Versor P karca


>!
Versor P
Molyolók saját írásai

kulturtrichotómia.txt sallangokkal

Két ügyben nyilvánul meg hamisan az ember tán idehaza legorgazmikusabb fapofával és abszurd teátralitással (klasszik meakulpa és mintavisszavételi $@!%, de muszáj a falakra írni is, nem csak beszívva gyártani a szubszennyet meg a kultúrgennyet, szóval): egyik az igazság, másik az egészség. Mindkettő van annyira szubjektív, hogy szót kellene rá csiszolni és válogatni, nem pedig logisztikus leképezésként csűrni-csavarni, mint a káoszelmélet egy szép és hasznos példáját.

Amilyen szarvihart szűr a kis zsebzsarnok észnek csúfolt „józan”, paraszti játékszerem az intellligencia egyetlen, kihalófélben lévő természetes formájába, a szerelembe, gyengébbek kedvéért barátságba, annyira vagyok kénytelen a posvány posványába mocskolt magyar irodalom porcelánboltjában elefántként leverni néhány idolneurorögeszmét a bambarátaim szókincséből, de sajnos ez klasszikus vak vezet világtalant ügy. Én épp annyira vagyok irodalmár, mint állatidomár, s épp annyira csűröm a csavart, mint műkedvelő VIK-es a Poisson-Laplace-t az épp megtekintés alatt álló pornóposztapokalipszismostban terek szóbelin. Csak az istenbarma számranevegyem hősök ülnének már a seggükön az iskolapadban vagy az irodájukban és tologatnák lehetőleg nem bepapírozva a papírhegyeket a nemtelen atkakukacoknak odafent.

Három kósza gondolatot azért megeresztenék a kultúráról, szépen szendvicsszerkezetbe rétegezve, kezdve a kedvencemmel.
A) a szubkultúra eszköze és célja, hogy a szerző a börtönt elkerülve vagy áthaladva azon kerítse be vagy kerülje ki a rendszert és hágja meg a hamiskártyás eszmebörtönnek sem utolsó kultúrát, jól általánosíthatóan sokallást kiváltó sok aljasságból kihalászva a gyöngyöt és gyönyört, netántán a poklot a rá nehezedő kultúra számára.

B) a kultúra eszköze és célja, hogy a szerző önnön eszmebörtönének biztonságos falai között ápolja és művelje az éppenséggel magát a biztonságot adó kultúrbörtön épületét.

C) a magaskultúra eszköze és célja ideálisan mindekét réteg eszközeinek és céljainak játéka feletti absztraktumokban a szerzőtől függetlenül születik, köze van azokhoz, de nem közöl, nem állít, nem bizonyít és nem magyarázkodik, észrevétlenségében szentlélekként tartja össze mindenbe hatolóan és mégis egyetemes nyilvánvalóként az előbbi kettő mesterkedését néha költői szigorral, zenei pontossággal és harmóniával, máskor szenvtelen stílusteremtéssel vagy totális annihilációval, miközben jobb esetben nem esik egyik „baromság” sem áldozatul és kielégítően marad élve és hagyja egymást élve az „alacsonyabbrendű” részegész-halmaz, mégis megjelenik valami újabb és átfogóbb.

Még nem tudom, miféle ötlet vagy összefüggés jelent itt most meg, amit ne csépeltek volna már unalomig előttem bátrabb és igazabb írnokok, de hogy összefoglaljam… tanuljunk, figyeljünk, lássunk, csendesedjünk, soha ne csüggedjünk vagy forduljunk el teljesen magától a kultúrától, de készpénznek se vegyük, ne felejtkezzünk meg arról, hogy amint rendszerezünk és osztályozunk, absztrahálunk és általánosítunk, elhagyjuk a lentről felfelé sarjadó természetes épülését és növekedését a dolgoknak. Fókuszomban az igazság és az egészség állt, mint jellegzetes hazugságpaloták, melyekkel naponta bírkózik sokszor feleslegesen a mindent érteni kívánó ember.

Azt mondom, most már tényleg szégyellve e szószaporító és cizelláló írást, hanyagoljuk ezt, az ügyeket, a meggondolatlanságot, a félrekereséseket, a félreirányításokat és egyszerűsítsünk, ha lehet, de ne féljünk témát váltani, amikor a szándékról a lepel lehull és csalódunk. Legyen előbb egészség, az igazság ugyanis ráér. Egészséget pedig hiába hazudunk vagy várunk betegen, ahogyan a hazug életművész is idővel belebetegszik a gyökértelenségébe…

Fú. Bocs, nem reggeliztem. Ez lehet a gond. Mindenkinek szép estét és nyugodt éjszakát kívánok!

2 hozzászólás
Hirdetés