vicomte P karca


vicomte P>!

Pár hete fejeztem be Sapkowski Vaják sorozatát, s mivel úgy gondolom, hogy ez a sorozat messze összetettebb, mint amit egy-egy része kapcsán annak értékelésében le tudnék írni spoiler, ezért inkább így, külön karcban próbálom összeszedni azt, hogy ezek a könyvek miért is jelentettek kiemelkedő élményt számomra.

Régi rajongója vagyok a kard és boszorkányság alzsánernek, mivel azonban számtalan ilyen olvasmányom volt már az évek során, nem gondoltam volna, hogy ebben a tematikában lehet még bármi újat mutatni nekem.
A ’80-as években Gemmell tépelődő, erkölcsi és morális teher alatt őrlődő hősei reformálták meg ezt az irányzatot, ám Sapkowski nem egyszerűen új színt hozott a fantasybe, hanem irodalmilag olyan szintre emelte a tematikát, ami egész egyszerűen szétfeszítette a zsáner kereteit.

A Vaják sorozat bár alapvetéseit tekintve roppant konzervatívnak látszik, mégis olyan mértékben formabontó, amire őszintén szólva, egy kelet-európai szerző regényénél – különösen egy közel húsz éve befejezett sorozatnál – egyáltalán nem számítottam.

Kezdjük magával a világgal, ami első ránézésre – sőt, többedikre is – nem sokban különbözik egy szabvány szerepjáték kampányvilágától.
Vannak itt törpék, tündék, félszerzetek, gnómok, lovagok, varázslók, egymásra fenekedő birodalmak, és a világ sötét zugaiban tanyázó, lemészárlásra érett szörnyetegek. Mindez a fantasy zsánerben csontig koptatott kelta és a szintén csöppet sem egzotikus szláv mitológia és mesevilág jellegzetes lényeivel nyakon öntve, ráadásul a lehető legtipikusabb feudális környezetbe helyezve. spoiler

Ezt a világot, hacsak ennyi lenne benne, rohadtul unnom kellene, mégis, Sapkowski olyan koherensen rakta össze a hátteret, és olyan sok aprósággal tette hitelessé, hogy inkább tekintem egyfajta fricskának, mint az ötlettelenség jelének.
Ez a valós földi történelmi eseményeken és viszonyokon alapuló, keserű kelet-európai tapasztalatokkal felvértezett tudással megalkotott világ nem attól zseniális, mert merőben új és formabontó ötletek sziporkáznak benne, hanem mert megmutatja, hogy az emberiség milyen csapdákba fut bele unos-untalan, és mennyire képtelen a saját hibát felismerni, nemhogy tanulni belőlük.

A világépítés ezen alapvetése a szükséges, de nem elégséges feltétele a hihetőségnek. Amitől az egész háttér hitelessé vált a számomra, az Sapkowski félelmetes és gyakorlatilag mindenre kiterjedő tárgyi tudása. Az évek során egyre rezignáltabban vettem tudomásul, hogy az SFF zsánerben (is) rengeteg bugyutaságot lehet olvasni, még magukat szakértőnek tartó írók tollából is. A Vaják regényekben viszont minden részlet a helyén van. Tényleg mindegy, hogy a középkori medicináról, az udvari etikettről, a kereskedelemről, a hajózásról, a céhek életéről, a nagypolitikai machinációkról, a vívásról, vagy háborús taktikáról és stratégiáról, netalántán a vágáns költészetről van szó, az író láthatóan minden kérdésben teljesen otthonosan mozog.
Úgy is mondhatnám, hogy a Vaják sorozat úgy viszonyul hitelesség tekintetében a legtöbb fantasy regényhez, mint A Foucault-inga a A Da Vinci-kódhoz.
Egy hiteles világ persze önmagában még nem tesz érdekessé egy könyvet. A jól felépített háttér csak akkor ér valamit, ha legalább olyan jól kidolgozott és érthető motivációkkal rendelkező szereplők mozognak benne. Erre aztán itt végképp nem lehet panasz. Geralt, Ciri, Yennefer, Kökörcsin, de az összes mellékszereplő is olyan árnyalt jellemmel rendelkezik, ami nagyon is érhetővé, s ha nem is feltétlenül könnyen megszerethetővé, de mindenképpen érdekessé és erős drámai potenciállal rendelkező, emlékezetes karakterré teszi a hősöket. Az ellenfelek (nem véletlenül nem írtam gonoszokat) között pedig nagyítóval sem lehet találni sablonos figurát. Még a legnagyobb rohadékoknak is van valami – jóllehet egyik-másikuknál teljesen beteges, vagy torz – motivációja, amitől sokkal, de sokkal hitelesebbé, s pontosan ezért félelmetesebbé is válnak, mint amit a zsánerben megszokhattunk.
A fő cselekményvonal legfontosabb motívumai: a kirekesztés, az idegengyűlölet (s az, hogy ez hová vezet), a háborúk természete, az azzal kapcsolatos lózungok, és a valódi okok közötti ellentmondás pedig eléggé keserű mondanivalót közvetít.

Végül még egy dolog, amit kiemelnék, ami miatt kimondottan élveztem ezeket a könyveket: Sapkowski az írómesterség minden csínját-bínját ismeri.
Nem csupán a megdöbbentően sokszínű leíró prózára, a választékostól a trágárig terjedő, de mindig a megfelelő karakterhez illő párbeszédekre, a feszültségteremtés tanítani való módon alkalmazott eszközeire gondolok, holott már ez is megsüvegelendő teljesítmény lenne.
Ő tovább megy ennél, mert ahogy haladunk előre a sorozatban, úgy használ egyre inkább modern, sőt posztmodern prózai elemeket is. Egyszerre sűríti és darabolja fel a szöveget, egy-egy eseményt számtalan nézőpontból, idősíkból és értelmezői szemszögből láthatunk, amitől részben töredezett, részben pedig nagyon is rétegzett lesz a narráció. Sapkowski ezzel is mintegy reflektál a mítoszok, legendák kialakulására és fejlődésére, de arra is rávilágít, hogy a történelmi krónikák is csak bizonyos szemszögből tekinthetőek hitelesnek, és nem csupán a nyilvánvaló torzítások és átértelmezések miatt, hanem mert a legtárgyilagosabb historikus sem ismerheti az összes tényt és összefüggést egy-egy esemény kapcsán.

Gyakran esik szó itt a Molyon arról, hogy milyen könyveket kellene kötelezővé tenni ahhoz, hogy a diákok megszeressék az olvasást, nos, szerintem a Vaják sorozatnak legalábbis a középiskolai ajánlott olvasmányok listáján illene szerepelnie, ha egyszer valóban felkerülhetnének oda zsánerregények is.
Ritka az olyan sorozat, amelynek kapcsán nem csak az irodalmi tematikák tömkelegére (a meséktől a történelmi krónikákon át a holokauszt tragédiájáig) lehetne példát mutatni, de mindeközben a szöveg stílusa is lehengerlően igényes, mégis emészthető, s ami a legfontosabb, a felvetett témák olyanok, amelyek tökéletesen reflektálnak a XXI. század napi kérdéseire is.

Kapcsolódó könyvek: Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság · Andrzej Sapkowski: A végzet kardja · Andrzej Sapkowski: Tündevér · Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje · Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség · Andrzej Sapkowski: Fecske-torony · Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
Andrzej Sapkowski: Tündevér
Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
Andrzej Sapkowski: Fecske-torony
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

Kapcsolódó alkotók: Andrzej Sapkowski

34 hozzászólás
Hirdetés