napkut  KU Napkút

MEGJELENT

Fűrész István versei a fegyelem szép rendjéből a zeneiség fegyelmet feledtető hullámzásával szólnak hozzánk. Mindez lehetne költői játék is, ha nem érződne az erőteljes mögöttes szándék: az értékvesztések korában formailag is megragadni és fölmutatni azt, ami dacol, lompossággal, nemtörődömséggel, megalkuvással. Klasszikus hangon, egy ideákban hívő lélek szavaival mesél olyan élményekről, amelyekkel mi is szembesülünk vagy szembesülhetnénk: az almafa virágzásáról, Abelard és Heloise szerelméről, egy nyári zivatarról, a drezdai háborús emlékmű stációiról… Merjük szeretni az életet, és higgyük el: ha nyitva tartjuk a szívünket, még nem válunk áldozatokká! Higgyünk a csodákban!

MEGJELENT

„Márton Ágnes briliáns, egyedi, szürreális, ragyogó versei friss levegőt hoznak egy messzi-messzi galaxisból. Könnyű azt mondani, hogy szürreálisak – pajkos varázsigék ezek. Üdítő a versbeszéde. Feldob! Nincs is hozzá hasonló. Ő a 21. század Wallace Stevense.” (Adam Wyeth)

„Márton Ágnes nyelve felismerhetően egyedi, megszólalása emlékezetes esemény.” (Schein Gábor)

„Maró önirónia, fölszabadult játékosság, és ami még ennél is fontosabb, a szédítően gazdag, privát költői nyelv kialakításának belső igénye.” (Závada Péter)

„Bátor, invenciózus szerzőt látok magam előtt, aki a saját útját járja és kísérletezik, nem azzal szeretné szimpatikussá tenni magát, hogy újratölt és felmutat egy hagyományt.” (Szabó Dárió)

“Agnes Marton’s brilliant singular, surreal, (surreal is too easy a word, her poems are magic, playful spells) sparkling poems are a breath of fresh air from a galaxy far far away. What she’s doing with poetry is so fresh and refreshing! A tonic. I love it! There’s nothing like it. She is the Wallace Stevens of the 21st century.” (Adam Wyeth)

“Agnes Marton’s voice is easily recognizable. When she starts to speak, it’s a memorable event.” (Gábor Schein)

“Sharp self-irony, playfulness, and what’s even more important: the creation of her own dazzling, rich poetic language.” (Péter Závada)

“Marton is a brave, inventive author. She has her own way, she does her own experiments. She doesn’t want to be liked for reloading and showing up a tradition.” (Dárió Szabó)

MEGJELENT

Rainer Maria Rilke költészetének itthoni ismerői a költői életművet eddig többnyire szűkebb vagy bővebb válogatásban kapták kézhez (noha akadt olyan vállalkozás is, amely egy-egy kötetet hiánytalanul mutatott be az olvasóknak). Kiadásunk egyik újdonsága, hogy a nagy osztrák költő lírai életművének nagy vonulatát, a költő összes – saját szerkesztésben publikált – verseskönyvét kínálja az olvasónak. Ez az anyag hat kötetre rúg. Kiadásunk közli a hat világhírű kötet teljes anyagát (Az áhítat könyve, Képek könyve, Új versek, Új versek Második rész, Duinói elé­giák, Szonettek Orpheuszhoz), és kiegészíti azt a szerző két Requiemjével, valamint az 1906 és 1910 között keletkezett versanyaggal.

Rilke, mint tudjuk, nehezen megközelíthető, elvont gondolati tartalmakat görgető lírikus, és rajongóitól nemcsak szemelgető böngészést, szeszélyes kóstolgatást kér, hanem szívós elmélyedést, sőt (ahogy ő maga fogalmazott) alávetést is. Az azonosulást kötetünk több vonatkozásban is igyekszik megkönnyíteni. Egyrészt: immár egységes tónusban, egy fordító hangján olvashatjuk a műveket. Másrészt: a teljes anyag talán élesebb világításban mutatja fel az egyes darabokat is, mint az eddigi válogatások. Harmadrészt: könyvünk olyan fordító munkáját közli, aki évtizedek óta a titok iránti hűség jegyében, a magasság vágyának sejtetésével, a lehető legszabatosabb tükrözés örvén keverte ki ezt a Rilke-hangot.

Mert a verseket átültető Báthori Csaba most már évtizedek óta talán legfontosabb fordítói vállalkozásának tartja, hogy megtalálja Rilke centrális lírai közlendőinek egyik lehetséges, érvényes magyar változatát. A gyűjtemény igazi varázsa, meglehet, abban áll: itt mindig a mély költészet valóságát halljuk. Rilke azzá tesz bennünket, akik lehetnénk. És ha nem érjük is fel őt mindig sejtelmeinkkel, egyre nagyobb örömet nyújtanak megközelítési kísérleteink. Ha felfoghatatlan is egy értelemben, gazdagít a puhatolózás emlékezetével. Keresünk gyakran, néha találunk, de mindig boldognak érezzük magunkat a kételyek között is.

MEGJELENT

Marcel Proust monumentális műve, Az eltűnt idő nyomában az író életének regénye. Proust semmit sem talált ki, ugyanakkor mindent átalakított: gyermekkor, képzőművészeti és zenei élmények, utazások, amelyek egyfajta anyaggyűjtésként szolgáltak könyvéhez. Szereplőinek nagy része az általa látogatott irodalmi szalonok Párizs-szerte ismert tulajdonosai, művelt grófnők, gazdag mecénások, akiknek egy-egy vonását fedezhetjük fel Guermantes hercegné és a gazdag polgári szalontulajdonos, Madame Verdurin személyében. Charles Swann, a tehetős, művészetszerető dandy, Odette de Crécy, Swann félvilági szerelme, az arisztokrata Charlus báró, Bergotte, az írói mintakép, akit Proust elsősorban Madame Arman de Caillavet szalonjának rendszeres látogatójáról, a későbbi Nobel-díjas Anatole France-ról mintázott meg, valamennyien a szalonok törzsvendégei voltak. Míg a narrátor Marcel az eltűnt időt kutatja, a könyv szerzője Marcel Proust nyomába ered. Bemutatja Proust életének olykor humoros, máskor tragikus fordulatait, súlyos asztmával terhelt gyerekkorától a nagyvilági mondén életmódján át egészen addig, míg parafával bélelt szobájának magányában, gyógy- és kábítószerek mértéktelen fogyasztása mellett csak az írásnak szentelte életét. Az egyes fejezetek végigvezetik az olvasót Proust Párizsán, feltárul botrányos Goncourt-díjának története, az eltűnt idő felidézésének módszere, Henri Bergson hatása a prousti regényre, a szerelem, a féltékenység és a szenvedés lélektani ábrázolása, a zene és a festészet szerepe a huszadik század egyik legjelentősebb regényében.

MEGJELENT

A török társadalom afféle élő lelkiismereteként alkotó Livaneli a „legfájdalmasabb” regényének nevezett művében mindössze négyórányi cselekménybe sűrítve Isztambul városának több évezredet átfogó történetét villantja fel az olvasó előtt: a 16. századi népszerű sehrengiz nevű oszmán irodalmi műfaj elfeledett hagyományát felelevenítve a modern, Janus-arcú megapoliszt és lakóit fanyar humorral és iróniával átszőtt megrendítő és izgalmas történeteken keresztül mutatja be. A Törökország társadalmi és politikai pamfletjeként megírt regényben a futótűzként elharapózó nőgyilkosságoktól kezdve a gyökértelenné vált újgazdag török elit ijesztően sivár világlátásán át a radikális iszlámig bezárólag számos érzékeny témát érint. A mű keretét a történelmi Sul­tanahmet negyedben a közelmúltban feltárt bizánci palota romjaira épült hétcsillagos Hotel Konstantinápoly 2014 decemberének végén tartott megnyitó fogadása szolgáltatja; az író a török társadalom minden rétegét reprezentáló vendégsereg bemutatásán keresztül, helyenként vitrio­los hangon beszéli el a mai Törökország összes égető gondját. Látszólag minden változik, csak a város örök, a hotel alatt elterülő nekropolisz lakói szerint azonban öröktől fogva ugyanazok a dinamikák mozgatják a városok városát, Isztambult és lakóit. Livaneli gondolatébresztő vitairatát fellapozva napjaink Törökországának hiteles krónikáját tartja kézben az olvasó.

MEGJELENT

kabátban várod
hogy a meztelen város
ringasson mohón

A kötet versei formájukat tekintve hagyományos haikuk, témájukban viszont a városi élethelyzetekre reflektáló versek. Sümegi Attila a hétköznapi pillanatok figyelő megörökítője, továbbgondolója.

oly közel alszol
epeköveid is a
szívemet nyomják

A szerző száznyolcvan versét az évszakok helyett anyagok és textúrák szerint tizenöt ciklusba rendezte, a kötetet Sümegi Zsolt fotói illusztrálják.

álmokkal töltött
lufi zsinórja kérget
vág tenyerembe

MEGJELENT

A 20. század egyik legnagyobb formátumú politikusa, Musztafa Kemál Atatürk életéről hazájában könyvtárnyi mű látott napvilágot; életművének feltétlen elismerése mellett alakja a mai napig magas hőfokon izzó, szenvedélyes viták kereszttüzében áll. A modern Törökország megszületésében Atatürk szerepe és jelentősége elvitathatatlan; számos általa elindított folyamat és reform hatása napjainkig ível.

Törökországban az egyik legolvasottabb szerzőnek számító İlber Ortaylı politológus-történész, az isztambuli Galatasaray Egyetem professzora az Atatürk életét feldolgozó művében bevallottan egy megrázó, az első világégést létrehozó korszak panorámáját kívánta felvázolni; a törökök atyjának életútját végigkísérő biográfiájában olvasmányos, esszéisztikus stílusban elemzi és bírálja a török történelem legfontosabb eseményeit és meghatározó alakjait az első világháborútól Atatürk haláláig bezárólag.

A kötet magyar nyelvű kiadása kétségkívül hiánypótló mű; Atatürk életéről az első átfogó, magyar nyelvű történeti művet tartja kezében az olvasó. Ortaylı műve tanúságtétel egy apokaliptikus korban élt zseniális katonáról és politikusról, aki – az első világháborúban legyőzött és súlyosan megcsonkított országok vezetői közül vitathatatlanul egyedülálló módon – visszahódította a török nemzet számára a hazáját, majd az egykori Oszmán Birodalom romjain seregnyi radikális, tűzzel-vassal keresztülvitt reform által mindössze néhány év leforgása alatt megalkotta fő művét: a szekuláris, modern Török Köztársaságot.

MEGJELENT

„A férfi neve Harminc, éveinek száma huszonkilenc”, és van benne valami abból a dologból, amit karizmának neveznek. Életét annak szentelte, hogy idős nőket tegyen boldoggá, mert csak így érezte, hogy létezik.

A nő neve Szegfű, bár születésekor a Vég nevet kapta. Az apja túlzott érdeklődésével szinte megfojtotta őt kislány korában. Szegfű egyszer azzal az ürüggyel ment el otthonról, hogy átugrik a szomszédba, és még aznap délután titokban összeházasodott Allahsötétségével, akiről később kiderült, hogy a férfiakat szereti.

Harminc és Szegfű véletlen találkozása különös események láncolatát indítja el. Felbukkan Ali baba és bűnbandája, földrengés rázza meg a regény helyszínéül szolgáló meg nem nevezett török nagyvárost, nemzetközi terroristák térítenek el egy utasszállító repülőgépet, Hürrem grófnőről kiderül, hogy nem francia, egy valóságshow-sztár különböző időpontokban hasra vágja magát egy furcsa nevű szálloda lobbijában, és egy hajnali rádióműsorban eltérő idősíkokban élő emberek beszélgetnek egymással… Ezek az események azonban nemcsak Harminc és Szegfű életének szereplőire vannak hatással, hanem Vigyázóéra is, aki a róluk szóló könyvet olvassa. Vigyázó ugyanis rádöbben, hogy „amit abban a könyvben leírtak, az megtörténik, vagy a könyv a történtek szerint íródik.”

Engin Geçtan regénye hömpölygő árvízre emlékeztet, egy, a normalitás medréből kilépett abszurd folyóra, amely egyre több szereplőt és eseményt sodorva magával vágtázik ismeretlen úticélja felé, magával rántva az olvasókat is a káoszba.

A regényben szereplő, finom humorral és mély emberismerettel ábrázolt, nagyon is ismerős karakterek – politikusok, cégtulajdonosok, bulvárszereplők, háziasszonyok, orvosok – sorsa szerteágazó, mégis több ponton összefonódik egy rejtélyes könyvnek és egy földrengésnek köszönhetően. Az ő történeteiket követve egy repedezett, torz tükörben láthatjuk a modern Isztambult és lakóit, miközben azzal kell szembesülnünk, hogy a normális és az abszurd igencsak képlékeny kategóriák.

MEGJELENT

Már két hónap eltelt azóta, hogy Zapuma utcáin egy sofőr nélkül elszabadult villamos okozott meglepetéseket. Tomi és Bogi mostanra elválaszthatatlan jóbarátok lettek, és idejük legnagyobb részét a város főterén kiállított villamos utasterében töltik. Egy nap azonban a jármű köddé válik, ráadásul a város vezetése nem sok energiát fordít a felkutatására, így hőseink maguk kénytelenek a nyomába eredni. Ebben segítségükre van Horgas Viki (a közismert villamosirányító lánya), Monostori Gabi (a rendőrfőkapitány fia), valamint Zsigmond bácsi (a nyugalmazott időjós).

Kik rabolták el a villamost? Mi köze mindennek a Zapumai Állatkertben történt betöréshez? És hogyan vezetnek el a szálak Wilhelm Fischerig, az ismert zapumai bűvészig, akinek még a villamos oldalára ragadt plakáthoz is köze lehet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tomi, Bogi és újdonsült segítőik, de ugyanezek a kérdések foglalkoztatják Bodobács Barbarát, a megállíthatatlan riportert is, aki csapatával ismét az igazság nyomába ered.

A sorozat első kötete: A zapumai kóbor villamos

MEGJELENT

Hatalmi harcok Európában: törökök és magyarok

A Közép-Európa központjának számító Magyarország az újkori és modern kori Európa hatalmi harcainak fontos helyszíneként hosszú évszázadokon keresztül az oszmán és Habsburg uralkodók közötti katonai és politikai küzdelmek és egyezkedések történelmi színteréül szolgált.

Az oszmánok és a magyarok a 14. században, a török Balkánon való megjelenése során léptek először kapcsolatba egymással, ezután a mohácsi ütközet sorsfordítónak bizonyult a két fél viszonyában. A 16. században a magyarok egyre kiemelkedőbb szerepet játszottak az oszmánok Duna-menti politikájában, e kölcsönhatás pedig a későbbi századokban tovább mélyült. A történelmi sorsközösség újabb fejezete volt az, amikor az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a magyarok oszmán földön kértek és kaptak menedéket. A Habsburgok és Oroszország tiltakozására és kérvényére, hogy adják ki a magyar politikusokat, Abdulmedzsid szultán azt a feleletet adta, hogy akkor is megvédi őket, ha egy magyarért akár ötvenezer oszmán életet kell adnia.

M. Tayyib Gökbilgin, az oszmán–magyar kapcsolatok egyik legjelentősebb törökországi kutatója jelen munkájában e közös történelemnek ered nyomába. A történész tizenhárom tanulmányát magába foglaló kötet a török hódoltság korával kapcsolatos általános gondolatokkal kezdődik, majd részletesen tárgyalja a következő kérdéseket: oszmán–magyar harcok II. Murád uralkodása idején, Mátyás király levelei II. Bajazidnak, Nagy Szulejmán magyar és európai politikájának különböző időszakai, az oszmánok Duna-menti és földközi-tengeri politikája a 16. század közepén, az 1566‑os szigetvári hadjárat előzményei és előkészületei, Buda török fennhatóság alatt, Kara Üvejsz pasa mint budai beglerbég, valamint Erdély a 17. század elején. A könyv utolsó fejezetei olyan témákat vesznek górcső alá, mint Thököly Imre szerepe az oszmán–magyar kapcsolatokban, Rákóczi Ferenc és az Oszmán Birodalomban menedékre lelt bujdosók, végül pedig a 19. század végi török–magyar kapcsolatok.