csucsorka P értékelése


>!
csucsorka
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Sosem voltam (fiúkért) rajongó típus, de tizenhat voltam, mikor a giminkbe átbukott/átszáműződött egy tizenkettedikes srác. Ez olyan tipikus, kezet nem mosós, hiperventillálós időszakokat szült nálam egy darabig, ha rám köszönt. És néha megtette.
Az első, és legemlékezetesebb interakciónk az volt, mikor mindketten a suli könyvtárában múlattuk az időt – ami amúgy nekem nem volt bevett szokásom, egy évben kétszer ha előfordult – és kerestem a könyvtárosunknál a Szerelem kolera idején-t, mert akkoriban teljesen be voltam gőzölve mindentől, ami spanyolul van. Akkor jött ki a film, aminek gyönyörű zenéje volt, és bár a filmet sosem néztem meg, a zenéjét hallgattam, és úgy voltam vele, szívesen elolvasnám. Csanád is pont így volt vele, mert amikor megkérdeztem a könyvtárostól, bent van/megvan-e a könyv, a srácra mutatott, aki épp távozni készült vele. És aki bár a világ legvásottabb, legszívtelenebb fiújaként volt számon tartva, átnyújtotta nekem a könyvet, hogy vigyem én. (Talán mondanom sem kell, hogy nekem azóta is megvan ez a könyv. Úgy értem, hogy pontosan az. Soha nem vittem vissza a könyvtárba…)
Akkor még nem tudtam, hogy Csanád-fiúnál sokkal nagyobb, igazi, örökkön tartó szerelem következik; mert hogy ezzel a regénnyel betoppant az életembe Gabriel García Márquez.

20 hozzászólás

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart.
A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.

Hirdetés