Łexa eseménye


>!
Łexa

Hiding Books in Budapest virtuális

Időpont2016. november 12., 22:34 – 2021. november 12., 22:34

Elég régóta követem nyomon Emma Watson cselekedeteit, de az, amiket mostanában csinált, szinte elképesztő! Nem elég, hogy hamarosan debütálni fog a Szépség és a Szörnyeteg című élőfeldolgozásos filmje, ahol Belle-t fogja alakítani, de az utóbbi években igen nagy szerepe volt a #HeForShe nevű kampányban is. Pár napja pedig posztolt a hivatalos facebook oldalára egy olyan képet, ahol éppen könyveket rejt el, a New York-i, illetve a Londoni metrókban. Rögtön feldobódtam és nagyon irigy is voltam egyszerre, hogy egy ilyen meghatározó és kedves személyiség mint Emma, efféle dolgokkal foglakozik és próbálja megörvendeztetni azokat a személyeket, akik majd a végén megtalálják a könyveket. Egy biztos, én marhára örültem volna neki, ha csak így random megtalálok egy könyvet a metróban és tuti, hogy az egész napomat bearanyozta volna ez a váratlan dolog. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy mi lenne, ha én ezt itthon, ha nem is csak a metrókban, de Budapest környékén, elkezdenék könyveket elrejteni, aztán ki tudja? Ha úgy esik, lehet, hogy vidékre is eljutnak az elrejtett regények…
A „feladat” igazándiból egyszerű. Én elrejtek könyveket első menetben Budapest környékén, érthettek ezalatt metrókat, tereket, kávézókat stb. Pontosan meg fogom nektek adni, hogy hol és mikor fogom ezeket a regényeket elrejteni, plusz kép is fog rólam készülni, ami megy majd fel a facebook oldalamra, illetve az instagramm profilomra is. Nektek tehát csak annyit kell tennetek, hogy elmenjetek a megfelelő időben, a megfelelő helyszínre és felszedjétek a könyveket. Nem is hangzik olyan nehéznek, ugye? :)
Mindegyik kis „csomagomhoz” társulni is fog egy személyes kis levélke, ami természetesen konkrétan senkinek sem fog szólni, mivel nem tudom, hogy ki fogja megtalálni éppen azt, de pár jó kívánságomat és üdvözletemet a megtalálónak mindenképpen címezni fogom, valamint ezt kérném tőletek is. Ugyanis ennek az egész elrejtősdinek az lenne a lényege, hogy a megtalált könyveket, miután elolvastuk, rejtsük el ugyanúgy, ahogy eredetileg mi is megtaláltuk, hogy valaki más szerencsés is még egyszer megtalálhassa és ugyanezt tehesse meg valaki másért is…
Nem kell feltétlenül ugyanoda elrejteni a könyveket, sőt jobb lenne, ha mindenki mindig valami más, saját maga által kitalált helyre tenné őket és arról képet is készítene ugyanúgy, ahogy azt én az elején már leírtam.
Tehát, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a dolgokat, leírom, hogy mi lenne mindenki „feladata”:
– megtalálni a könyvet
– elolvasni a könyvet
– írni egy kis levelet, amelyet te is találtál és berakni a könyvbe
– elrejteni a könyvet
– készíteni egy képet magadról, miközben elrejted a könyvet
– feltenni a képet bármilyen közösségi oldalra (pl. facebook, instagram)
– a kép mellett feltétlenül közöld azt is, hogy hol és mikor fogod a könyvet elrejteni, hogy minél több embernek lehessen esélye eljutni és megszerezni.
+ a képek mellett lehet használni instán és facen #HidingBooksInBudapest hashtag-et is.
Remélem érthetően írtam le mindent, de ha mégsem akkor kommentben nyugodtan kérdezzetek. Szerintem ez egy nagy lehetőség és remélem, hogy minél több ember napját fogom tudni majd feldobni ezzel a kis csekélységgel.
Pontos dátum még nincs, hogy mikor kezdenék, de folyamatosan tájékoztatlak majd, titeket. ;)
Várom az érdeklődőket és mindenkinek szép hétvégét kívánok! ^^
ui: FONTOS TUDNIVALÓ!
Nem szükséges minden részvevőnek SAJÁT könyvet bedobni a közösbe és elrejteni, elég annyit tennie, hogy ha talál egy könyvet és elolvasta, akkor azt ugyanúgy elrejti megint. Remélem érthetően kilehetett ezt venni a szövegből. :)

Résztvevők (22): Łexa, BarbyMalik0112 , csillagka P, Bleeding_Bride IMP, pveronika P, Magyaralexa, M_Annie_99, Nevotil, vensz, Loyi, HeuRéka , KNW I, K_Eraa93, Lexa2000, Samantha, Primrose_Everdeen, Csiga_bige, wolfsteps, Catherine_Devereux, Szilvia_Lőrincz, Gyöngyi0309, Alexa18

58 hozzászólás