vicomte P karca


>!
vicomte P
Sport = Boldogsághormon

Bár ez a hétvége a legtöbb moly számára elsősorban az Ünnepi Könyvhét miatt volt nevezetes, de vagyunk néhányan, akik számára a vasárnap már nem csupán a Vörösmarty tér könyves standjainak kétségtelenül igen fárasztó feltúrásáról, hanem egy másik, nem kevésbé emberpróbáló kihívásról is szólt.

Ugyanis a K&H Váltómaratonok sorában idén immár harmadik alkalommal indult a Molyos Könyvfutárok csapata, és idén is remek és eredménnyel értünk célba. :)

A 10:30-as start után a csapat hölgytagjait előzékenyen előre engedve róttuk az egyenként 7 km-es köröket a Városligetben, ami – bár szerencsére nem azzal az iszonyú kánikulával kellett megküzdenünk, mint ami a hét közepén keserítette az ember életét – de a maga 30 fokos hőségével így sem tette egyszerűvé a dolgunkat.

A Városligetben kijelölt útvonal a viszonylag sok fordító és a relatíve kevesebb árnyék miatt a távhoz mérve elég kacifántos volt, de szerencsére egy-egy kellemetlenebb részt leszámítva nem okozott különösebb nehézséget, így a csapat remek hajrával nettó 3:54:47 alatt ért be a célba, amihez ezúttal is gratulálok minden résztvevőnek: @mucu, @Juci @Adéle, @Nóra_Hetényi, @vicomte, @ponty.

És akik nélkül mi sem szórakoztunk volna olyan jól, és nem csupán jelenlétükkel, de aktív közreműködésükkel is segítettek bennünket, a lelkes szurkoló csapat: @Light, @sztimi53, @pat, @Amadea és @maerlyn, s természetesen a csapattagokat kísérő nem molyos családtagok és Baba kutya. :)

Ezek után természetes, hogy a mai könyvzsákmányom csak ez lehetett: Futni születtünk

Kapcsolódó könyvek: Christopher McDougall: Futni születtünk

Christopher McDougall: Futni születtünk
40 hozzászólás
Hirdetés