Noro  értékelése


>!
Noro 
W. Hamilton Green: A Negyedik Birodalom

Nem annyira alternatív, mint inkább „titkos történelem” regény ez: a világháború zajlik a maga jól bevált módján, de a színfalak mögött a nácik titkos kutatásai jócskán túllépnek mindazon, ami a valóságban megtörténhetett. E titkokat illetően elég a könyv fülszövegét elolvasni – az ugyanis többet árul el, mint az első 280 oldal együttvéve. Galántai jó szokása szerint megint egy bevezetést írt regény helyett, majd hat oldalnyi függelékben felvázolta azt, amiről feltehetőleg a könyvnek szólnia kellett volna.
Ezen tulajdonképpen meg sem lepődtem, ami viszont jóval gyengébbé teszi ezt a regényt a Mars 1910-nél vagy az Abyssnál, az a végtelenül szenvtelen, szürke és érdektelen előadásmódja. A szerző korábbi könyveire egyfajta rendkívül cikornyás, csapongó stílus volt a jellemző, hosszú és tekervényes belső monológokkal, illetve az a trükkje, ahogyan minden felmerülő témát minden mással összekapcsol. Ezúttal viszont afféle ál-dokumentumregényt próbált összehozni, ami szerintem nagyon rosszul áll neki. A közhelyes dialógusokban egyáltalán nem tudja kiélni azt a fura, de valahol mégis élvezetes költőiségét, ami a többi fantasztikus regényét meghatározza. A szereplők egész egyszerűen megkülönböztethetetlenek, mint valami elmosódott, fekete-fehér csoportképe a háborús bűnösöknek. Rengeteg mellékszálról pedig ki sem derül (vagy csak a függelékből), hogy egyáltalán miért került be a történetbe. Egyszóval ezt még annak a néhány olvasónak sem tudom ajánlani, akiknek a szerző többi könyve véletlenül tetszett.


W. Hamilton Green: A Negyedik Birodalom

W. Hamilton Green: A Negyedik Birodalom

A XX. század második roppant világégésének közepére kalauzolja olvasóit a regény. A birodalmi Németország tudósai erejüket megfeszítve dolgoznak, hogy olyan technológiai áttöréssel szolgálhassanak a náci vezérkarnak, amely segítségével megnyerhetik a háborút. A legelszántabb és legtitkosabb kutatások a rakétatechnika és az űrutazás területén folynak. A kozmosz meghódításával szerzett hatalom nemcsak a nyugati Szövetségesek felett aratott győzelmet garantálhatná, hanem egy dédelgetett álom valóra válását is: a Naprendszer gyarmatosításával megszülethet a Negyedik Birodalom… Azonban a titkos laboratóriumokat vezető professzornak rá kell ébrednie: legyőzendő ellenségei némelyike nem angolszász vagy orosz; sőt az sem bizonyos, hogy földi eredetű… Alternatív történelem és vérbeli, klasszikus SF egyben – W. Hamilton Green remekműve olyan olvasmány, amely szórakoztatva gondolkodtat el!

Hirdetés