bartok_brigitta P értékelése


bartok_brigitta P>!
Anthony Ryan: A láng légiója

Korábbi tapasztalataim is azt mutatják, hogy Anthony Ryan történetvezetése bonyolult, ami a trilógia második kötetére is megmaradt. A cselekmény és az információáradat is tömény, ezért nagyon kell figyelni, ha az ember nem akarja elveszíteni a fonalat. Bevallom őszintén, hogy még mindig elveszek a nevek között, és ugyanez igaza társulások, szervezetek megnevezésére is, néha nagyon belőni, hogy ki kivel van. A névmutató ugyan segít, de nem feltétlenül szerencsés, ha mindig oda kell lapozni olvasás közben.
A hajókázással mindig gondban vagyok, mert úgy érzem, hogy nagyon beszűkíti a karakterek mozgásterét. A történet kapcsán sajnos akadtak üresjáratok, néha pedig egész egyszerűen túl hosszúnak éreztem a könyvet, sajnos nem mindig sikerült fenntartania az érdeklődésemet. A mágiarendszer továbbra is nagyon érdekes, akárcsak a folyamatosan kiszélesedő világépítés. Oda-vissza keresztbe vagyok a sárkányokért, szóval ez sokat lendít számomra az élményen. A csatajelenetek, összecsapások nagyon izgalmasak, lendületesek és érzelmesek, az olvasó könnyen beleképzelheti magát a közepébe.
Kaptunk néhány új szereplőt, akiket lehet gyűlölni és lehet szeretni. Számomra Atalina választófejedelemasszony volt mindközül a legnagyobb figura, és minden reményem abban van, hogy kapunk még belőle a későbbiekben. Új szemszögként megérkezett Sirus, akinek hála betekinthetünk a hadszíntér másik oldalára, ami engem abszolút megnyert magának. Számomra sokáig Lizanne szála vitte hátán a sztorit; a börtönváros felépítése érdekes, egészen új ízt vittek egész történetbe. Aztán ez az érzés átlibben Clay oldalára. Nagyon tetszett, ahogy Sigornallal és Loriabeth-szel felfedezik spoiler maradványait, és amikor Kriz is becsatlakozik a kicsiny kompániához, hirtelen minden értelmet nyer. Tetszett a társadalom, amely a lány szemén keresztül mutatkozott meg. Jó volt megismerni spoiler, a spoiler okát. Hatalmas, jól sikerült csavar volt. Egy idő után Hilmore barátunkkal is kezdtem megbarátkozni, csakhogy mellette se menjek el teljesen szó nélkül.
A zárás nagyon érdekes volt, kíváncsian várom a befejező részt.

1 hozzászólás

Anthony Ryan: A láng légiója

4.255 FtÚj Könyvek ·
5.495 Ft –23%
4.496 FtKönyvmarket ·
5.995 Ft –25%
4.671 Ftálomgyár könyvesboltok ·
5.495 Ft –15%
4.796 FtJókönyvek.hu ·
5.495 Ft –13%
5.036 Ft Book24 ·
5.995 Ft –16%
5.095 FtRégikönyvek.hu ·
5.995 Ft –15%
5.096 FtRocky ·
5.995 Ft –15%
5.096 FtSzukits ·
5.495 Ft –7%
3.320 Ftálomgyár könyvesboltok ·
3.495 Ft –5%
3.000 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár
Anthony Ryan: A láng légiója

Az ébredő tűz folytatása, a varázslattal és kalandokkal átszőtt Draconis memoria-trilógia második része, A vér éneke New York Times-bestseller szerzőjétől!

A hatalmas Vashajó Kereskedelmi Szindikátus birodalma működtetéséhez és védelméhez évszázadokon keresztül a sárkányok véréből nyert elixírekre és a véráldottak különleges képességeire támaszkodott.

Egy korábban legendának hitt elsöprő erő váratlanul felébredt korokon átívelő álmából, és legmohóbb vágya, hogy az emberek világát egyszer s mindenkorra a lángok martalékává tegye.

Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkosügynöke a generációkkal ezelőtt élt Őrült Feltaláló nyomában járva egy olyan kegyetlen börtönvárosba épül be, ahol már minden egyes túlélt nap jelentős eredménynek számít.

Eközben Claydon Torcreek, a lajstromozatlan véráldott és Corrick Hilemore, a Vashajó tengeri kapitánya maroknyi csapatukkal egy, a végtelen déltengeri jégpáncél alá temetett, ősi titok megfejtése után kutat. Rajtuk áll vagy bukik nemcsak a kereskedőbirodalom, hanem az egész emberi civilizáció jövője is.