Zonyika P karca


>!
Zonyika P

Anyukám 2015-ben főzte ezt a paradicsomszószt paradicsomléből, fokhagymából, zöldfűszerekből, sóból. Nincsen benne semmi különleges vagy bonyolult, sőt emlékszem rá, megkérdezte, hogy milyen lett és azt válaszoltam, hogy lehetne benne több fokhagyma. Nem volt tökéletes tehát, vagyis az én szájízem szerint – ami nyilván az ő főztjén alapult –, mégis könnyen pótolható ez a kis hiányosság.

Mostanában úgy érzem, sok a szorongás, a félelem, bizonytalanság, amit én 2017-ben már átéltem. Mikor meghallottam, hogy tüdőgyulladása van, összezuhantam, persze később sokan próbáltak meggyőzni, hogy egy tüdőgyulladást túl lehet élni, teljes életet lehet élni utána. Az orvosain kívül az én szemembe nézett utoljára február 9-én, mikor úgy döntöttek, altatásban, lélegeztetőgép segítségével a szervezetének könnyebb lesz kigyógyulni az influenza következtében kialakult tüdőgyulladásból és ebben a tekintetben az volt – amit a maszk alól is mondani próbált –, hogy minden rendben lesz, menjek nyugodtan, majd ő elintézi ezt is, mint minden mást. Sírtam, én nem tudtam erős lenni.

Teltek az órák, a napok, a hetek, hullámzott az állapota, egy kis javulástól – ami még kevés volt, hogy a tüdeje életben tudja tartani a szervezetét – is örömmámorban úsztunk. Mikor már 3-4 hét eltelt, kezdtem látni az ápolók szemében a sajnálatot. 5 hét elteltével már mindenki tudta, hogy már csak a szenvedésein lehet enyhíteni. Három éve ezen a napon adta fel végleg.

Azért jutottam arra, hogy ezt leírom, mert most az egész világ attól szorong, amit én már átéltem, hogy egy egyszerű vírusfertőzésnek milyen végzetes következményei lehetnek. Tudom, hogy mindenki attól fél, hogy azt veszíti el, aki a legfontosabb számára. Én legalább ott lehettem mellette és foghattam a kezét, erre most nem lesz esélye senkinek.
Néhány héttel ezelőttig az influenza statisztikailag halálosabb volt Magyarországon, mint a mostani járvány, mégis úgy tűnik, az embereknek ilyen szezonban is magyarázni kell az alapvető higiéniai elvárásokat, amik a megelőzést segítik.

Mostanában mindenki szorong, fél és bizonytalan, mégis azt szeretném kérni, hogy aki tud, most főzzön be lekvárt türelemből, szeretetből és jószándékból, legyünk egymás felé nyitottak, hogy aztán levehessük a jövőben a polcról a most eltett bizalmat. Nehéz most mindenkinek, egy aprósággal is fényt vihetünk a másik napjába, aki este, lefekvéskor úgy érezheti, hogy mégiscsak jó volt ez a nap, hisz az az ismeretlen segített nekem, tehát mégis létezik az emberi jóság.

Anya mindig tudta, mit kell mondani a nehéz helyzetekben.
Anya mindenkinek ott segített, ahol tudott.
Én is igyekszem segíteni. Előfordul, hogy kimarad a fokhagyma, de annyi baj legyen.

6 hozzászólás
Hirdetés