Boglárka_Madar P karca


Boglárka_Madar P>!
Irodalmi díjak

VI. Merítés-díj – Gyermekirodalom
A Merítés-díj tízes listája a 2019-ben megjelent magyar gyermekkönyvekből

Amint a beharangozókban már olvashattátok a hírt, idén is megszületett A lista, amely az általunk legjobbnak ítélt 10 gyerekkönyvet mutatja be 2019-ből. Ebben az évben sem panaszkodhattunk, elhalmoztak minket az írók jobbnál jobb gyermekkönyvekkel, amint @dtk8 beharangozó karcában (https://moly.hu/karcok/1446984) már ismertette, tetemes mennyiségű könyvvel kellett megbirkóznunk. Aminek természetesen örömmel tettünk eleget, ahogy @Tarja_Kauppinen-től is olvashattátok a beharangozó karcában (https://moly.hu/karcok/1448011), aki megosztotta velünk első zsűrizéssel töltött évének tapasztalatait is.
A gyermekirodalmi könyvek zsűrizése azért is izgalmas feladat, mert – amint pl.: @gab001 is leírta a beharangozó karcában (https://moly.hu/karcok/1447491), – sokunk komoly támogatást kap otthon, és a saját gyerekeinken, vagy ismerősök gyerekein is ki tudjuk próbálni, hogy mennyire működik egy-egy könyv a célcsoportnál. Izgalmas látni, hogy a gyerekek hogyan „zsűriznek” egy-egy könyvet.

Jöjjön tehát a legjobb 10 gyermekkönyv 2019-ből:

Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten
Elsőként rögtön egy régi ismerőssel találkozhattok: aki még nem olvasta volna a róla szóló könyveket, valószínűleg az is hallotta már Rumini hírét. Ezúttal Sajtos Rozi (majd több másik kisegér) betegségére kell orvosságot szerezni, ezért Rumini és társai a Tükör-szigetre hajóznak, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba keverednek. Berg Judit ismét hozta a tőle megszokott színvonalat, így nem volt kérdés, hogy a mi listánkon is ott a helye.
@csgabi az alábbi szavakkal méltatta a könyvet:
Életem első Ruminije… eljött ez a nap is. :-) Évek óta, de szó szerint évek óta nézegetem a könyvtár polcán ezt a sorozatot, és most elérkezett az ideje, hogy megismerkedjek főhősünkkel, barátaival – és kalandjaikkal Tükör-szigeten. Egyáltalán nem érzek csalódást, vagyis de: kellemesen-pozitívan csalódtam, mert kicsit aggódtam, nem fog tetszeni ez a könyv. Egerek. Hozzám nem állnak közel az olyan mesék, ahol állatok szerepelnek. Gyarló vagyok. :-D
De ez finom volt, szórakoztató; teljesen kikapcsolt annak ellenére is, hogy a kötet közepén (nem árulom el, milyen történés kapcsán) volt egy mélypontom, amikor cseppet elgondolkodtam azon, akarom-e én ezt tovább olvasni. Mert idegesített az a bizonyos esemény. :-D Persze folytattam (egy-két órás olvasási szünet után), és rájöttem, hogy a szerző kiválóan be tudta illeszteni ezt a bizonyos eseményt a történetben, nem volt bosszantó a továbbiakban, csak túl kellett lendülöm azon a picike ellenszenven, ami feltámadt bennem. :-)
Ami fontos tanulsága a mesének, hogy ne fogdossunk olyan állatokat, amiket nem ismerünk. :-) Ha mégsem tartjuk távol tőlük magunkat, mert túl kíváncsiak vagyunk, bizony ne csodálkozzunk, ha ez érdekes következményekkel jár. Szerencsére Rozinak nagyon jó barátai vannak a Szélkirálynőn, akik vállanak sok veszélyt, hogy megmentsék őt.
De van más tanulsága is ennek a mesének.
spoiler
Aztán egy idő után a foncsorok spoiler
spoiler
És azt se felejtsük el, hogy a barátság sokszor tud olyan erős lenni, hogy általa legyőzhetjük a nehézségeket. Együtt, közösen. (https://moly.hu/ertekelesek/3772331)

Czernák Eszter: Sárkányovi
Kislányomnak az idei abszolút favorit könyve volt, először csak a könyvtárból hoztuk ki, de muszáj volt egyet beszerezni itthonra is. Még az oviba is be kellett vinni, így a délutáni alváshoz is meghallgathatta az új kedvenc meséjét.
@Caledonia_Valley is nagyon szerette a könyvet:
Még egy rendkívül aranyos ovis beszoktatós könyv, ám ez varázsvilágba kalauzolja el az olvasóját, ahol sárkányok, trollok, tündérek, manók, unikornisok, jetik és boszorkányok élnek… Főszereplőink aranyosak, Zoé tipikus ovis korú kislány, aranyos, de vicces, naiv gondolatokkal. A boszorkánysuliból kirúgott óvónéniért külön plusz pont jár, akinek még a bibircsókjait is visszavették, mert megbukott. XD Zseniális! :D
A kedvencem Kende volt, a kis troll. :) Aki a fajtája ellenére egyáltalán nem troll, sőt… ;)
A kötet bemutatja az óvodai életet, felhívja a figyelmet az előítéletek negatív következményeire és számtalan olyan gondolatot tartalmaz, melyet nem árt, ha a gyerekek már korán elsajátítanak. Rátkai Kornél rajzai pedig csúcsszuperek! :) (https://moly.hu/ertekelesek/3707626)

Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp
Végre egy kufli kötetnek is sikerült beverekednie magát a top10-be! Én, mint kufli-rajongó nagyon örülök neki, szerencsére a kislányom is egyre jobban kedveli őket, így mostmár együtt tudunk rajongani értük. :D
De nem vagyunk egyedül ezzel, olvassátok csak @Nikolett0907 értékelését a könyvről:
„Sosem szabad feladni!”
Ez maga a téboly, mégis önként és dalolva vállalom, hogy minden történettel becsavarodom kicsit.
Két történet található eme könyvecskében.
Az első a címadó, melyben egy sámlinak tűnő, elnézést akarom írni Máshogyoszkóp jelenik meg a kufliknak egy kis mókázásra. A fordított világ bizony nem is annyira más, csak egy apró pillanat mások vágyairól.
A második történet, pedig egy különleges fa odujában töltött időről szól.
Azt hiszem ennél többet nem is kell, hogy írjak.
Aki szereti az író munkásságát ebben a kötetben sem fog csalódni, aki pedig nem ismeri, azonnal álljon neki olvasni!
Azt hiszem lassan rajongóvá válok. De addig is hol a következő kötet? (https://moly.hu/ertekelesek/3775338)

Hatvani Csaba: Parányi talányok
Gyerekeknek szóló verseskönyvekből az eddigi zsűris éveim alatt kevés olyannal találkoztunk, ami valóban kiemelkedő. Ez a mondókás könyv viszont több egyszerű verses/mondókás kötetnél, aminek köszönhetően végül a legjobbak közé is beválogattuk.
Olvassátok csak @dtk8 lelkes szavait:
Nagyon jó! Több dolgot egyesít, amit nálunk a célközönség imád. Először is állatokról szól. Az első oldalon látjuk az adott állat élőhelyét felülnézetből, de az állat elbújt, meg kell keresni (böngésző). Van egy verses találóskérdés, de ha így sem megy, akkor azt is látjuk, mi a kedvenc eledele. A következő oldalon pedig ott a megoldás, és pár érdekes információ, volt, ami nekem is újdonság volt. Jók a versek, tetszettek az illusztrációk is, és azt éreztem, végre valami új ötlet! https://moly.hu/ertekelesek/3589443

Kántor Kata: A megmentett karácsony
Nóziék történetei még mindig nagy népszerűségnek örvendenek, szerencsére az írónő nagyon termékeny, így idén is több résszel bővült a sorozat. Ezek közül a karácsonyi történet volt ami a zsűritagok körében is (mondhatni) osztatlan sikert aratott.
@PTJulia így írt róla:
Remek ötlet nyomozós mesekönyvet írni a trükkös rablásokról! Hátha a könyvet elolvasó unoka elmeséli a nagyinak, vagy épp a nagyi olvassa fel az unokának. Mindemellett lebilincselően izgalmas volt. Tubák bácsi nekem kicsit spoiler de nagyon jó, hogy így került bele az ő szála, mert így még az előítéletek is előkerülnek.
Ez a történet a sorozat 6. része, és egyáltalán nem fulladt ki, egytől egyik zseniális köteteket olvashatunk. (https://moly.hu/ertekelesek/3766647)

Marék Veronika: Alfa bácsi titka
Marék Veronika több mint 5 évtizedes pályafutása alatt sok remek könyvvel örvendeztetett meg mindenkit, kevés olyan ember lehet hazánkban, aki nem ismeri a nevét. Sok-sok gyerek nőtt már fel a meséin, ebben a könyvében a rövidebb meséiből kapunk ízelítőt.
@Hintafa egyből kedvencelte is a könyvet, amiről a következőket írta:
Pazar volt az a hét, amit Alfa bácsival, Melindával, Bagollyal. töltöttünk. Nem nagyon bíbelődnék ájuldozó jelzőkkel, talán elég lesz annyi, hogy mindenestül imádnivaló volt ez a kötet, a Könyvheti megjelenések kedvenc gyerekkönyves meglepetése és mint ilyen, kötelező nyári olvasmányaitok közé mindenképpen vegyétek be!
Megelevenedett a gyerekkorunk hangulata a pénzbedobós telefonnal, körfolyosós társasházakban nyomozóst játszó, kalandokat kereső gyerekekkel, elfoglalt felnőttekkel. Szívbemarkolósan kedves világba vethettük be magunkat. A tizenkét történetet átitató kedvesség, szeretet és jószándék egyikük figyelmét sem kerülte el. (https://moly.hu/ertekelesek/3266553)

Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
A zsűrizés közben mindig sok remek könyvvel találkozunk, sokszor új kedvenceket avatunk, így volt @sztinus is ezzel a könyvvel. Értékelése jól bemutatja a könyv erősségeit:
Ez egy nagyon fontos könyv a mai világba. Nagyon a szívem csücske lett, elsősökkel foglalkoztam idén, ebben benne van minden félelmük. Benne van sok kisgyerek félelme, és mindennapi küzdelme, akiknek nem megy olyan könnyen a suli, mint szeretnék. Benne van, hogy a tanár is hibázik, de benne van a szeretet, amivel megmagyarázták Simi különbözőségét. A rajzok nagyon nagyon tetszettek, nézegetném még jó ideig. Sok sok jó dolog volt ebben, valóban hiánypótló, ahogy az utószót író ajánlja.
Talán már most kedvencem, használni is fogom, mert szívem titkos vágya is benne van. (https://moly.hu/ertekelesek/3769539)

Rippl Renáta: Panka és a hattyúk tánca
Reméljük még nem unjátok a sorozatokat, ugyanis itt egy újabb! Bár elmondható, hogy a listára felkerült valamennyi könyv az előzmények ismerete nélkül is élvezhető, így bátran olvashatják azok is, akik az előzményeket nem ismerik. Panka történetei ovisoknak, kisiskolásoknak szólnak, ebben a könyvben a baletten kívül több más táncfajtával is megismerkedik. @Driz az alábbi értékelést írta a könyvről:
Nekem már az első része is tökéletes volt és a második rész sem okozott csalódást. Jó volt olvasni mennyire nyitott volt a kislány az újabb táncok felfedezésére, kipróbálására. A gyerkőcök is ötleteket adott. (https://moly.hu/ertekelesek/3596140)

Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög
Lassan mondhatjuk, hogy nem is lehet lista Varró Dani könyv nélkül, idén a pimasz kis ördögfióka settenkedett be a legjobbak közé.
@bagie: Kellemesen jóleső könyvesbolti olvasás. Nem tudok és nem is akarok belekötni pl. a kínrímekbe mert nagyon jól szórakoztam az olvasása alatt.
Még az is felmerült bennem, hogy haza hozom a könyvesboltból…de aztán ott maradt :)
Agócs Írisz rajzainak pedig nagy rajongója vagyok – zseniálisak szerintem ezen könyv rajzai is. (https://moly.hu/ertekelesek/3231259)

Wéber Anikó: Visszhangország
Wéber Anikó is igen termékeny író, aki idén egy különleges gyermekkönyvvel is jelentkezett. Fontos és tanulságos könyv, olvassátok róla @Tarja_Kauppinen sorait :
Amit vagy akit elfelejtenek, az Visszhangországba kerül. Van itt egy csomó régi játék és fél pár zokni, de olyan panzió is, ahol nem szállt már meg senki, mert inkább az elegáns hotelbe mentek, pékbácsi, akinél már senki sem vásárolt, elfeledett dallamok, kóbor kutya, és egy nagymama, akiről megfeledkeztek az unokái.
Visszhangországba kerül a Cinke nevű kisfiú is, aki biztonságos családi hátterét, szép házukat és védett környezetét (madarakat etet a kertben, egyedül mehet bevásárolni) hátrahagyva felfedezőútra indul, melynek eredményeképpen végül mindenki visszakerül az eredeti helyére, még az elfeledett nagymama is eszébe jut az unokáinak a szeretet apró jelei által (süti, rendrakás, takarítás).
Ötletes és tanulságos történet, mely csöppet sem szájbarágósan hívja fel a figyelmet a családi, sőt, szomszédi, és általában az emberi kapcsolatok ápolásának fontosságára, hogy senki se „válhasson láthatatlanná” a környezete számára, még egy egyedül élő, idős ember, vagy egy kutya sem. Emberséges, jó könyv, pár ötlettel is arra, hogy hogyan ápolhatjuk a kapcsolatokat, hogyan fejezhetjük ki másoknak, hogy fontosak nekünk, főleg ha történetesen gyerekek vagyunk: írhatunk nekik levelet, rajzolhatunk, ezeket kitehetük a hűtőre, vagy más, feltűnő helyre, meglátogathatjuk, aki egyedül él, elbeszélgethetünk a pékkel, a boltossal, a szállásadónkkal, a bácsival, aki az utcánkban lakik, de alig tudunk róla valamit. Legyünk nyitottak mások felé, és erre az üzenetre én nagyon tudok bólogatni, mert túl nagy az elidegenedés a világban, ha tudnám, összefognám a széthullott családokat.
Izgalmas és bölcs ajánlott olvasmány Edda aláfestéssel. (https://moly.hu/ertekelesek/3420586)

Reméljük sikerült felkelteni az érdeklődéseteket a könyvek iránt, mi nagyon szeretjük ezt a listát, így mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani: olvassatok minél többet közülük.

Ha kíváncsiak vagytok milyen gyerekkönyvek jelentek meg még 2019-ben, akkor erről a listáról szemezgethettek, a fentieken túl is rengeteg olvasásra érdemes könyv van a listán: https://moly.hu/listak/merites-dij-gyermekirodalom-2019

A könyvek bemutatása után pedig idén is szeretném megköszönni a továbbra is aktív és lelkes zsűrinek a részvételt, akiket most szintén bemutatnék:
@Ancsúr, @bagie, @Boglárka_Madar, @Caledonia_Valley, @csgabi, @Driz, @dtk8, @Enikő_Juhos, @gab001, @graphoman, @Hintafa ❤, @Honey_Fly, @icu79, @katen, @krlany, @meseanyu, @Meryl, @Nikolett0907, @PTJulia, @Rózsabogár78, @sztinus, @Tarja_Kauppinen

Szavazni itt tudtok a könyvekre: https://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2020-gyermekirodalom-kozonsegdij
Lista a legjobbakról:
https://moly.hu/listak/merites-dij-2020-gyermekirodalom-top10

Itt pedig jelentkezhettek a kihívásra is, ha elolvasnátok a könyveket: https://moly.hu/kihivasok/merites-dij-2020-gyermekirodalom-top10

Kapcsolódó könyvek: Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög · Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk · Marék Veronika: Alfa bácsi titka · Wéber Anikó: Visszhangország · Czernák Eszter: Sárkányovi · Rippl Renáta: Panka és a hattyúk tánca · Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp · Kántor Kata: A megmentett karácsony · Hatvani Csaba: Parányi talányok · Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten

Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög
Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
Marék Veronika: Alfa bácsi titka
Wéber Anikó: Visszhangország
Czernák Eszter: Sárkányovi
Rippl Renáta: Panka és a hattyúk tánca
Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp
Kántor Kata: A megmentett karácsony
Hatvani Csaba: Parányi talányok
Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten
6 hozzászólás
Hirdetés