Árnyék82 P értékelése


Árnyék82 P>!
Sarah J. Maas: Föld és vér háza

„Szeretettel bármi lehetséges.”

Ez volt az első könyvem Sarah J. Maas-tól…de biztos hogy nem az utolsó! :)
Nagyon más ahogyan ő ír. Be kell valljam én egy kicsit a pörgősebb, röviden de jól leírt, kicsit lényegre törő típusú könyvekhez vagyok szokva, ezért nekem ez a könyv az elején, kicsit „lassú” volt, és fura. Mert volt olyan hogy egy szituációt mintha több „kameraállásból” nézhettem volna meg és párszor furcsa volt, hogy lapozok, új fejezet még még mindig abban a helyzetben vagyunk, csak más szemén át látva. Nem volt itt olyan hogy ugrik pár órát, napot, neeem, itt kérem minden szépen részletesen le volt írva. Így ehhez a stílushoz, nekem igazodni kellett, de megérte. Mert amikor már belesimultam, szépen elcsorogtam a történettel. :))

Az elején volt egy kis gondom, mert ott nagyon Danika volt előtérbe, hogy milyen jó, milyen erős, milyen szép, milyen blabla…és a főhősnő egy kis szürke senki volt mellette. Már kezdtem gondolkodni, hogy akkor ez most kiről is fog szólni? Ám csak később derült ki hogy miért is volt ez így. Bizony, mikor túljutottunk a vér és belek-en, felvillant valami kis szikra, hogy hoppá! Ez a Bryce csajszi nem is olyan semmilyen, hanem nagyon is van ott valami a mélyén, nem csak egy szimpla bulikirálynő, hanem sokkal több.
A 326.oldalon mondja jól:
„- Könnyebb, ha a legrosszabbat feltételezik rólam, Legalább pontosan látszik, hogy mások milyenek.”
Igen, van benne valami. Bryce egészen összetett, egyedi karakter, aki nagyon tud szeretni, és végtelenül ragaszkodó…ugyanakkor makacs és kis bajkeverő is, aki szeret huncutkodni és cukkolni másokat, de soha nem sértő módon. Megmondja nyíltan ha valakit utál és nem alakoskodik. Kifejezetten megszerettem a karaktert, ahogy haladtam a történetben.
Hunt pedig az elejétől fogva szimpatikus volt és ahogy megismertem…huh apám! Ez ám egy igazi férfi, a szó minden jó értelmében. :) Bátor, kitartó, hűséges, erős támasz amikor kell és felrázó ha az kell, vagy „megrázó” :) mikor mi kell. De jól megmondtam, mi? :P
A lényeg, hogy az ő kettősük, szerintem nagyon jól sikerült. A kezdeti surlódások után, ahogy szépen ismerkedtek, összecsiszolódtak, bajtársak és barátok lettek, majd szépen beleolvadtak egymás lelkébe…az valami gyönyörű volt. Nagyon szépen lett megírva.
A szenvedélyük pedig forró parázs volt, visszafogott mégis elsöprő.
A párbeszédek, az évődések, az ugratások, azok a pillanatok mikor egy szót sem szóltak, de a szemükben minden benne volt, mind-mind nagyon szép volt. Nagyon jólesett olvasni.
El tudnék fogadni egy ilyen harcost, egy ilyen férfit.
A főszereplőink, remekeltek.
De nem csak ők voltak jók, hanem Bryce tündér rokona Ruhn Danaan, számomra ő is egy kedvenc volt. Meg a csapata, és a Gyógyboszorkány is szerintem nagyon jól kitalált erős karakter volt. Fury is érdekes, remélem róla majd még megtudok többet is mert itt nem sok minden derült ki…pedig biztos magas körökben mozog. Bryce főnöke is Jesiba Roga, mindig jót derültem rajta, igazi varázslónő a javából. Lehabah édes kis tűzszerzet és nagyon szerettem, aranyos figura. spoiler A sellő Tharion is tetszett, a 33. légió, az Őszkirály is bár nem túl szimpatikus figura.
Sabin és kompániája egy mocsok banda, ahogy Sandriel-é is…igen, volt pár karakter akit szívesen elmorzsoltam volna. Szerencsére páran megkapták a magukét. :)

Maga a város Crescent Cityt érdekes vol és jól volt megírva, ahogy a benne élő lények is. Azért picit hiányoltam egy átfogóbb világképet, mert néhol zavaros volt, de saját képzelőerővel kitöltöttem a hézagokat. ;)
Érdekes világ, általam szeretett mitikus lények, démonok, vámpírok, tündérek, angyalok, boszorkányok, alakváltók, sellők, elementálisok, szóval volt itt minden és a jó történet, szép szerelmi szál a nyomozás, a harcok, a kiömlő vér mellett…egy szóval leírhatom: Tetszett!!! :)
Határozottan jólesett elolvasni. Örülök hogy a polcomon tudhatom! :)
Várom a következőt!


Sarah J. Maas: Föld és vér háza

4.254 FtKönyvtündér ·
5.999 Ft –29%
4.379 Ftkonyvkolcsonzo.hu
4.379 FtÚj Könyvek
4.499 FtKönyvmarket ·
5.999 Ft –25%
4.799 FtJókönyvek.hu
5.039 FtKönyvmolyképző ·
5.999 Ft –16%
5.099 FtRégikönyvek.hu ·
5.999 Ft –15%
5.099 FtRocky ·
5.999 Ft –15%
3.000 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár
Sarah J. Maas: Föld és vér háza

A #1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas a Föld és vér házával indítja útnak legújabb sikersorozatát, a Crescent Cityt: a félig tündér, félig ember Bryce Quinlan történetével, aki bosszút esküszik egy mágiával, veszéllyel és perzselő szenvedéllyel teli modern fantasyvilágban.

A félig tündér, félig ember Bryce Quinlan imádja az életét. Minden estét bulizással tölt, és eltökélte, hogy kiélvezi mindazt, amit Lunathion – azaz Crescent City – nyújthat. Csakhogy egy kegyetlen gyilkosság alapjaiban rendíti meg a várost, és Bryce világa darabokra hullik.

Két évvel később Bryce még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, ám hirtelen folytatódnak a gyilkosságok. A hírhedt bukott angyalt, Hunt Athalart megbízzák, hogy figyelje minden lépését, és Bryce rájön, többé nem menekülhet a feledésbe.

Bryce és Hunt igyekszik kideríteni az igazságot – és feldolgozni saját múltjuk szörnyűségeit. A megbolygatott szálak a város legsötétebb részein és a háborúban álló kontinenseken keresztül egyenesen a pokol bugyraiba vezetnek, ahol az évezredek óta szunnyadó erők most ébredezni kezdenek…