Martin_Kay IP karca


>!
Martin_Kay IP
Young Adult

Valami hallatlanul vicces, hogy célcsoport vagyok – és hogy mennyire jól szórakoztam ennek a YA light novelnek az olvastán. Évek óta szakítja ki a nem sok időmből a magáét a manga meg az anime – s amikor ez a könyv napvilágot látott és a szerzője megkeresett vele, nem mondhattam nemet. Csak kis türelmet kértem, mert épp másban ültem nyakig – egy másik lényem merült teljesen másféle mesék mélyére. Majdnem manga, mondom – kicsit sajnálom is, hogy nem lett teljesen az; Megyeri Manó sűrűn kötetbe fűzött illusztrációi bőven sejtetnek egy jól összerakott magyar mangát, és Martin Kay története mondatról mondatra van annyira filmszerű, hogy tökéletesen működött volna rajzban is. Látszik a szerelem, ami oda köti, látszik a rengeteg dédelgetett kedvenc – de szerencsére csak a műfaj vonzása, nem konkrét, jól kivehető művek (avagy: nem onnan…). Ez a látomás (minden szelíd esetlenségével) elsősorban a szerzőé.

A Titánokkal vívott háború után járunk egy meglehetősen beteg, posztapokaliptikus jövőben, ami egy orosz pusztába kiáltozó westernre hajaz – revolverhősökkel, berúgandó kocsmaajtókkal, egy fegyverrel egybetartott főtitkárság-királyságban, Bagoáz uralma alatt. Itt pottyan elénk egyből akcióban Yuko, a bosszúra éhes mandulaszemű, vörös loboncos tini, hogy azonnal bajba keverje magát. Ehhez ért a legjobban, hogy bajba keverje magát meg másokat – valahol örömmel láttam, hogyan lesz mégis szinte egyből szerethető: az impulzivitása, a sebezhetősége, meg a fejére tűzött vérdíj olyan múltat sejtetnek, csoda, hogy még egyáltalán él. Persze hogy szurkolsz neki. Nem akármilyen (párbaj-) körülmények között megismerkedik Vajkkal, aki szintén a maga bosszúja után lohol. Hogy, hogy nem, mind a ketten Corben, a bandita fejét akarják, Yuko lemetszve, Vajk beszélőképes állapotban – ez az apró különbség aztán persze gyönyörű indokrendszert kap, és nyilván remek konfliktusforrás…

A világ, ahol mindez játszódik, pont annyira önkényes csak, mint amennyire általában a manga- vagy light novel- vagy tinidisztópia-világok; viszont vannak éppen csak megmutatott mélységei, tartalékai. Rejtőzik felette és alatta számos egy-két mondattal, mellékesen elpöttyentett összefüggéssel sejtetett távlat – ezt nagyon szeretem, akkor is, ha beúszott a szemem elé a masszív egyébérzetek mellé Stephen King meg A Setét Torony egyből… de ezt nem vetem a szerző szemére; ez a sejtelem csak egy szerkezet, egy irodalmi váz érzete az elmesélt történet mögött, ettől még bőven van benne saját íz és potenciál. Meg amúgy szinte minden, ami poszt-apokaliptikus: dögvésztől maradvány csúcstechnikákig – és töméntelen akció. Van, hogy nem szeretem, amikor egy történet ennyire vérgőzbe pörög, de itt a legtöbbször funkciója van: a hármas-négyes (ötös) hatalmi csoport-kavarások mellett a szereplők jellemrajza is az akciókon át alakul. Profin tálalva – és persze vég nélkül. Merthogy ez egy tipikus első kötet, függővéggel, rajzban lazán odafűzött, távlatos ellenponttal (ez gyönyörű, ahogyan az illusztrációból egyszer csak a mesélés eszköze válik – egyrészt szép és pontos, műfaji gesztus, másrészt megmutatja a benne rejlő potenciált; igazán nem bánnám, ha a továbbiakban gyakrabban fordulna elő).

Van azért néhány gyermekbetegsége a mesének, remélem kinövi őket – Yuko olykor tényleg túlságosan érzelemvezérelt és meggondolatlan, mese elején botladozó kis hőspalánta, akinek máris fejpénzt érő legendás múltja van; tehát egyszerre kiképzett profi és szerencsés amatőr, akinek folyton ki kell menteni a formás kis seggét a bajból. Nem tudom, mennyire lesz szerencsés, ha (mint egykori sorozatkedvencem: Inuyasha) hosszú részeken át képtelen lesz ugyanígy uralkodni magán. Nyiladozó testiségén az én szememben nem hagyott elég mély nyomot a traumás múlt (ismerek embert, aki…) pedig ugye: az űzi-hajtja. Lesz majd helyette-felette, amit szenvedélyesen akarhat – ez már most látszik. Amúgy a testvérével, Saorival felépült ezer szinten terhes, hurcolt viszony viszont példaszerűen került elénk – Martin Kay nagyon szépen kezeli az időt, és látszik: eltanulta azt a mangára-animére igen jellemző, mozaikszerű építkezést, ami az utolsó pillanatra is tartogat beillesztendő drámai titokdarabkát.

A kulcsfiguráira (legyen az nindzsa-ügyes zsoldos csaj, vagy Dragunovval zsoldost távirtó "pásztorlegény") még túlságosan vigyáz – vagy pedig ott van a fejében egy Árnybíróra hajazó szép, csatában bontakozó nagycsoportos finálé… Ezt is kíváncsian várom, hogyan változik a hőskezelés, kerül-e ebbe az amúgy szép, sűrű menazsériába még néhány nagy játékos – de annak örülnék, ha nem volna ennyire nyilvánvaló: az adott akcióban ki él túl és ki a hullani való statiszta. Persze lehet, aki nem élvezte annyiszor a hasonló mesék erőszakos szépségét, mint én, nem látja ezeket ennyire nyilvánvalónak. Szurkolok ennek a könyvnek, és örülök neki, hogy (amennyire látom) sikeres. Olvasni szerető emberekkel szeretek beszélgetni – és még mindig (elvakult könyvégetők legújabb-korában is) hiszek benne: ezek a mesék műfajoktól függetlenül megszerettethetik az olvasást, egy korosztállyal, akinek annyi csábító, más (kevésbé munkás) lehetősége van virtuális és egyéb terekben. Ha lenne kamasz lányom-fiam, a kezébe adnám (milyen jót beszélgetnénk utána róla…).

A kritika szerzője: @shizoo

https://www.youtube.com/watch…

Olvass bele!
https://www.wattpad.com/640185909-eastern-yuko

Megvásárolható a kiadónál, valamint a nagyobb könyvesboltokban: https://ajanlat.twister.hu/konyv/eastern/
Martin Kay írói oldala https://www.facebook.com/martinkaywrites/

Kapcsolódó könyvek: Martin Kay: Eastern

Martin Kay: Eastern

Kapcsolódó alkotók: Martin Kay

Hirdetés