sophie P karca


>!
sophie P
Válogatott novellák

Valamiért spoiler félre volt ez nekem téve a kisfüzetbe spoiler gondosan hajtogatva.

Bächer Iván: A túlfőző

    A magyar nyelv értelmező szótára szerint – idézem – brácsás az, aki tud, vagy szokott brácsán játszani.
    Nagy igazság lehet ez, mert a szótár vagy öt kiadását néztem át, és ez a terminus technicus rendületlenül dacol az idők változásával.
    Kétféle a brácsás tehát: az egyik tud, a másik szokott.
    Nem lenne nagy a baj, ha csak a brácsásokkal lenne ez így.
    De sajnos így van ez az írókkal, szerkesztőkkel, tanárokkal, tetőfedőkkel is. (Csak a politológusok mások: ők valamennyien, kivétel nélkül értenek ahhoz, amit csinálnak.)
    De a konyhában ténykedők, bizony a brácsásra hajaznak.
    Mert a konyhában is kétféle az ember: az egyik tud főzni, a másik szokott.
    Ez utóbbinak aztán számos alfaja ismeretes. Van, akit rávisz valami kényszer a főzésre, és utálkozva, magamagát szinte megvetve kotyvaszt. Van, aki – hiába szorgos, igyekvő, sőt lelkes is akár – szürke és ízetlen a konyhában is. Van aztán, aki túlfőz.
    Szeret főzni ez, és tud is, pontosabban tudna, ha nem csinálná túl a dolgot. De túlcsinálja. Túlfőzi a kosztot mindig.
    Párolt káposztája egészen elsőrangú lenne, ha nem locsolná agyon borral mértéktelenül. Húslevében benne van minden, ami kell, de zavaros lesz a végén, mert furtonfurt belekavar, nem bírja megállni, hogy ne nyúlkáljon, fontoskodjon, kavarásszon – túlfőzi levesét.
    Jó sóskája olyan savanyú lesz, hogy kicsapódik a nyál a szájból, húsa cafatokra fő, bablevesében a kanál megáll.
    Egyedül pörköltet tud csinálni jót a túlfőző, a pörköltnek minden mindegy ugyanis.
    De minden egyebet túlfőz ő.
    Salátáját, ami isteni lenne amúgy – az első falat után lehet vinni a csap alá, átmosni alaposan, és kezdeni újra.
    Mert ehetetlenné ecetezte persze.
    Nehéz a túlfőzőt nevelni.
    Érzékeny lélek, hisz igyekszik, jót akar. Csak éppen túl akarja a túl jót.
    Óvatosan, finoman kell kezelni szegényt.
    Először csak mondani, hogy – bár salátája isteni – ecetet ne tegyen bele, mert fáj a gyomrunk, azt adagolja ki-ki maga.
    Szót fogad, mert jámbor lélek a túlfőző általában, de akkor meg úgy elsózza a zöldet, merő akarásból, hogy kiveri az első falatra, kiveri a szájat a ragya.
    Legokosabb venni az ilyennek egy ügyes és gusztusos kis asztali szettet, amelynek fémtalapzatába beleállítható két kis üvegcse, egyikben olajjal, másikban ecettel, aztán tartóban só, bors, esetleg oregano, és meggyőzni a túlfőzőt, hogy nincs annál demokratikusabb, mintha ki-ki maga ízesíti a salátáját.
    Nem mindenütt kapható persze efféle alkalmatosság, vagy tucatnyi boltot is végig kellett járni, mire találtak nekem egy ilyet.

Kapcsolódó könyvek: Bächer Iván: Vándorbab

Bächer Iván: Vándorbab

Kapcsolódó alkotók: Bächer Iván

5 hozzászólás
Hirdetés