Akos_Kirsch I karca


>!
Akos_Kirsch I
Segítsük a magyar írókat

Sziasztok!
Ha van köztetek, aki szereti a borzongató, horror elemekkel tarkított krimiket, akkor ajánlom figyelmetekbe a pár hete megjelent Árnyak a sötétben című könyvemet, amiből megosztanék egy részletet:

Teleki Fanni annyira belemerült a rajzolásba, hogy a hat éves, fekete hajú kislány észre sem vette, mikor édesanyja, Telekiné Nóra belépett a szobájába. Lánya a szőnyegen ült, és egy széles, műanyag asztalkára terített lapon alkotott. Körülötte zsírkréták tucatjai hevertek szanaszét.
– Mit rajzolsz, kicsim? – kérdezte a barna hajú nő, és a gyermek fölé hajolva szemügyre vette annak alkotását. Tudta, hogy Fanni örökölte apjának tehetségét, aki hobbiból gyakran festett, de képeiből már többet is sikerült eladniuk igencsak szép pénzekért. Elismert művésznek számított bizonyos körökben. Kislánya már mutatta jeleit annak, hogy az alma nem esett messze a fájától.
A Teleki család a vár alatti utcában lakott, közel a kempinghez és az erdős domboldalakhoz, melyek igencsak szép kilátást biztosítottak a számukra, nem beszélve az egykori erőd romjáról, ami néma óriásként magaslott föléjük.
– A Sötét Embert – felelt a kislány anyja kérdésére.
Nóra homlok ráncolva meredt a képre, melyen ügyesen megrajzolt fák között egy görnyedt hátú, feketére színezett alak látszódott. Nem voltak tisztán kivehető részei, csupán a mellkasa előtt tartott kezeinek karmokként begörbített ujjai tűntek fel a nőnek. Viszont a sötét tónusok és árnyékok miatt szinte már ijesztőnek hatott.
– Ki ez a Sötét Ember, drágám?
– Láttuk a többiekkel az udvarról az erdőben lopakodni – vont vállat Fanni, de hangjából enyhe félelem csendült ki, ahogy összeszorította ajkait a szavak között. Furcsa hangsúlyozása nem kerülte el az anyja figyelmét.
Nóra tisztában volt vele, hogy az óvoda udvaráról valóban rálátni egy mezőn túl húzódó erdős hegyre, és ez a tény a rajz miatt most valahogy zavarni kezdte, bár maga sem értette, miért.
– Szóltatok Márti néninek?
– Igen, de ő nem látta – ingatta a fejét Fanni.
– Jól van! – sóhajtott Nóra, aki ennek hallatán megkönnyebbült, mivel ezek szerint bizonyára csak a gyerekek fantáziájának terméke lehetett, amit látni véltek. Leguggolt a kislány mellé, és elmosolyodva a szemébe nézett. – Nem járnak Sötét Emberek az erdőben, kicsim, valószínűleg csak egy állat mozgott a bokrok között. Gyere! Kész az ebéd, egyél belőle, és utána elmegyünk a játszótérre, rendben?
Az étel és a kinti program ígéretének hatására Fanni elvigyorodott, majd hevesen bólogatni kezdett, és vidáman felpattanva kiviharzott a konyhába. Édesanyja szeretetteljes pillantással bámult utána, majd tekintete visszafordult a rajzra, és ismét ráncok jelentek meg a homlokán. Vajon tényleg láttak valamit a gyerekek? Nem tudott rá biztos választ találni, de azt sem akarta, hogy a kislánya szörnyekről fantáziáljon, aztán éjszaka ne tudjon aludni. Nóra határozottan megfogta a rajzlapot, és összehajtogatta, miközben a konyha felé indult, ahol egyszerűen kidobta a kukába.
Fanni gyermeki elméje ezután már nem is foglalkozott vele tovább a nap folyamán.

Kapcsolódó könyvek: Kirsch Ákos: Árnyak a sötétben

Kirsch Ákos: Árnyak a sötétben
Hirdetés