Takács Judit (szerk.)

Homofóbia ​Magyarországon 8 csillagozás

Takács Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon

Könyvünk az első magyar nyelvű kötet, melynek központi témája a homofóbia, azaz a homoszexualitás kulturális leértékelése. Szerzőink, akik között találunk többek között antropológust, biológiatanárt, filmtörténészt, jogászt, levéltárost, neveléstudományi szakembert, nőtörténészt, pszichológust, szociálpolitikust és szociológust, többféle diszciplína felől közelítve tárják föl a Magyarországon is tapasztalható homofóbia különféle aspektusait. Könyvünk célja a gondolatébresztés és a közös gondolkodás arról, hogyan lehet(ne) minél hatékonyabban visszaszorítani a homofób társadalmi kirekesztés különböző formáit a mai Magyarországon.

Tartalomjegyzék

>!
L'Harmattan, Budapest, 2011
188 oldal · ISBN: 9789632364629

Enciklopédia 7


Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

TiaRengia I>!
Takács Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon

– Mi a különbség a statisztika és a miniszoknya között?
– Semmi. Mindkettő sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja.

Na, valahogy így voltam vele én is.

Fontos és azt hiszem, a maga korában hiánypótló kiadvány, mely megpróbált kicsit a homofóbia magyarországi jelenléte és okai mögé nézni, igaz, ezt más lehetőségek híján csupán felvillanó pillanatképek és picike mintavételek során tette.

A könyv tanulmánykötet-jellegéből fakadóan hullámzó volt a színvonal, illetve egyes szerzők olyannyira túltolták a modoroskodást (lásd például https://moly.hu/karcok/1163879), hogy sajnos meglehetősen visszavetették a csillagozási kedvemet. Volt olyan része a könyvnek, ahol mintha direkt rájátszottak volna arra, nehogy megértse az egyszeri olvasó első olvasásra, miről is van szó. Ezen tanulmányok után valóságos felüdülés volt a józan paraszti ész logikájával végigvitt, kiidézett mélyinterjúk részleteit olvasgatni.

Ugyanakkor egészen érdekes elmélkedéseket is olvashattam, ezeket idézetként fel is vittem. Aki érdeklődik a téma iránt és tudományosabb vénával van megáldva, vagy forrást keres a beadandójához, mindenképpen olvassa el.

raniaki>!
Takács Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon

„A heteroszexizmus és a heteronormativitás szinonimák abban az értelemben, hogy mindkét fogalom a heteroszexualitásnak előjogokat parancsoló normák következményeire utal (Fraser 1997), valamint egyaránt azon kulturális imperializmus megnyilvánulásai, melynek keretében a domináns heteroszexuális többségi csoport egyetemes emberiként tételezett tapasztalatai és kultúrája olyan normaként tűnnek föl, melytől eltérni csak a deviancia és a kisebbrendűség irányába lehet.”

Hiánypótló tanulmánykötet – szakszöveg, így a stílusa nem kifejezetten olvasmányos, cserébe viszont szabatos, rövid és nagyon informatív.
Az előszót tizennégy tanulmány követi, melyek a homofóbiával kapcsolatos magyar kutatások eredményeit összegzik, ami miatt tökéletesen alkalmas arra, hogy pillanatképet mutasson az LMBTQ közösség tíz évvel ezelőtti társadalmi elfogadottságáról.

Az első két tanulmány nagyobb, reprezentatívnak tekinthető mintákkal dolgozó kutatások eredményét összegzi, a továbbiak azon kisebb, specifikusabb, reprezentatívnak nem tekinthető mintákkal dolgoznak. Több kutatásnál azért jelenik meg az interjúztatás, mint adatgyűjtési forma, mert az LMBTQ emberek kutatásánál komoly probléma az, hogy társadalmi észlelhetőségük alacsony.

Több tanulmány is kiemeli azt, mennyire nagy az információhiány. Nagyon izgalmas az, hogy a kutatásokat végző személyek és az interjúalanyok között milyen elképesztő méretű információs szakadék tátong. Kitérnek arra, hogy ez ugyanannyira érinti a többségi társadalmat, mint az LMBT kisebbséget, korlátozza a két csoport közti megismerést és ezáltal elfogadást.

A kötet szerintem egyik legjobb tanulmánya Turai Katalin Ráhelé volt, ami a bifóbiát vizsgálta nagyinterjúkon keresztül, és nagyon plasztikus, könnyen érthető képet mutatott az internalizált homofóbiáról és a heteroszexizmusról.

A kötet kitér az LMBTQ embereket érintő legfőbb akadályokra, emellett pedig hangsúlyozta az oktatás és az információátadás fontosságát is. Érdekes volt, – és a legtöbb tanulmány, ahol egyéb kutatásokra hivatkoztak ki is tért rá – hogy a vizsgálatok kérdései önmagukban mennyire sokszor diszkriminatívak, a kérdésfeltételek pedig szinte mindig heteronormatív értékítéletet hordoznak magukban.

A kötettel kapcsolatban annyi kritikám van, hogy feltételez alapvető ismereteket, amelyekre nem tér ki, például az LMBTQ emberek definiálásának magyarországi történetét (bűncselekmény, betegség, stb.) csak röviden, érintőlegesen, vagy pedig semennyire sem vizsgálja, pedig a kutatások során megjelenő társadalmi beidegződések, téves információk, előítéletek értelmezéséhez és elhelyezéséhez kifejezetten hasznos lenne egy bővebb ismertetés.
Emellett a transznemű emberekkel, ezzel a különösen sérülékeny és társadalmilag láthatatlan csoporttal kapcsolatos kutatás nem jelenik meg – erre az előszóban Takács Judit ki is tér. Így az LMBTQ személyek kutatásából ők, ahogy olyan gyakran, itt is kimaradnak.

Érdekes a kötettel kapcsolatban az, hogy egy tíz évvel ezelőtti időpillanatot mutat meg specifikus témákban, és a tanulmányok többségének lezárása kifejezetten bizakodó.
Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy az elmúlt tíz évben az általános infóhiány miben változott, és hogy a radikálisan megváltozott társadalmi tolerancia (amit a TÁRKI felmérésein jól nyomon lehet követni) esetében hogyan látnák most a jövőt a tanulmányokat szerző kutatók.

4 hozzászólás
도경수>!
Takács Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon

Örülök neki, hogy ilyen témában is jelent meg Magyarországon könyv, de azt sajnáltam, hogy a transzfóbiáról nem esett benne szó – szerencsére kárpótlásként legalább a bifóbiáról volt benne egy fejezet. Annak ellenére, hogy tudományos jellegű a könyv, helyenként személyes történetek, vélemények is helyet kaptak benne, így szerencsére nem annyira tankönyvszerű a kötet.

lha>!
Takács Judit (szerk.): Homofóbia Magyarországon

Nehéz értékelnem, mert félbehagytam. Bár a téma kíváncsivá tett, egész egyszerűen nem voltam képes a szárazságát és tanulmányi mivoltát élvezni. Biztos, akit mélyebben érdekel, annak menni fog az elolvasása, de én nem bírtam vele haladni, úgyhogy elengedtem.


Népszerű idézetek

TiaRengia I>!

A tanárok felelőssége kiemelkedő az iskolai légkör alakításában: különösen problémás, hogy a diákok homofób fellépése esetén a tanárok 59%-a semmit sem tett – sőt: 17%-uk kifejezetten a zaklató diákok pártját fogta. Ilyen ellenséges közegben nem lehet csodálkozni azon, hogy a diákok mindössze 6%-a tett hivatalosan panaszt az őt ért atrocitások miatt: tizenheten tanárukhoz, tízen az intézményvezetőhöz fordultak, míg külső panasztételre (amikor az ombudsmant vagy más állami szervet kerestek meg) csak egy-egy esetben került sor. A panaszokkal hét esetben egyáltalán nem is foglalkoztak. Öt esetben ugyan indult vizsgálat, de nem történt semmi. Az összesen 364 iskolai diszkriminációs esetből mindössze tizenegynél sikerült felelősségre vonni az elkövetőt.

47-48. oldal

TiaRengia I>!

A homoszexualitás 1973-ban ugyan lekerült az amerikai pszichiáterek hivatalos betegséglistájáról, ám George Weinbergnek a „Társadalom és az egészséges homoszexuális” című könyve publikálásával (1972) kezdett csak pszichiáteri szakmai körökben megjelenni, majd terjedni is az a megközelítés, hogy inkább a homofóbia tekintendő betegségnek és nem a homoszexualitás.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: homofóbia · homoszexualitás
12 hozzászólás
TiaRengia I>!

„Nagyon sok embertől megkaptam azt, hogy olyan nincs, hogy biszexualitás. Persze a pszichológus is, akihez jártam, ordítozott velem, hogy döntsem el, mert ilyen nincs, hogy biszexualitás. Vagy meleg vagyok, vagy heteró. És hát én nem tudom eldönteni, máig. De minek? Tehát nem értem, hogy minek. És a heteró ismerőseim, akik tudják, ott az van, hogy jaj, hát ez egy hóbort, ez egy divat, ez úgyse… Anyu jóban van az egyik híres embernek az anyukájával, aki köztudottan meleg. És azt mondta, hogy hát jó, de legalább legyél te is híres! Tehát hogy ez ennyi, ez valami hóbort, a hírességek divatja. És ezt így fogják föl. A meleg oldalon meg úgy fogják föl, hogy ó, hát azért voltam nővel, mert hogy ezt társadalmilag így kell, és hogy egyébként meg meleg vagyok. És hogy ezt nagyon nehezen értik meg.” (Dávid, 37)

65. oldal

1 hozzászólás
TiaRengia I>!

[…] a melegcsaládok (vagy „szivárványcsaládok”) igenis sok szempontból eltérő sajátosságokat mutatnak, de ezek indirekt, kontextuális hatások következményei. Azaz nem maga a szexuális orientáció, hanem az abból fakadó társadalmi stigmatizáció okoz különbségeket. A gyerekek jobban ki vannak téve a kortársak kirekesztésének, csúfolásának – ugyanakkor nagyobb empátiát és érzékenységet is mutatnak a társadalmi különbségekkel vagy a nemi szerepek sokféleségével kapcsolatban.

85. oldal

2 hozzászólás
TiaRengia I>!

A HIV-szűrések alacsony száma összefügg az iskolai felvilágosító programok heteroszexista fókuszával, illetve elmaradásával. Válaszadóink diákkorában több mint kétharmaduk vett részt iskolai szexuális felvilágosításon az általános vagy a középiskolában, ám közülük csak 12% számolt be arról, hogy a felvilágosítás foglalkozott az LMBT embereket érintő témákkal. Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatok tárgyalása nélkül azonban az átadott információkat az érintettek nem tudják magukra vonatkoztatni – különösen akkor nem, ha a szexuális felvilágosítást a fogamzásgátlás témájára szűkítik le, ahogy ez gyakran megtörténik.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: LMBTQ (LGBTQ)
TiaRengia I>!

Két apa esetén a kutatásokat áttekintve (melyekből jóval kevesebb van, mint leszbikus anyákkal folytatottakból) az a tendencia látható, hogy mindketten gondoskodóbbak a heteroszexuális apáknál, azaz nem kétszeres „maszkulin minta adagot” adnak át a gyereknek. A társadalom szemében a meleg apák mindenesetre jobban áthágják a hagyományos maszkulin szerepeket, mint a leszbikus anyák a nőit, hiszen a női szerepek „természetes” módon hordozzák az anyaságot, míg a gondoskodó férfi képe még mindig kevéssé megszokott.

83. oldal

TiaRengia I>!

Bár többek szerint bármilyen korban lehet a megfelelő módon beszélni az LMBT témákról, sok résztvevő fogalmazza meg (mindkét típusú csoportban, de többször a pedagógushallgatók esetében), hogy a homoszexualitás témája akkor kerüljön elő, mikor a gyerekeknek már lehet a „szexualitásról” (értsd nemi életről, szexuális aktusokról) beszélni: az általános iskolai évek végén hetedikes, nyolcadikos kortól, vagy inkább a középiskolában. E vélemény mögött jól kirajzolódik az a diskurzus, amely a homoszexualitást (biszexualitást) – eltérően a heteroszexualitástól – a szexualitás „nemi élet”, szexuális aktusok dimenziójához köti. A heteroszexuális kapcsolatok szintén szexuális jellegű, de nem a nemi élethez kötődő megnyilvánulásai nem esnek ilyen megítélés alá. A férfi-nő kapcsolatok, a fiú-lány szerelem már a gyermekkori mesékben is megjelennek, s nem számítanak tabunak. Ez egyébként jól mutatja, hogy a heteroszexualitás nem értelmeződik szexuálisként, szexuális dimenziója rejtve marad ebben a diskurzusban, illetve, hogy maga a szexualitás rendkívül szűken értelmeződik: mintha csak a szexuális aktusokat, nemi életet jelentené, és nem lenne publikus, társadalmi, politikai dimenziója (Britzman 2010).

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: LMBTQ (LGBTQ)
TiaRengia I>!

A gyereket vállaló férfi pároknak […] sokkal nehezebb rejtve maradnia, hiszen számíthatnak rá, hogy egy babakocsit tologató férfitól nagyobb valószínűséggel kérdezik meg a járókelők az utcán, hogy hol az anyuka, mint egy kisgyerekes anyukát az apa hollétéről, hiszen a nemi szerepelvárások szerint a nőnek kell a gyerekkel foglalkoznia: „És akkor mit csináljak? Hazudjak a gyerekem előtt?” Benjámin szavai egyrészt azt sugallják, hogy Magyarországon az apák gyermeknevelésben való aktív részvétele kevéssé jellemző (ellentétben pl. Svédországgal, lásd Ryan-Flood 2009), másrészt azt a – meleg polgárjogi mozgalmakból eredő – etikai álláspontot képviselik, hogy a melegség fel nem vállalása egyfajta élethazugság és mint ilyen, elítélendő (Weston 1998).

101. oldal

10 hozzászólás
TiaRengia I>!

Bár a magyar sajtó pillanatnyilag nem hangos a homofób motivációjú tinédzser-öngyilkosságok hírétől, a külföldi példákat, illetve a hazai intézményes garanciákat elnézve, ez inkább egy szerencsés véletlen eredménye.

107. oldal

TiaRengia I>!

Az internetes megfélemlítést elszenvedő meleg fiatalok kiszolgáltatottságát és reménytelenségét jól érzékelteti Blumenfeld és Cooper (2010) vizsgálata: míg a megkérdezett nem meleg kamaszok 37% válaszolta azt, hogy szólna a szüleinek egy internetes támadásról, addig a meleg válaszadók közül csupán 18% tenne így. Amikor a megfélemlítés elleni fellépés lehetséges szereplőiről kérdezték őket, a válaszadók 80%-a azt mondta, az iskolatársaik tehetnének többet, míg az iskolai vezetést, illetve a szülőket és gondviselőket 58-58% említette. Azok közül a meleg fiatalok közül, akik úgy nyilatkoztak, hogy nem szólnának a szüleiknek, többen azzal indokolták a döntésüket, hogy a „szüleim homofóbok”, „nem fogadják el, hogy leszbikus vagyok”, vagy „nem szeretném, ha megtudnák, hogy leszbikus vagyok”. (Blumenfeld–Cooper 2010:123).

114. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

A cigányság társadalomismerete
Horváth István – Tódor Erika-Mária (szerk.): Nyelvhasználat, tannyelv és két(több)nyelvű lét
Kovách Imre – Dupcsik Csaba – P. Tóth Tamás – Takács Judit (szerk.): Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon
Antos Balázs – Fiáth Titanilla: Határsávok
Balázs Éva – Kocsis Mihály – Vágó Irén (szerk.): Jelentés a magyar közoktatásról 2010
Herman Judit (szerk.): Miért marad???
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül
Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz
Váli Dezső: Zsidó temetők