lakri70 értékelése


>!
lakri70
Eckhart Tolle: A most hatalma

Eckhart Tolle: A most hatalma Útmutató a megvilágosodáshoz

Tetszettek a benne leírt gondolatok. Jó lenne megvalósítani őket. De azt hiszem, hogy a „ fájdalomtest transzmutációját” nem valószínű, hogy meg tudom csinálni. Na meg a többit is nagyon nehéz. Ha minden ember így élne, soha nem lenne harag, bánat, fájdalom, háború stb. Jó is lenne. De már ismét a jövőben vagyok a jelen helyett. :-)
Különösen tetszett, ahogy Isten fogalmához közelített.


Eckhart Tolle: A most hatalma

Eckhart Tolle: A most hatalma

A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: „Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben.” E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket s világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.

Hirdetés