donzella P értékelése


donzella P>!
Anthony Ryan: A láng légiója

Vagy ráéreztem Ryan gondolkodására, vagy nagyon átlátszó lett, hogy az előszónak később eseményeket befolyásoló jelentősége lesz… (pontosan mi, majd a folytatásból kiderül).

A történet ott folytatódik, ahol az első rész lezárult, egy új szállal kiegészülve.
Sirus szemén keresztül látjuk az ellenség készülődését, előrenyomulását. Bízom benne, hogy sokkal nagyobb szerepe lesz a lezárásban, mint itt volt.

Clay és Hilemore együtt indulnak egy megfoghatatlan küldetésre. Hilemore-nak nem sok szerep jut, ha a kötet egészét nézzük, vagy a többiekhez hasonlítjuk, de talán a harmadik részben behozza a lemaradást. Ami itt teljesen érthetetlen volt – mindvégig, Ezüsttű szerepe. Most akkor, mi a „kapcsolata” Clay-jel?

Lizanne: vele már az első részben sem tudtam mit kezdeni. Kegyetlen kémnő – meg minden, de lépten nyomon mindenkit megsajnál, még akkor is, amikor tudja, hogy elárulták. Ha ilyen lágyszívű, akkor mégis, hogy jutott el egy ilyen pozícióba?

Mindenki hozzáállása: aki nem látta saját szemével a fenyegetést csak nevet rajta. Ezt még értem, na de aki végigélte, még van ideje lázadást szítani, régi sérelmeket megtorolni? Komolyan? Ez a mindenmindegy, egyszer élünk?

Történet tagolása: minden fejezet épp egy katasztrofálisnak tűnő szituációban ér véget, majd folytatódik egy másik szereplő szálával, egy könyvön keresztül még izgalmas, de egymás után olvasva, már kissé fárasztó… Beleértve a fontos beszélgetéseket, információk átadását is…


Anthony Ryan: A láng légiója

4.255 FtÚj Könyvek ·
5.495 Ft –23%
4.496 FtKönyvmarket ·
5.995 Ft –25%
4.671 Ftálomgyár könyvesboltok ·
5.495 Ft –15%
4.796 FtJókönyvek.hu ·
5.495 Ft –13%
5.036 Ft Book24 ·
5.995 Ft –16%
5.095 FtRégikönyvek.hu ·
5.995 Ft –15%
5.096 FtRocky ·
5.995 Ft –15%
5.096 FtSzukits ·
5.495 Ft –7%
3.320 Ftálomgyár könyvesboltok ·
3.495 Ft –5%
3.000 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár
Anthony Ryan: A láng légiója

Az ébredő tűz folytatása, a varázslattal és kalandokkal átszőtt Draconis memoria-trilógia második része, A vér éneke New York Times-bestseller szerzőjétől!

A hatalmas Vashajó Kereskedelmi Szindikátus birodalma működtetéséhez és védelméhez évszázadokon keresztül a sárkányok véréből nyert elixírekre és a véráldottak különleges képességeire támaszkodott.

Egy korábban legendának hitt elsöprő erő váratlanul felébredt korokon átívelő álmából, és legmohóbb vágya, hogy az emberek világát egyszer s mindenkorra a lángok martalékává tegye.

Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkosügynöke a generációkkal ezelőtt élt Őrült Feltaláló nyomában járva egy olyan kegyetlen börtönvárosba épül be, ahol már minden egyes túlélt nap jelentős eredménynek számít.

Eközben Claydon Torcreek, a lajstromozatlan véráldott és Corrick Hilemore, a Vashajó tengeri kapitánya maroknyi csapatukkal egy, a végtelen déltengeri jégpáncél alá temetett, ősi titok megfejtése után kutat. Rajtuk áll vagy bukik nemcsak a kereskedőbirodalom, hanem az egész emberi civilizáció jövője is.