációt igazolja, hanem az emberi élet érdemen és szerencsén alapuló, mégis kiszámíthatatlan változandóságát mutatja be.
Eredeti megjelenés éve: 1951
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető · Klub klasszikusok Magyar Könyvklub · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Helikon Kiskönyvtár Helikon
Kedvencelte 15
Most olvassa 5
Várólistára tette 60
Kívánságlistára tette 46
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Érdekes történet, de ismerős is. Egy testvérpár szerelmének gyümölcse, aki később elveszi anyját.( Oidipusz + Mózesi történet, csak itt nem kosárban teszik vízre eme gyümölcsöt.)
A nyelvezete csodás, ahogy a történet is. Fordulatos, gördülékeny, olvastatja magát. Furcsa módon , ahogy elmeséli Mann ezt a legendát, még csak nem is ítélkezik az ember, talán mert nem a szexualitásra van kihegyezve a történet, inkább azt feszegeti, hogy a vérfertőzés mennyire bűn, és az ebből származó utód mennyire értékes, lehet e a társadalom egyenértékű tagja. A fogantatása okán, vajon értelmes és egyenrangú másokkal? Megbocsátható e a bűn? Vajon kinek is kéne bűnhődnie? A megbocsátás fontos szerepet játszik a történetben.
Thomas Mann egy csoda. Most épp egy középkori szerzetes bőrébe bújva meséli el az extrém históriát, egy bűnben fogant gyermekről, aki újból fertelmes bűnbe esik, majd csodálatos módon végül a keresztény egyház feje lesz, nem is akármilyen, és a happy end itt garantált.
A sztorit a Gesta Romanorumból vette, amelyben elsősorban tanmesék találhatók, ennek magyar változatát lásd: Heltai Gáspár Száz fabulájában. A történet persze jó kezekbe került, Mann megint előveszi finom és univerzális iróniáját, amit a Józsefből, a Varázshegyből vagy a Doktor Faustusból ismerhetünk. Itt mintha még ez is finomodna, az elbeszélés jóval rövidebb, és cselekménydúsabb, mint pl. a József esetében (az kb. 1700 oldal, ez alig 260), az elmélkedések is rövidek és velősek, és valahogy a kegyelem is hihetőbb, bármennyire ironikusan meseszerű is az egész. Mert hiszen ez egy mese. De ki mondta, hogy a mese nem igaz történet?
És közben ördögien izgalmas kérdéseket is fölvet: a testvérek szerelméből született gyermek a legkiválóbb, testileg, lelkileg, szépségileg, mindenféleképpen, az akkori világ legkiválóbb embere. Felvetődik a kérdés, hogy a természetes módon, nem bűnből születettek lehetnek-e ilyenek? Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e ezzel, de valami belül tiltakozik, és azt mondja, hogy nem lehetnek. Fene érti. Hiszen ez nem igaz, az eszemmel tudom. De mégis, a legnagyobb kiválósághoz vezető út szükségesképen bűnökön át (de nem bűnökbe) vezet. Az olyan ember, aki sosem vétkezett, sosem lehet igazán jó. Aki nem gyűlölt erősen, annak a szeretete is lagymatag lesz. Aki nem adta oda a lelkét az ördögnek, az sosem lehet az Istené. Elborzadsz, olvasóm? Jól teszed.
Csodálatos! Szépségében és tisztaságában Longosz Daphnisz és Khloé-jára emlékeztet. pedig a bűnről szól:
„Élt egy herceg, nommé Grimáld,
Ki guta által lelt halált.
Két tiszta gyermekcsét hagya,
Ki, jaj, mi bűnös pár vala!”
Thomas Mann egy ír szerzetes szájába adja a szavakat, melyeket ékes középkori nyelvezeten fogalmaz meg, de azt hiszem itt a fordítónak is nagy szerepe van. vissza is lapoztam olvasás közben, pedig nem szoktam, Jékely Zoltán fordította. lenyűgöző, cseppet sem darabos, jól olvasható, értelmezhető.
maga a mitológiai történet is figyelemreméltó, de a nagyszerű tolmácsolásnak köszönhetően egy különleges, felejthetetlen olvasmányban lehet részünk.
„Az intelem és tanács jutalmaképpen arra a szívességre kérlek benneteket, foglaljatok imádságaitokba, hogy egykor mindnyájan, azokkal együtt, kikről beszéltem, viszontláthassuk egymást a Paradicsomban. Valete! ”
Kissé nehéz a nyelvezete, de aztán belejöttem. Nagyon jó a sztori, bár azt már egy novellában olvastam, így nem ért meglepetés. Egy szerzetes az elbeszélő, akinek ki-kiszólásai a szövegből megnevettettek. Nekem túlságosan katolikus a mű, sok benne a vitatható dolog, és az elbeszélő részéről az elnézés, nagyvonalúság. Viszont egyértelműen kidomborodik Isten kegyelmének hatalmassága, aki nem a származásunkat nézi, sőt nem is az érdemeinket (pedig ezt azért sugallja a barátunk), hanem a szeretete alapján cselekszik. Az emberi és az isteni látásmód ellentéte is kiviláglik a műből nekem.
Egyszóval egy izgalmas történet szépirodalmi köntösben. Lesz miről beszélgetnünk a könyvklubban, izgatottan várom a május végét! :-)
Nekem talán ez a legkedvesebb Thomas Mann-regényem. Finom, sziporkázó, egyenesen letehetetlen! És micsoda nyelv! Azt külön érdekesnek tartottam, hogy noha egy vallásos, középkori legendát dolgoz fel (én hosszú keresgélés után a Világirodalom legszebb elbeszéléseiben találtam rá), maga a regény egy csöppet transzcendens.
Nagyon jó és meglepő történet, gyönyörű nyelven elmesélve. Könnyű, pergő olvasmány, ( a Thomas Mann-nal ismerkedni vágyóknak ezt ajánlanám). A középkor lovagvilága keveredik a görög sorstragédiákkal. Szerelem, szex, bűn és bűnhődés, kardozás, hit, mítosz, kaland, titkok, utazás- sok izgi dolog a felszínen, ugyanakkor megdöbbentő és elgondolkodtató szöveg. A szerző remekül kerüli meg a kényes kérdéseket, hiszen a történetet mesélő szerzetes egyszerre mindentudó és sokoldalú, és néha meg viccesen mafla.
Én látok ebbe a mesteri, nagyon szép regényben / mesében egy ma aktuális vonalat. Vajon az öröklés miként határozza meg az embert. A vérfertőző hősök le tudják győzni a bűneiket, de ha nem volnának bűneik, ha nem lenne mit legyőzniük, nem lennének hősök. „A bűn, mint sorsesemény”, pár éve olvastam, és bizony nagyon illik erre a regényre. Egy ennyire mesés keretek közt játszódó, elbűvölő történetnek bizony nem kell felelni arra a kérdésre, mi van azokkal, akiknek ez nem adatott meg – akiknek a szülei nem gondoskodtak ekkora felhajtóerőről.
Annak idején ez volt az első regény, amelyet Thomas Mann tollából olvastam. Régies nyelvezete, és a magyar fordítás nehézkessége miatt elég lassan haladtam vele, és az igazat megvallva nem kötött le. Most, amikor újra kézbe vettem, miután megláttam kedves barátomnál, már sokkal érdekesebbnek ígérkezett. Lapról lapra morzsolgattam a szavakat, és egyre jobban belemerültem a történet érdekes, különleges eseményeibe. Ennek a regénynek az elolvasása meggazdagított érzésekben és gondolatokban egyaránt. Igen, gazdagabb lettem tőle, mélyen elgondolkodtatott és hatalmas hullámú érzelmeket gerjesztett bennem. Szívből ajánlom mindenkinek.
Népszerű idézetek
Isten tele van csodával. A rossz is könnyen jóra fordul, s a rendkívüliből rendes is lehet.
1152. oldal, Gabo Kiadó, 2007
Az emberek egymástól messze szakadva élnek, hallókörük is véges, s még a legvadabb események híre is hamar megreked a levegőégben – a messze esőket későn vagy soha el nem éri.
120. oldal, Gabo Kiadó, 2007
„…megvallom, többet vártam tőled, mint helyzetem kritikai analízisét, azaz: tanácsot”
„ Nincs igazad, Probus, ha ilyesmit vársz tőlem. Egyházi ügyről van szó, méghozzá a legmagasabbról, s tudod, hogy az egyházban a nőnek hallgatnia kell. Hogy nem állna-e jobban az egyház szénája, ha értelmes asszonyoknak lehetne ott egy-egy szavuk, erről mindenesetre vitatkozhatunk.”
236. oldal
Wiligis herceg, nem szívesen látom kegyelmedet így. Ha éjjel tud férfiú lenni, hát jó, de legyen nappal is! Ez asszonyi nyafogás ki nem segít állapotunkból, mely oly iszonyú, hogy belőle persze semmi sem segít ki, de valaminek csak történnie kell ezzel az állapottal, már csak ártatlanul átkozott gyermekünkre, a dölyfösségnek e szegény gyümölcsére való tekintettel is, kinek számára helyet kell találni a földön és az égben, ha mi már el is vesztünk itt meg ott. Tehát embereld meg magad és gondolkozz!
51. oldal
Az elbeszélés igen gyakran csak substitutuma oly élvezeteknek, melyeket mi minmagunktól vagy az Ég tőlünk megtagadott.
substitutuma=pótlék
124. oldal, Gabo Kiadó, 2007
…az emberi mérlegelés nem sokáig terjed, kivéve az elbeszélő esetében, ki is az egész történetet, csudálatos kimenteléiglen ismeri, s mintegy részt vesz a Gondviselésben – ami egyedülálló, s voltaképp embert meg nem illető kedvezés.
115. oldal, Gabo Kiadó, 2007
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bánki Éva: Összetört idő 93% ·
Összehasonlítás - Bánki Éva: Aranyhímzés 91% ·
Összehasonlítás - Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc ·
Összehasonlítás - Umberto Eco: A rózsa neve 88% ·
Összehasonlítás - Anatole France: Thaisz / Az istenek szomjaznak ·
Összehasonlítás - Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? 92% ·
Összehasonlítás - Wilhelm Hünermann: Lángoló tűz ·
Összehasonlítás - Ken Follett: A katedrális 89% ·
Összehasonlítás - Jo Lemoine: Casciai Szent Rita ·
Összehasonlítás - André Gide: A Vatikán pincéi ·
Összehasonlítás