Droci P karca


>!
Droci P

|off |élmény |könyvvásár
Mert apukám egy tündéri ember, de tényleg :)
A tegnapi nap folyamán (márc. 20-án este 19.30) óra tájban betértünk az örsi Árkádba, hogy megnézzük milyen is ez az új rész. Na hát egy csomó ember volt – látszik a sok nyitási akció meg új boltok tömkelege bevonzotta a népet. Mi is egy tokot hajkurásztunk, legalábbis ez volt az eredeti terv, de aztán a szemem azonnal kiszúrta az új Libri boltot :D Na igen, moly vagyok nem vitás, mi az amit legelőször felfedezek – a könyvesbolt :) Biztos látszott rajtam, hogy milyen sóvárogva néztem a kirakatot, mert rögtön be is tértünk és apum felajánlotta, hogy választhatok könyvet. Legelőször a krimi részen néztem körül, de aztán mászkáltam – mászkáltam és úgy éreztem mégse kell nekem semmi. De aztán végül egy SZJG 8-cal és egy Benedek Szabolcs: Vérgróf című könyvét választottam + apumnak is vettünk még CD-ket. Körbenéztem még az idegennyelvű könyvespolcon és megvolt az első ledöbbenésem, mert egy csomó német könyvet láttam, ami jól jött volna tény, de végül mégsem vettem le a polcról semmit. Ez csak azért képesztett el ennyire, mert a westendi Libriben még sose sikerült vagy egyszerűen csak az angol könyveket látom meg, német nyelvű regényt keresnem felesleges ott. Itt pedig volt :)
Na a lényeg a lényeg, kis zsákmányainkkal megyünk a pénztárhoz, ahol az eladó csaj közli, hogy nyitási akció van és ezért 20% kedvezményt kapunk. Egyből vigyorogtam :D Ráadásul a Benedek könyv így is eleve akciós volt (990,-), de még abból is vontak 20%-ot, ami így tiszta jó :) Ja és a fizetés után még 2 db újabb 20%-os akciós kupont is kaptunk ugyanide :)
Szóval jó kis nap volt és imádom apukámat, hogy tényleg mindig olyan kedves és vesz nekem könyvet, holott nem ártana visszafogni magam :)

Kapcsolódó könyvek: Benedek Szabolcs: A vérgróf · Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

Benedek Szabolcs: A vérgróf
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
4 hozzászólás
Hirdetés