LucaWolf értékelése


LucaWolf>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Amikor tavaly nyáron először olvastam az Ólomerdőt, nem sokat mondott nekem, úgyhogy én sem mondtam semmit róla. Azért a folytatások érdekeltek, úgyhogy most újra elővettem az első kötetet, hogy felfrissítsem az emlékeimet, és legnagyobb meglepetésemre most gyönyörűen egymásra találtunk. Minden bizonnyal teljesen rosszul álltam hozzá első nekifutásra, de már nem emlékszem, mit kerestem benne annyira, hogy észre sem vettem, igazából mit nyújt.
A jelenlegi olvasatomban az Ólomerdő egyszerre népmesei alapukon nyugvó tündéres fantasy, családregény és felnövéstörténet – és lenyűgöző, hogy milyen szépen összefonódnak ezek a rétegek, folyamatosan erősítik egymást. Mert a tündérekről szóló néphagyomány alapvetése az, hogy mindennek meg kell fizetni az árát, és soha nem úgy, ahogyan számítunk rá, a sors gondoskodik róla, hogy igazán fájdalmasak és beláthatatlanok legyenek a hibáink következményei. Ez szépen rímel arra, ahogyan egy családban gyűlnek a terhek, ki kicsit hibázik, ki nagyobbat, míg végül az átlagos kamaszkorra vágyó gyereken csattan az egész. És akkor aztán fel kell nőni, de gyorsan.
Órákon át tudnám magyarázni, mi teszi nagyszerűvé az Ólomerdőt, de szerencsére már sok értő, okos értékelés született előttem, úgyhogy csak három dolgot emelek ki. Az egyik, hogy mennyire sokat ad hozzá a történethez, hogy a szívtelen mostoha a saját édesgyermekét sem tudja szeretni, így a lány nem egy felesleges gonosz mostohatestvér lesz, hanem az egyik legérdekesebb és legszerethetőbb szereplő. A másik, hogy soha nem szabad alábecsülni a lírai, csilingelő nyelvezet erejét: kevés szöveg közölte velem ilyen kegyetlenül szíven ütő megfogalmazásban, hogy egy szereplő meghalt, másodszor is ugyanúgy fájt. A harmadik, hogy elképesztően jól megkomponált a szöveg, tanítani lehetne, ahogyan egy-egy szóval összefűzi az egymást követő jeleneteket, és ahogyan a legelső és legutolsó mondat találkozik.
Plusz egy: gyönyörű illusztrációk.
Azért persze nem hibátlan regény, egy-két dologra elviseltem volna több magyarázatot spoiler, de a lényeg az, hogy a szívemet sikeresen elrabolta. (Nekem emberként ti. csak egy van.)


Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!