gyuszi64 karca


gyuszi64>!
Sci-fi első bekezdés

Meg is van. Múltkor a Biff evangéliuma kapcsán került szóba ez a regény, és rögtön beugrott, milyen jó kis könyv volt. Újra kellene olvasni…

976.
Ha Istent játszunk, nem kételkedhetünk magunkban. Súlyos tekintettel és mosolytalanul méregetik egymást, mintha tükör előtt állnának. Ha nem a Föld jelenleg két leghíresebb férfijáról lenne szó, nehéz lenne megállapítani, melyik a győztes. Egyébként a számokat illetően még mindig nem tudható biztosan, noha politikai szempontból már bizony ideje volt leállítani az újraszámlálásokat. Néhány ezernyi szavazatkülönbség miatt nem lehetett tovább elnök nélkül hagyni az országot. A megválasztott gépiesen szorítja meg partnere kezét, mintha csak egy ajtót nyitna, majd el is engedi a hivatalosan előírt öt másodperc után. Elődje már átadta a nukleáris kódokat; a bérlemény állapotáról felvett jegyzőkönyvet és néhány, kizárólag az elnökség által birtokolt államtitkot. A dossziék immár mind a mahagóniasztalon sorakoznak, ő pedig mehet szépen a süllyesztőbe.

14 hozzászólás