szigiri értékelése


>!
szigiri
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Eredetileg csak a Karsznahorkai regények olvasása előtt akartam kicsit képbe kerülni Kínával – vagy hogyan ő mondja, az utolsó folyamatosan működő többezer éves birodalommal – kapcsolatosan, de aztán már ott járok, hogy még és még szeretnék olvasni Kínáról.
A könyv nagyon olvasmányos és az ember szinte észrevehetetlenül éli át és szembesül a 20. század kínai történelmével. Egy megrázó családregény, több sors, több életút igen részletes leírása. Igazából a japánokat szoktuk az egyik legfurcsább népnek tartani, abból következőleg, amit tesznek és ahogy teszik. Ugyanezt a sémát követve és a regényt olvasva biztos lettem abban, hogy a kínai a legfurcsább nemzet a tekintetben, amit nem tett meg, tudniillik, hogy 1930-77 között nem lázadt tömegesen a Kuomintang és a kommunista diktatúra alatt. Természetesen a regényből erre is kapunk némiképp választ, és itt vélhetően igazolódni látszik Krasznahorkai állítása a máig is működő ezeréves despotikus birodalomról. Hihetetlen volt az a regényben is szinte ábrázolhatatlan vakhit, amellyel – a központi hazugságokkal és a tudatlansággal karöltve természetesen – gyakorlatilag gyermeki szinten lehetett tartani 900 millió embert. A másik legmegdöbbentőbb dolog ebben az, hogy mindezt – a többi (náci, szovjet diktatúráktól eltérően – igazán erős titkosszolgálat nélkül, pusztán az emberi természetre alapozva.
A korbábban Kínáról olvasott történelmi munka előnye a viszonylagos semlegesség volt, a személyesen megírt regényé pedig a viszonylagos átélhetőség. De a fél csillag levonás pont a szerző kicsit egyoldalúan elfogult, mindenért a diktátort és a sleppjét felelőssé tévő történetmesélés miatt járt, illetve pont nem a történetmesélésért, hanem azért, mert a történelmi eseményeket kicsit torzítva adta elő, ugyanakkor úgy, mintha azok így történtek volna meg. Kertész egy nemrég hallott mondata ugrott be erről a Gályanaplóból: „Messziről, messziről, mindent nagyon-nagyon messziről. Lehűteni, ami forrt, elvonatkoztatni, ami élt. ” Ezt a szubjekítv problémát leszámítva szerintem a regény valóban az egyik legjobb 20 századi életrajzi regény, amit olvastam.

EDIT: Utólag az értékeléseket olvasva döbbentem rá, hogy nekem is feltűnt az, hogy a legkorábbi vicces és humoros szösszenet és jelenet csak az utolsó fejezetben tűnt fel ( Egy kis tacepaós fali graffiti-válaszban valami ilyesmi „Süssük meg az árulókat” Válasz üzenet „Fél liter olaj a havi fejadag! Miben akarod megsütni őket?!") , az egész regény olyan rideg és kopár volt emiatt. Ez kicsit rímel a Hofi nevezetes ötvenes éveken élcelődő mondatára, hogy "Na, te büdös kulák, felakasztalak egy szögre… Majd ha lesz szög!”

4 hozzászólás

Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk

A Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „bírálati gyűlés”-en társainak céltáblája lenni, vagy „mezítlábas doktor”-ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben. A világ egyik legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította.
Arról a Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sme másnak, de talán még a szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott kiáltása, immár nem a mélységből, hanem a mélységről – a vérrel festett írásjegyes, Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!
A Vadhattyúk – szenvedések láncolata és apró, ritka örömök, kiszolgáltatottság és lélegzetelállító bátorság, megaláztatások és lelkierő. Hihetetlen, de hiteles történetek, személyes élményből fakadók, vagy hallottak, hol érzelmesek, hol szikárak.
„Nyugodt és mértéktartó kínai történelem, de sikerkönyvként olvastatja magát. Egyszerűen letehetetlen.” – írja a könyvről egyik amerikai kritikusa. A Vadhattyúk valóban világsiker: eddig huszonöt nyelvre fordították le, Angliában elnyerte Az Év Könyve díjat, és csak a papírfedeles kiadásból egymillió példány fogyott.

Hirdetés