Tilla értékelése


>!
Tilla
Kertész Imre: Sorstalanság

Január 27-én volt a holokauszt áldozatainak emléknapja. Az idén – és ezután minden évben így teszek – elhatároztam, ezt a napot arra áldozom, hogy hagyom magam elmerüli Hitler rémálmában, gyászolok, elmélkedek. Azt akartam, hogy ha máskor nem, ma fájjon a nyelés, legyen nehéz a lépés, hogy átéljem, ha az ember vére a halálos ítélete és hogy érezzem a szerencsémet, amiért nem néhány évvel korábban születtem. Ha az év más napjain ezek az eszembe jutnak, gyakran másra terelem inkább a gondolataimat, megnyugtatom magam, hogy régen történt, elmúlt – ezért is fontos, hogy legyen egy nap, bármely nap az évben, amikor a saját bajainkat-örömeinket zárjuk ki a holokauszt helyett.
Úgy olvasható ez a háromszáz oldal, hogy egy könnycseppet sem ejtesz közben. Másként hat. Amikor végeztél a könyvvel csak azt érzed, hogy valamit beléd fúrt. Mélyre. És ott – tudod, hogy így lesz – minden nap összeszorítja majd egy kicsit a gyomrodat, hogy érezd az erejét, ránehezedik egy pillanatra a szívedre, hogy érezd a súlyát.
Majdnem egy szuszra olvastam el az egész könyvet, január 27-én. Én idén vele helyezek el egy képzeletbeli követ a kiirtott milliók nemlétező sírjára.

6 hozzászólás

Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.

„Miért tartom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is – a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról –, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki.” (Földényi F. László)

Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Hirdetés