ViraMors ♥P értékelése
Egész békés lett volna, ha nem ilyen szar.
– Tényleg arra kérsz, hogy… dobjak neki egy csontot?
Harrowhark tűnt fel a lépcsősor tetején, markából fehér felhő szállt fel, koponyamaszkos arca olyan rideg és könyörtelen volt, akár a hajnal: úgy szórta maga elé a port, mintha vetne. Minden egyes szemcséből remekbe szabott csontváz serkent, máris óriási, szögletes tömeg sereglett le csoszogva a lépcsőn…
* * *
Elkötelezett nekromanta- és nekromanciarajongóként nagyon szerettem volna szeretni. Őszintén, nagyon és még annál is jobban. Ezzel szemben Tamsyn Muir és Gideon mindent megtettek azért, hogy ez még csak véletlenül se sikerüljön.
Két pozitívumot tudok fölhozni a könyv mellett: az egyik a borító, a másik a nekromancia, a nagyon nagy jóindulattal kiosztott három csillagot is ez a kettő harcolta ki. A borító veszett vagány, és ha még vennék könyvet borító miatt, akkor nagyon sok mindenre rá lehetne venni vele. A könyvön belül a nekromancia ábrázolása volt az egyetlen, ami tetszett, mert alá kell írnom, hogy ezt az egyet tényleg remekül ábrázolja, és ez az egyetlen ok, amiért valószínűleg fogok adni egy nagyon aprócska esélyt a második résznek off
Ami ezeken túl maradt, arra egyetlen szavam van: erőltetett. Gideon karaktere, Harrow karaktere, a többi karakter, az interakciók, a szereplők közti kapcsolatok. A történet, a helyszínek… minden. Erőltetett és sok tekintetben nagyon kiszámítható, és van benne pár akkora klisé mint egy közepes atomrobbanás, csak elsőre nem feltétlenül tűnik fel, mert az űrhajózó nekromanták kitakarták.
Leírni nem tudom, mennyire sajnálom, hogy így alakult a viszonyom ezzel a könyvvel. Tényleg nagyon reménykedtem egy igazán jó nekromantás könyvben, és az a legfájdalmasabb, hogy nagyon jó a nekromancia, ha semmi más nem ér a közelébe sem.
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik 85%
Book24 
A Császárnak nekromanták kellenek.
A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató.
Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt már az élőholt rendek baromságaival.
A lovaglány ugyanis eddigi életét halottimádó apácák, csontvázszolgák és ősöreg szektások között töltötte, így bármire hajlandó lenne, hogy végre kiszabadulhasson a rendház szolgaságából és beállhasson a Dominicus naprendszer Császárának fényes seregébe. Úrnője és egyben gyermekkorának megkeserítője azonban csak egyetlen feltétellel hajlandó útjára engedni…
Harrowhark Nonagesimus, a Kilencedik Ház páratlan csontmágus boszorkánya rendkívüli küldetés előtt áll. A Császár valamennyi Ház örökösét halálos próbatételre szólította, amelyhez minden tudásukra, erejükre és ravaszságukra szükségük lesz. Na, meg egy-egy tehetséges lovagra. Amennyiben Harrow kiállja a próbát, a Feltámadás halhatatlan, nagyhatalmú szolgájává emelkedik, azonban, ha az ő képességei és bajnoka, Gideon pengéje kevésnek bizonyul, a Kilencedik Házra biztos pusztulás vár.
Persze, jól tudjuk, hogy a halál nem feltétlenül az út vége.
Tamsyn Muir új-zélandi írónő debütáló regénye a 2019-es év legnagyobb meglepetése lett a sci-fi- és fantasy-irodalomban, amely az összes nagyobb díj döntőjéig eljutott, majd elnyerte a Locus-díjat a legjobb első regénynek járó kategóriában, illetve az újonc szerzők számára alapított Crawford-díjat.