narziss értékelése


>!
narziss
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

Beavatás. „Telik, de nem múlik.”
Mindössze ennyit mertem, tudtam írni első értékelésként. Az élmény mélysége és tágassága azzal fenyegetett, hogy elnyel: képtelen leszek a felszínre evickélni belőle. Pláne nem mások számára is érthető és az olvasáshoz talán kedvet hozó véleményt formálni róla. Arról, amiről zömében nekem is csak sejtéseim, megérzéseim vannak, noha ezek gazdagabb és időt állóbb katarzisforrások mindenféle intellektuális felismerésnél.
A beavatott ember többnyire csendes. Beavatása ugyanis személyre szabott: csak neki és róla szól. Magáról és a világról – a sajátjáról és / vagy mindannyiunkéról? – csak számára üzenetértékkel bíró. Akkor mégis miért beszél?
Talán mert grafománságán képtelen úrrá lenni. Talán mert a lehetetlenből legalább egy mikroszkopikus méretű töredék megosztásának vágya túlnő rajta. Talán mert vállalkozása eleve kudarcra ítélt, s így különösebb tétje sincs. Talán mert önmagából szeretne megérteni valamit, amihez viszont hangosan kell gondolkodnia. Az is lehet, hogy mindez együtt igaz, vagy éppen egyik sem ok, netán cél.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Aki Az ellenállás melankóliájába szeretne belemerülni, hasonló alászállásra vállalkozik. Mindenekelőtt alázatra és türelemre lesz szüksége, hogy elfogadja: már pusztán a könyv elolvasása „emberes” feladat, hiszen Krasznahorkai sajátosan lüktető, többszörösen összetett és gyakori közbevetésekkel „megtűzdelt” mondatainak indái között könnyen eltévedhet. Ez a befogadótól koncentrált figyelmet kívánó stílus: a beavatás első lépcsőfoka.
A második grádics: a regény lapjain be kell lépnünk egy olyan világba, amelyből legszívesebben azonnal sikoltozva menekülnénk. Eliszkolnánk, ha nem lenne olyan ismerős, és nem élnénk benne mi magunk is – a valóságban. Ez a világ – az én olvasatomban – nem egy írói fantázia által teremtett univerzum, hanem a bennünket körülvevő realitás: gátlástalanul és a végsőkig lecsupaszítva. A névtelen dél-alföldi kisváros regénytérként ugyan mintha leszűkítené és konkretizálná ezt a valóságot, de igazából lehetnénk bárhol, és nem is csak Magyarországon. Ha szerepeinket, játszmáinkat, önáltatásunkat lefejtjük a világról, talán tényleg csak ennyi marad: üresség, zűrzavar, csőd, kilátástalanság, bizalmatlanság, félelmek, hatalomvágy és erőszakmámor, a rombolni akarás ősi ösztöne. (Szeretnék mást hinni. Úgy gondolom, Krasznahorkai is, és amikor harmincvalahány évesen megírta ezt a regényt, a mindezt megérteni képes, ám elfogadni képtelen alkotó és gondolkozó attitűdjével tette. Az út-, a kiútkeresés szándékával. Mert van és lesz más…) Tehát ez a második lépcső: nyitott szemmel belépni, és a regény hőseivel együtt bolyongani a vigasztalanság apokaliptikus viziókat idéző roncsai és szétfagyott szeméthalmai között.
A harmadik fok: – megint csak nem szemlesütve – szembesülni önmagunkkal: a szereplőkkel. Mi vagyunk az e világot csak negédes cukrászsüteménybe csomagolva elviselni képes Pflaumné. Mi vagyunk az e világból – a pusztulásából főként! – hasznot húzni óhajtó, katonás fegyelmű, kegyetlen Eszterné. (Ő egyébként Krasznahorkai humorának hála és volt férje örökös meghökkenésére a Tünde keresztnévre hallgat, holott sem egy zsák krumplira emlékeztető külsejében, sem habitusában nyoma sincs a tündériségnek.) Mi vagyunk Eszter úr is, az e világtól végképp megcsömörlött és onnan tudatosan hátrálni igyekvő egykori zeneiskola igazgató. Az ő küzdelmének célja: teljesen bezárkózni a szellem és a józan ész világába (kantiánus filozófia), többé nem venni tudomást a körülöttünk – bennünk – kongó űrről. Lélekben bontani tovább minden – szerinte – ál-szépséget és értéket, ami még működtetni látszik ezt a világvégi világot. De mi vagyunk Valuska is, a színleg együgyű bölcs bolond, aki a tudatlan szemlélődő – a település lakói, ám sokáig Eszter úr – számára is a maga naiv tévképzeteibe beleszédült, különc álomvilágában élő „fellegjáró”. Sőt: mi vagyunk az értelmetlen kéjjel törő-zúzó tömeg, az ehhez csupán látszat-ürügyet szolgáltató Herceg (Cipolla karizmájával), a Direktor, a Mindenes, Harrer és Harrerné, meg a többiek is.
A következő lépcsőfokok már nem számozhatók vagy számolhatók. Innentől lépkedhetünk felfelé vagy lefelé is akár. Bár az a legfájóbb, mégis a legszebb, ha befelé indulunk… Kapaszkodóink lehetnek például az alábbiak:
– Az ellenállás motívumának sokfélesége. Ki kinek és minek áll(na) ellent; mikor szükségszerű, mikor lehetetlen ez?
– Krasznahorkai finom humora, iróniája, sőt, megkockáztatom: öniróniája. Ezek számomra a regénybéli sötét tónusokat mindig világosították, ha csak egy-egy halvány árnyalattal is.
– Eszter úr és Valuska kapcsolata, a kettejük közti kötelék formálódása; ahogy egymásban tükröződnek, ennek módosulásai. (Számomra ez volt a legfontosabb mankó.)
– Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje, mely a regénytől független alkotás, bár azzal egyenértékű, csodálatos élmény. Vizuálisan és zenében tökéletesen adja vissza Az ellenállás… világát, förtelmes és gyönyörű világunkat.
– Egy Krasznahorkai Lászlóval készült beszélgetés: http://epa.oszk.hu/00000/00012/00027/krasznahorkai_int.htm
Ha ez a regény tényleg a miénk, és ösvény(eke)t is találunk benne a magunk számára, beavatódunk. Lehet, már csak üldögélni szeretnénk majd Valuska és Eszter úr társaságában, a csendben. Megérkeztünk.

4 hozzászólás

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek – minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű Werckmeister-harmóniák című filmjét.

Hirdetés