Összes értékelés

>!
SDestiny
Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve

Én kedvelem a végét, habár valóban nem túl alapos, de cseles és illik az egész trilógiához.
Kifejezetten élveztem, hogy végre kicsit a való élet is nagyobb, jelentősebb szerepet kapott – ahogy Mia és Lottie is. :)
Csak egy a baj: vége van.
Pedig úgy szeretek ennek a titkos társaságnak a tagja lenni. :)

>!
kaporszakall 
A. J. P. Taylor: A Habsburg Monarchia 1809–1918

A kötetnek van néhány erénye, és számos hibája. Kezdem az erényekkel:

Jól rávilágít azokra a nehézségekre, melyek a Monarchia – sokak által elmulasztott lehetőségként aposztrofált – föderalizációját akadályozták. A sematikus történelemkönyvek szerint a szövetségi államszerkezet legfőbb kerékkötői a magyarok voltak, s ha ők nem akadályozzák meg az átalakulást, akkor a Habsburg Monarchia népei (az olaszokat, szerbeket és románokat kivéve) kéz a kézben, vidám bölcsődalokat énekelve lépkednek el a XXI. századig, egyfajta embrionális Európai Unió gyanánt, példát mutatva a testvéri együttműködésre… Nos, Taylor rámutat, hogy az etnikai föderalizációt csak a leghátrányosabb helyzetű népek akarták, mindenki más a történelmi országok/országrészek uralkodó nemzetévé akart válni, lenyomva a terület többi lakóját. Így például a csehek Szent Vencel mindhárom egykori tartományában (Csehország, Morvaország, Szilézia) egyeduralomra törtek, nem törődve azzal, hogy a csehországi németek aránya a lakosságban 38%-ot tett ki. De hasonló volt a helyzet Galíciában, ahol a lengyelek igyekeztek negligálni az ukránokat, vagy Horvátországban, ahol a szerb és bosnyák kisebbség volt ’másvallású délszláv’ gyanánt elkönyvelve. Nem Magyarország volt tehát az egyetlen fekete bárány. Az igazi etnikai határok meghúzásával alkotni újszerű szövetségi államot: ehhez pedig Ferenc József bamba konzervativizmusánál és az általa kinevezett csinovnyik-miniszterek pipogyaságánál jóval intelligensebb és bátrabb vezető gárdára lett volna szükség.

Másik erénye a könyvnek az, hogy a szétesett Birodalom utódállamait sem idealizálja: éppoly soknemzetiségű, kisebbségeiket (talán az egy Csehszlovákiát kivéve) elnyomó, soviniszta rezsimeknek ábrázolja őket, mint amilyenek valóban voltak.

Ezzel az erényeknek a végére is értem, jöjjenek a hibák:

Mindenekelőtt a felszínes, elnagyolt jellemrajz jelentős történelmi figurákról (Kossuthot pl. egy helyen tömeggyilkos hajlamú sovinisztaként jellemzi – ezt a rész ki is idéztem). Nekünk, magyaroknak nyilván a saját politikusaink torzképe tűnik szembe, de az osztrákok, csehek, horvátok is biztosan felfedeznék a maguk groteszkjeit…

Zavar az a – mechanikus materialista – determinizmus, mely a Monarchia bukását szinte elkerülhetetlen végzet gyanánt mutatja be; szerintem – jóllehet, számos hülye kormányzott minket abban az időszakban – semmilyen végzet nem elkerülhetetlen, csupán könnyebben vagy nehezebben (esetleg piszok nehezen) elkerülhető. Ebből az ábrázolásból a vulgármarxizmus felhangjait vélem kicsendülni.

A könyv rendkívül aprólékosan tárgyalja a bel- és külpolitikát, a diplomáciai manővereket (ne feledjük: a szerző fő profilja a diplomáciatörténet), a törvényhozás és hatalomgyakorlás mechanizmusait, ugyanakkor szinte alig ejt szót a gazdasági és szociológiai folyamatokról. Ettől, és a rengeteg személynévtől (ugyan miért kellett minden közszereplő minden említését nagybetűvel szedni?) borzasztó nehezen áttekinthető, széteső, morzsalékos lesz a szöveg. Az utolsó fejezet (Epilógus – Népek dinasztia nélkül) olvasásakor fellélegezhetünk: ez egy viszonylag nagyobb ívű, olvasmányosabb szöveg, tükrözve a szerző képességeit, hogy tudna ő így is; de sajnos csak kb. 15 oldal, ami nem kárpótol a korábban elszenvedett gyötrelmekért.

Ezek a szerző saját foltjai; ehhez jön még a gyakran nyakatekert, magyartalan fordítás, amelynek stílusából arra következtettem, hogy a fordító eredetileg magyar anyanyelvű, de az anyanyelvi közegtől sokáig távol élt figura lehet, aki bizonyos stilisztikai finomságokat már elfelejtett…

S végül a fordítói bakikat még tetézi a számos sajtóhiba.*

Összegezve: eléggé elfogult munka, sok leegyszerűsítéssel, és néhány jó meglátással. Ha lehet, keressetek a témában inkább más könyvet. Nekem a szerző Bismarck-életrajzához illetve a két világháború képes krónikáihoz képest csalódás volt. És ha történészhallgató lennék, és ebből a kötetből kéne felkészülnöm vizsgára, biztosan eret vágnék magamon…

* Második kiadás, 2003

>!
deardurr
Heike Oellerich – Miriam Wessels: Kismamajóga

Heike Oellerich – Miriam Wessels: Kismamajóga Egészséges mama – egészséges baba

Terhesség alatt még lett volna időm jógázni, de nem volt hangulatom. Szülés után pedig bár lenne kedvem, de nincsen időm.

>!
ancsee P
Erin Watt: Megtört herceg

Huhuhu, ez megint elég ütős lett számomra! :) Aki utálta az első részt, semmiképpen se vegye a folytatást a kezébe, de akinek tetszett, az imádni fogja. Kissé brazil szappanoperára hajaz, de nekem ez bejön. :) Most sem untakoztam, eddig is oda voltam a Royal fiúkért, annyi változott, hogy Callumban kellemesen csalódtam. Ella tökös csaj, mégis érzelmes, Reed olyan, mint ő, csak fiúban. Az utolsó fejezet megint hatalmas bomba, remélem, hogy a 3. rész olyan fénysebességgel érkezik, mint ez a kötet. :)

>!
Kiss_Balázs_ I
Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Elmés kis regény, ami egyszerre egy alternatív történelmi, sci-fi és misztikus történet. Mivel a szereplők gyakran nyúlnak a Ji King után, hogy jósoljanak maguknak, és úgy tűnik, az ősi kínai jóskönyv tényleg segít, az egyébként realista szöveget egy kis spiritualizmussal vegyíti. Nagyon különleges könyv, nem teljesen erre számítottam, de jó, megérte kézbe venni.

>!
kriszmanesz
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember

Gádonyit olvasni olyan, mintha egy filmet néznénk. a Láthatatlan embert olvasni pedig olyan, mintha egy időgéppel visszaugortunk volna Attila és a rettegett hunok korába. nagyszerű történelmi regényt kapunk ha nem is hiteleset, igazán élvezetes leírásokkal, némi szerelmi szenvedéssel és nagy csatákkal.

Hirdetés
>!
lillia
Móricz Zsigmond: Iciri-piciri

Nagy kedvenc gyerekkoromból. Az én példányomban Mehemed története is szerepel a teheneivel, ezt a történetet kívülről (és lelkesen) fújtam fennhangon, a család ki tudja mekkora örömére. :D

>!
deardurr
David Mitchell: Felhőatlasz

Ott rontottam, hogy már megint a címe alapján elképzeltem mindenfélét… Mert a cím az nagyon tetszik. Ezért már réges-régen kinéztem mások olvasmányaiból is és megfogadtam, amint alkalmam lesz, elolvasom. Így is történt, de a várva várt katarzis helyett, pofára esve érzem magam. Sajnos a sok ajnározás a könyv ajánlójában ( Minden összefügg ) még sokkal rosszabb helyzetbe hozza ezt az amúgy nem rossz könyvet, hogy a nyúlyorktájms-besztzellerségről ne is szóljak.
De érdekes dolgot figyeltem meg azzal kapcsolatban amit eddig „amerikaias” írásnak hívtam magamban (:amikor úgy van leírva a történet, mint egy film), ez azt tükrözi, hogy 1. mennyire szegény a fantáziája az ilyen íróknak, hogy nem használja ki, hogy ő most írhat (pl.:nyelvi játékok vagy leírások) 2. mennyi jó magyar író van! Némelyiküket le sem lehet fordítani, mert mernek játszani a szavakkal! Szóval büszke vagyok magyarságomra és éppen nem a Felhőatlasztól vártam, hogy erre rájöjjek.

>!
lillia
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi

Pici koromban rengetegszer olvastam/ nézegettem ezt a könyvet. Imádtam a színeit és a történetet. :) Ha már előkerült egy padlás mélyéről, gyorsan újraolvastam.

>!
gonosznyusz
Leiner Laura: Hullócsillag

Nos drága Laura. Ez a könyv brutál jó!!! Persze nem azt mondom, hogy nincsenek hibái, mert vannak…hajjaj. De hisz ezt mindenki tudja. Kezdeném is a legfontosabb és legklasszabb ténnyel. Leiner Laura könyvei olvastatják magukat!! Lehet akármennyire unalmas éppen a belső monológ vagy fárasztóak a viccek egyszerűen nem engedik ezek a könyvek, hogy letedd. Annyira gördülékenyen és egyértelműen fogalmaz Laura, hogy megemelem a láthatatlan kalapom előtte. És az szintén egy hatalmas pirospont, hogy nem kapunk szleng szavakat sem. Ennek is borzasztóan örülök.

Bővebb elemzés:
https://gonosznyusz.blogspot.hu/2017/11/leiner-laura-hu…