LucaWolf értékelése


LucaWolf>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Sok ezért vagy azért emlékezetes jelenetet olvastam már életem során, de azt hiszem, a Stallo sokáig dobogós lesz azzal, hogy a szerelmi szálért felelős fiatalember egy meghitt pillanatban kinyalogatja hősnőnk hajából a félig belealvadt vért.
Stefan Spjut egyébként elég szép pályát futott be irodalomkritikusként, szóval meglepett, hogy a saját regényében mennyire céltalanul dobálja egymásra azokat az eszközöket, amelyekről biztosan rengeteg elemzést írt már. Az E/1 és az E/3 váltogatása szerintem elég indokolatlan, főleg úgy, hogy előbbit egy olyan karakter kapja meg, aki inkább egy sablonos vígjátékba illene azzal, hogy idősödő anyukaként az idő nagy részében egyszerűen nem érti, mi történik. A többi karakter sem lett sokkal sikerültebb, az egyébként érdekes nyomozás és világépítés ritmusát folyamatosan tönkreteszik önismétlő lelkizéssel (melynek lényege általában az, hogy minden az ő hibájuk) és vérnyalogatással. A leírások kegyetlenül hosszúak, mindenki folyton taknyos, és a szerkesztő (ha volt) elfelejtette összefésülni a szereplők jellegzetes gesztusait, így Susso csak a regény utolsó harmadában kezdi mániákusan (és minden alkalommal igen részletesen leírva) harapdálni az ajkát.
Mindez azért nagyon nagy kár, mert a Stallo lehetne éppenséggel egy zseniális skandináv King-regény is: a koncepció ott volt mögötte, érdekes a számi alapokra épülő mitológia, a kislidérceket nem lehet nem imádni, remek hátteret biztosít a nyomozáshoz a kriptozoológia – és milyen jó, hogy a főszereplő nem egy szkeptikus, aki hússzor megpróbálja meggyőzni magát, hogy nem is létezik az, amiről az olvasó a fülszövegből tudja, hogy létezik, hanem eleve hisz a trollokban! És a társadalomkritika is ki van találva, de ennyire szürke, ennyire taknyos karakterekkel nekem nem jött át. Simán meg lehetett volna felezni a szöveget, feszesebbre venni a cselekményt, jobban meggyötörni a karaktereket, és akkor nagyon tetszett volna. Így viszont nagyon vártam, hogy vége legyen.
Egyébként van folytatása, mert miért ne. Sajnos úgy vettem ki a külföldi kritikákból, hogy pont ugyanilyen az is. Viszont abban van farkas, szóval… nagy a kísértés.


Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo

1977. Lappföld. Svédország vezető természetfotósa rendkívüli képet készít kisrepülőgépe fedélzetéről. Egy medve látható rajta, hátán furcsa lényt cipel. A fotós szerint egy troll lehet. Ez idő tájt nyoma veszik egy kisfiúnak az egyik dalarnai erdőségben. Az édesanyja szerint egy óriás rabolta el. Soha többé nem kerül elő.
2004. A fotós unokája, Susso saját kriptozoológiai, azaz mitikus lények felbukkanásaival foglalkozó honlapot üzemeltet. Amikor egy idősebb nő felhívja, és beszámol egy törpenövésű, szőrös kis lényről, akit a telke körül látott ólálkodni, Susso azonnal a helyszínre siet, és térfigyelő kamerát szerel fel. Amikor a nő unokája is eltűnik, az egyetlen nyom a kamera homályos képe a furcsa lényről…
Spjut trolljai elemi erővel sűrítik magukba a meg- és felfoghatatlant: azt, amitől rettegünk, de megismerni vágyunk, sőt, üldözünk. A Stallo különleges thriller, amelyben a feszültséget a természetfeletti misztikuma erősíti, olyan szuggesztív valóságosságot kölcsönözve így a trolloknak, amilyennel ritkán találkozik az olvasó.