winrudi értékelése


>!
winrudi
Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!

Imádok úszni, úgyhogy kedvenceim közé került, az elolvasását pedig azoknak ajánlom, akiket érdekel az úszás vagy bármilyen másik sport, de azoknak is, akik szívesen gazdagodnának egy igazi példaképpel, aki céljainak elérésért – a legpozitívabb értelemben – bármire képes volt, és egész életével példát mutat akaraterőből, küzdeni tudásból, tartásból, emberségből és jóságból.


Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!

Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!

Székely Éva magyar úszósport kiemelkedő alakja, többszörös olimpiai bajnok vetette papírra emlékiratait.
Bevezetőben szól a gyermekkori meleg otthonról, a szeretetről, majd megkísérli rekonstruálni, hogyan is jutott el az életét meghatározó vezérgondolathoz: olimpiát kell nyernie. A Hogyan lettem pillangókisasszony című részben összefoglalja sportolói pályafutását. A könyv legszomorúbb, s mégis legfelemelőbb része közé tartozik, amikor beszámol arról, hogy az üldöztetés éveiben, amikor minden álma összeomlani látszott, milyem akaraterővel úszott, tornázott és sohasem adta fel a reményt. Kedves egyszerűséggel számol be sikereiről, s arról, hogy minden eredmény mögött mekkora erőfeszítés, munka áll. Egy fejezet számol be a Szőnyi uti uszodában edzőként eltöltött évek eseményeiről, majd lányának, Gyarmati Andreának úszópályafutását ismerteti. Hosszan és meggyőzően magyarázza az okokat és körülményeket, melyek eredményeképpen Andrea „csak” egy ezüst- és egy bronzérmet nyert Münchenben. Az utolsó fejezet – Kórházak – azt a győztes csatát ecseteli, amelyek az orvosok folytattak egyik szemének megmentéséért.
Az érdekes életutat jó tollal, humorral és öniróniával felelevenítő könyv nemcsak a sportot kedvelő olvasóknak, elsősorban fiataloknak ajánlható.

Hirdetés