vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Mérő László: Az érzelmek logikája

Mérő ebben a könyvében is a kedvenc interdiszciplináris módszerével a matematika, a pszichológia, a biológia és a közgazdaságtan metszetén kalandozva mutatja be rendkívül meggyőzően a teóriáját, amely számomra egészen más megvilágításba helyezte az érzelmek és a döntések viszonyát.
A legfontosabb, hogy a hideg fejű, pusztán logikus döntés mítosz csupán.
Az ember biológiai lény voltából fakadóan képtelen erre. Sőt, ha megpróbálná kudarcot vallana, ugyanis a legegyszerűbb döntéshez is olyan mennyiségű összetevőt kellene mérlegelni, ami egy evolúciós helyzetben a kihalással lett volna egyenértékű.
Ezért a legtöbb döntést zsigeri szinten és ösztönösen hozzuk meg, amit egyelőre képtelenek vagyunk lemodellezni a mesterséges intelligenciák esetén.
Vagyis a közhiedelemmel ellentétben érzelmek nélkül nincs értelem!

További nagy felismerés volt, hogy a két alapvető cselekvési helyzet: a kreativitást illetve a megalapozott döntést igénylő helyzetek más alaphangulatot követelnek meg az egyéntől: míg az ötletek áradását a jókedv, addig a megvalósítást a depresszív realizmus segíti.
Erről született egy karcom is pár hónapja: http://moly.hu/karcok/115474

Természetesen, mint gyakorló közgazdászt a könyv utolsó harmada, ahol az üzleti döntések és munkamotivációk volt a két a központi kérdés különösen érdekelt.
S meg kell mondanom, hogy amit leír, azt több száz elemzett és meglátogatott cég, valamint a saját bőrömön szerzett tapasztalataim alapján csak megerősíteni tudom.

A könyv egyetlen esetleges gyengesége, hogy Mérő korábbi munkáit ismerők (különösen a Maga itt a tánctanár? c. kötet birtokosai) számára sok ismerős gondolatmenet köszön vissza.


Mérő László: Az érzelmek logikája

Mérő László: Az érzelmek logikája

Új könyvében a szerző az érzelmek világába kalauzolja az olvasót, aki sok érdekesség mellett azt is megtudhatja, hogy a szív és az agy indokait lehetetlen szétválasztani egymástól.

Hirdetés