BBetti86  értékelése


BBetti86 >!
Angus Watson: Zengő vas

Hát… ennek most volt valami értelme?
A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Lowa királynő lett, és össze akarja fogni a törzseket, hogy harcolhassanak majd a rómaiakkal. Közben a magánéletében szenved, már nagyon megbánta, hogy megcsalta Dugot. Ragnallt el is küldi Rómába kémkedni, ő azonban otthon kezdi ott érezni magát és Caesar katonájává válik, aki hódítani indul. Gallia, majd Britannia felé fordul a sereg. Közben Lowa a törzsekkel háborúzik, és Tavasz tanulja a mágiát.

Az egyes gond, nem haladtunk semmit. Tulajdonképpen ugyanott köszönünk el, ahol az első kötet végén. A rómaiak közelegnek, háború lesz. Annyi a haladás, hogy most már közelebb vannak. Pár személy más helyen áll – átálló, de hősi halott is akad. Különben a cselekmény egy nagy kitérő.
A szereplők mintha egyszerűsödtek volna. Nagyon elemi vágyak mozgatják őket, és néha kifejezetten unalmas is, ahogy ugyanazokat a konfliktusokat dédelgetik hosszú oldalakon át. Szeretlek, de nem merem kimondani. Varázsolni akarok, de az árát nem akarok megfizetni. Ez már nem szórakoztató, fárasztó. Egyedül Ragnall története változatosabb, de az sem egy szórakoztató történet. Itt olyan római orgiák és kétszínűség van, hogy ezen is inkább fintorogtam.
A konkrét cselekmény nagyjában meg háborúznak. A kelták is, a rómaiak is, csak még nem egymással. Bár izgalmasabb csaták lettek volna, de nem. Egy ponton már untam is, ahogy ugyanolyan csaták és megtorlások követik egymást.

Nem volt humor, nem volt mélység sem a szövegben. Erre is csak azt tudom mondani, hogy semmilyen. Nem bántotta a szemem az alpáriság, de nem is gondolkoztatott el magvas gondolatokkal, szép sorokkal. A humor talán még ennél is jobban hiányzott. Nincs egy seregben sem olyan katona, akin lehetne mosolyogni? Itt nincs.

Azért némi ötlet még akadt benne, pár szereplő sorsa érdekel, de gyengébb, mint az első rész volt. Akinek csaták kellenek kis körítéssel, nekik való ez a rész. Én meg reménykedem egy erőseb zárlatban.


Angus Watson: Zengő vas

Angus Watson: Zengő vas

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A vezérek a háború lángjaiban kovácsolódnak.

A vaskor harcosai, Dug és Lowa sikeresen elfoglalták Maidun várát, és felszabadították a rabszolgákat. Most azonban fordul a kocka, és nekik kell a védők oldalán harcolniuk.

Galliából római invázió közeleg, ám ahelyett, hogy összefognának, és egyesült erővel védenék meg otthonaikat, a briton törzsek inkább egymás ellen fordulnak – Maidun pedig könnyű célpontnak számít a szemükben.

Mindeközben Lowa kémjei beszivárognak Galliába, akik rájönnek, hogy a rómaiak sorai közt brit druidák is vannak. A Maidunból elindult Ragnall hűsége pedig vészesen meginog, amikor találkozik Róma lenyűgöző hadvezérével, Julius Caesarral.

Háború közeleg… De vajon ki fizeti meg az árát?