Jakd U karca


>!
Jakd U
Dunaújvárosi és környékbeli molyok

Marcsi néni Pro Cultura Intercisae díjas! GRATULÁLUNK!
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújváros Közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae díjakat, amit ebben az évben kolléganőnk, Törökné Antal Mária, Marcsi néni is kiérdemelt! Nagyon gratulálunk!
A kedd délután a Városháza „C” szárnynak rendezvénytermében tartott ünnepi eseményen fellépett a Vienna Konservatoriumban végzett baráti társaság tagjaiból álló jazz-formáció, a G Bunker Quintet, majd Gombos István, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere adta át az elismeréseket a díjazottaknak. Dunaújváros közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae Díj a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, művészeti közösségeknek adományozható, akik a város kultúrájáért hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak.

Az idei esztendőben Pro Cultura Intercisae díjat érdemelt Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros, Pomposné Zelena Erzsébet hegedű pedagógus és tanszakvezető, valamint Szloboda György klubvezető, egyesületi elnök.

LAUDÁCIÓ:
"Törökné Antal Mária, a gyerekek Marcsi nénije Sztálinvárosban született. 1983-ban helyezkedett el a József Attila Könyvtárban és azóta gyermekkönyvtárosként dolgozik. Az évek során a folyamatos tanulás és gyakorlati munkája folytán nagy szakmai tudásra, tapasztalatra tett szert, amit mindennapi munkája során hasznosít. Sok-sok könyvtári rendezvényt, író-olvasó találkozót, mesemondó versenyt, családi délutánt szervezett már. Generációk irodalmi ízlését, olvasási szokásait formálta és formája.

Nevéhez fűződik a dunaújvárosi CIMBORA KLUB megalakulása, melyet 15 éve töretlen lelkesedéssel vezet, és ahol a művészetek különböző ágával ismerteti meg a gyerekeket. Sokat kirándulnak, táboroznak. Van olyan könyvtár, ahol az ő általa hallottak alapján indították el a gyerekeknek a klubot, és az ő vezetése, segítsége mellett indulhatott el a klubélet.

A Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciójának 12 éve vezetőségi tagja. Országos könyvtáros vándorgyűlések, továbbképzések szervezője, előadója.

Legfontosabb feladata az olvasóvá nevelés. Kedves, megnyerő személyisége lehetővé teszi, hogy a kis olvasók bátran, jó érzéssel lépjenek be a gyermekkönyvtárba. A gyermekek életkorának, érdeklődésének megfelelő művek ajánlásával segíti a gyermekeket eligazodni a könyvek világában.

Író-olvasó találkozókat szervez, ez által megismerteti a gyerekeket a kortárs írókkal és műveikkel. Az évek során szinte minden hazánkban ismert ma élő gyermekeknek, fiataloknak alkotó író, költő, illusztrátor megfordult a gyermekkönyvtárban. Tevékenységének elismeréseként 2013-ban Dunaújváros Ifjúságáért Díjat vehetett át, 2014- ben a Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciójának Vándor Bagoly díját vehette át, 2017-ben a gyerekek javaslatai alapján pedig „Tündérkönyvtáros” címet kapott."

forrás: http://gyerek.jakd.hu/index.php…

2 hozzászólás
Hirdetés