vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Selymesen puha folyékonysággal olvasható könyv, amelyre inkább volt jellemző az elegancia, mint a sündisznó tüskéssége. Ez a nagy erénye, ugyanakkor a gyengesége is: a könnyed báj miatt, ahogy a szerző a szavakkal és a szereplőkkel bánik, a drámai részek nem elég élesek, s a premisszák kibontása is felemás. Ez szomorú, mert sokkal több lehetőség lenne a regényben, mint amennyi most látszik: egy bátrabb író nem csupán egy könnyen befogadható bestsellert, hanem maradandót is alkothatott volna belőle.

A könyv egyik narrátora, Renée, az eklektikusan művelt és intelligens házmesternő, közönséges külseje és egy családi dráma miatt tüskéket növesztve bújik el az emberek szeme elől.
Míg Rostand drámájában Cyrano a szellemesség és pökhendiség mögé rejti a fájdalmát, addig Renée – aki a nagy orrú párbajhős parafrázisa – a jelentéktelenség maszkját húzza magára.
Olyan sikerrel, hogy akár Onibabára, rátapad az álarc, de neki eszébe sem jut, hogy lefejthetné magáról.
Sőt, biztonságban érzi alatt magát attól, hogy észrevétlenül és befelé fordulva létezhet.
S fel sem merül benne, hogy ezzel olyan sivár lett az élete mintha valóban csak a tévé bámulásával töltené az idejét, mint ahogy azt tetteti.
A könyv másik narrátora, a 12 éves Paloma, modern Kishercegként éli az izolált életét a nagypolgári villalakásban, és pengeéles intellektussal, de a kevésnél is csekélyebb élettapasztalattal keresi az élet értelmét. Persze nem találja, ezért úgy dönt, öngyilkos lesz, de az eltervezett haláláig még naplót vezetve leírja a „mély gondolatait”. Ám ezek a mély gondolatok, minden valódi tartalom ellenére is inkább szűkek, mint tágasak. Egy-egy felbukkanó tengerszem, még nem maga a tenger.

De szerencsére nem csak ennyi a könyv, s az írónő sem kizárólag intellektuális szócsőként használja a karaktereket, hanem életet lehel beléjük azzal, hogy a szellemes eszmefuttatások és monológok mellett teret ad az érzelmeknek és a tetteknek is. S ezzel megmenti meg a könyvet és a szereplőket az öncélúságtól.
Mert az intellektuális kiemelkedettség egyiküket sem teszi boldoggá, mivel azt pótszerként használják, amivel annak a fájdalmas tüneteit kezelik, hogy alig-alig kötődnek az élethez és az emberekhez.
Ahogy kibontakozik a történet, a zárt világukba behatoló idegennek köszönhetően mégis ráébrednek arra, hogy hogyan kerülhetnek egységbe önmagukkal. Ennek köszönhetően végre valódi örömmel fordulnak a világ felé, és mernek tenni is valamit, hogy boldogok legyenek.
S ennél többet senki sem tud tenni a világban lévő szépség felfedezéséért.

19 hozzászólás

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

Hirdetés