2020-as fantasy megjelenések – Mesterfokozat kihívás fantasy olvasós

!

SFF_Vektor U

Elolvasandó könyvek száma12
Elkezdődött2020. március 11., 12:07
Jelentkezés vége2021. december 1., 00:01
Véget ér2021. december 31., 23:59

A friss megjelenésekhez kötődő alapkihívásunk mellett (https://moly.hu/kihivasok/2020-as-fantasy-megjelenesek), idén is elindítjuk a mesterfokozatot. A teljesítéshez 12 olyan fantasy könyvet kell elolvasni és szövegesen értékelni, ami 2020-ban jelent meg magyar kiadásban.
Fontos, hogy nem lehet átfedés az alapkihívás teljesítésével, azaz ha az egyik kihíváson elszámoltál egy könyvet, a másikon ugyanaz az olvasás már nem érvényesíthető. Természetesen egyből megcélozható a mesterfokozat, vagy mindkét kihívás külön-külön is teljesíthető – ez esetben a 6 plusz 12 olvasásért két szép kitüntetés jár.

Az alábbi listán szereplő könyvekből lehet válogatni:
https://moly.hu/listak/2020-as-fantasy-megjelenesek
A lista tartalmazza a 2020-ban magyarul kiadott fantasy regényeket vagy egybefüggő kisregény/novellás köteteket, függetlenül a szerző nemzetiségétől. Viszont csak 1945 utáni művekkel foglalkozunk, illetve a lista nem tartalmaz újrakiadásokat, magánkiadásokat, ifjúsági regényeket, paranormális románcokat, ún. franchise regényeket, illetve többszerzős antológiákat, vagy össze nem függő novellákból álló egyszerzős köteteket. A lista természetesen folyamatosan bővül egészen az év végéig, az új megjelenések ütemében.

Az olvasások a kihívás kezdetétől érvényesek, bármilyen nyelven. A teljesítések érkezhetnek hozzászólásban ("én és a könyv" linkek formájában), egyenként vagy egyben, illetve polcon vagy listán is összegyűjthetők – ahogy kényelmesebb.

Iker-kihívás sci-fi könyvekkel: https://moly.hu/kihivasok/2020-as-science-fiction-megjelenesek-mesterfokozat

A kép forrása: https://thewallpaper.co

Jegyzetek