bernadette értékelése


>!
bernadette
Béres Alexandra: Súlykontroll program

Magát a súlykontroll programot – azaz a könyv címadó apropóját – teljesen hasztalannak ítéltem, az átlagember életviteléhez nem sikerült igazítani. Belátom, hogy annak, aki e könyv olvasásával kezd ismerkedni a táplálkozás tudományával, értékes információforrás lehet, mármint az a része, amely a különböző tápanyagok összetételét, élettani hatását és a fogyasztási javaslatokat ismerteti. Meglepően olvasmányos volt, nyelvileg is majdnem mindig rendben van, és ezért kapja az egy csillagot, nem azért, mert informatív. Mert amúgy az, csak nem szeretem, ha átvernek; ha 'Dietetika kezdőknek' címmel adták volna ki, lemondva a diétás program marketinges előnyeiről, kaphatott volna jobb jegyet is.

2 hozzászólás

Béres Alexandra: Súlykontroll program

Béres Alexandra: Súlykontroll program

"Már régen lapozgathatnád ezt a könyvet, ha lett volna elég önbizalmam.
Az utóbbi években azonban egyre több tanácsot kértetek tőle, így végül 2005-ben arra gondoltam, fontos lenne, ha egy átfogó programmal mindazoknak segíteni tudnék, akik bíznak bennem.
Nem ígérek csodát, amely segítségével varázsütésszerűen megváltozik az életed, de segítek megmutatni és megtalálni azt az utat, amely a táplálkozási egyensúlyra épülve a mozgás, a táplálkozás és a lélek harmóniáját-összhangját teremti meg úgy, hogy megszabadulsz a felesleges kilóktól. Csodát nem ígérek. Nem is ígérhetek, hiszen a csoda benned van! Találd meg!" (A szerző)

Hirdetés