Tara_ I karca


>!
Tara_ I
Molyolók saját írásai

Helikon folyóiratban megjelent novellám :)
https://www.helikon.ro/regi/index.php…

A labda

A kuncsaftoknak azt mondta Margarétának hívják, valójában Margit volt a neve. A másik lány, Melinda, ő pedig Melisszaként szokott bemutatkozni. Úgy használták ezeket, mint valami művésznevet. Reggelente új személyiséget húztak magukra, aztán mintha négyen mentek volna kétfelé, Melinda és Margit rendes helyre indult pénzt keresni, egy gyárba, abba, amelyikről otthon azt hazudták, hogy érettségi után felvette őket, és nagyon jól fizet.
A kis erdő szélére, nem messze a tüdőszanatóriumtól, Margaréta és Melissza járt dolgozni, sétálgatni a fenék kerekségét is látni engedő rövidnadrágban, mélyen dekoltált, élénkrózsaszín topban, vastagon kisminkelve.
Azon az útvonalon ritkán járt a menetrend szerinti busz is, de amikor délutánonként megállt, a lányok mindig arrébb mentek, mert a sofőr folyton kikiabált nekik az ablakon, hogy takarodjanak, különben rájuk hívja a rendőrséget.
Aznap egy család szállt le a buszról, apa, anya és egy két év körüli, szőke kisfiú. A szülők egyforma túrabakancsot viseltek és nagy, nehéz hátizsákot cipeltek. A gyereknél egy piros gumilabda volt, de ahogy leszállt, néhány lépés után el is ejtette, elgurult a labda, a fák közé, Margaréta lábához. Ő felvette, a kisfiú felé tartotta, de az az anyjához szaladt, a fejét a combjába fúrta, és a nadrágja szárát rángatva azt mondogatta, labda, labda.
– Jól van már – felelte a nő, de nem mozdult. Az apa elindult Margaréta felé, de a felesége utána kiáltott:
– Hagyjad!
A férj megfordult, a fejét kissé oldalra döntötte.
– Ne hülyéskedj már.
A feleség felvette, a síró gyereket.
– Majd veszünk másikat – mondta idegesen. – Menjünk.
A férfi széttárta a karját, mint aki mindent megpróbált, bocsánatkérően biccentett a lányok felé, és visszaindult a feleségéhez. A nő nem tette le a gyereket, pedig már üvöltött, a labda felé mutogatott, le akart szállni, bele is harapott az anyja karjába, de az nem engedett. Elindultak az ellenkező irányba, siettek, gyorsabb tempóban lépkedtek, mint amennyire a súlyos hátizsákokkal, és a kapálózó kisfiúval kényelmes lehetett. Margaréta figyelte a hátukat, amíg el nem tűntek a turistaúton, aztán ledobta a labdát, nem is figyelte merre gurul. Melisszára nézett, az megrántotta a vállát, mintha azt üzenné, engem nem érdekel, bunkók, te se foglalkozz velük. Margaréta hátra fordult, a kopott padra dobott kabátjához, cigarettát keresett a zsebében. Arra a napra gondolt, amikor Melindával feljöttek Pestre és eldöntötték, hogy belevágnak. Megbeszélték, hogy ez csak átmeneti dolog lesz, két év, legfeljebb három. Addigra összegyűjtenek annyi pénzt, amiből már el lehet kezdeni a felnőtt életet, lakást vesznek, beiratkoznak a főiskolára. Ennek öt éve és se lakás, se iskola.
Egyszer csak ütést érzett a bokájánál, lehajolt, a labda volt az. Melissza nevetett, erre Margaréta is elnevette magát. Letette a kabátot, visszarúgta a labdát. Melissza távolabb ment, egy-egy fehér követ tett a jobb és a bal oldalára, az lett a kapu. Levették a magas sarkú, combig érő csizmákat, a hajukat felcopfozták, úgy próbáltak gólt rúgni.
Utána kidobóst játszottak, amikor azt is megunták, csak dobálták egymásnak a piros gumilabdát.
Mire besötétedett, tele voltak horzsolásokkal, a hajuk csapzottan, izzadtan tapadt az arcukhoz, a szempillaspirál mindkettőjükön elkenődött, és fekete darabokban pergett le.
Margit és Melinda, mint két gyerek, felváltva, a hónuk alatt vitték haza a labdát. Otthon kuncogva tették a ruhásszekrénybe, a vendégágynemű mögé.

Hirdetés