Noro értékelése


Noro>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Sajnos elég vérszegény.
Az 1920-as évek Mexikójának a találkozása a középkori maja mitológiával érdekes lehetőségeket rejt magában, és kétségkívül elkerüli az urban fantasy néhány közhelyes toposzát, de végső soron mégsem tud újat mutatni. A történet rendkívül sematikus: a főhősöknek el kell menniük négy helyszínre, hogy egyre nehezebb próbákat teljesítve megszerezzenek négy dolgot. (És ami különösen feltűnővé teszi: két állomás között soha, semmiféle meglepetés nem éri őket.) A halandó lány és a bukott istenség egymásra utaltsága lehetőséget adna rá, hogy mindkettejük karaktere érdekes irányokba fejlődjön, de ehelyett csak spoiler. A fülszövegben emlegetett jazzkorszak hangulatából nem sokat látunk, és a maja másvilág is sokáig megmarad hallomás szintjén, csak az utolsó fejezetekben kel igazán életre.
Bár a szerzőnek nem ez az első regénye, a szöveget írástechnikai szempontból sem éreztem kiforrottnak. A legfeltűnőbb hibája alighanem a következetlen nézőpont-váltogatás. Míg a pozitív figurákat általában úgy láttatja velünk, ahogy ők látják saját magukat (így csak egy-egy rövid mitológiai infodump erejéig lép ki a fejükből), addig a negatív szereplőknek sokszor „objektíve” felsorolja a rossz tulajdonságait. Mintha az író nem bízna abban, hogy enélkül is véleményt tudunk alkotni róluk.
Végül pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a könyv egész egyszerűen elmegy a legizgalmasabb problémafelvetések mellett. Ti. a mai világban az „isten” fogalma szerintem óhatatlanul magával vonz valamilyen morális értékrendet. A regénybeli maja istenek viszont csak úgy léteznek a maguk kedve szerint, és ezt senki sem kérdőjelezi meg. Nem merül föl, hogy a halhatatlanoknak kötelességeik lennének a világ felé, és senki sem vitatja a nekik bemutatott áldozatok jogosságát. Mintha az istenek puszta létezése és mágikus hatalma automatikusan erkölcsi felsőbbrendűséget is biztosítana a számukra. Erre én mindenképpen magyarázatot várnék, de ezúttal hiába.

1 hozzászólás

Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Egy eldugott kis mexikói településen, egy gazdag ember házában az alvilág urának csontjai rejtőznek. Az istenség egykor árulás áldozata lett, lefejezték, maradványait pedig egy ládába zárták, hogy ott raboskodjon az idők végezetéig. Ám a ládák sorsa, hogy előbb-utóbb kinyitják őket.

Mexikó az 1920-as évek végén: a világba betör a modernitás. Új divatok kapnak lábra, lendületes zene szól, az utcákon automobilok dübörögnek, a szesztilalom hatására virágzanak a határ menti városok kocsmái és szerencsebarlangjai. Ez a pezsgő élet azonban csupán vágyálom a fiatal, félvér lány, Casiopea számára, aki megtűrt rokonként tengődik zsarnoki nagyapja házában, Uukumilban, ahol mintha megállt volna az idő. Amikor aztán egy nap kíváncsiságtól hajtva belekukkant az öreg féltve őrzött ládájába, sorsa megmásíthatatlan fordulatot vesz.

Casiopea előtt testet ölt Hun-Kamé, Xibalba trónfosztott ura. Az istenséget egyetlen cél hajtja: vissza akarja szerezni a birodalmát, hogy bosszút álljon áruló öccsén. Ehhez szüksége van a lány közreműködésére, mivel a feltámadásakor elszakíthatatlan kötelék jött létre kettejük között. Így hát Casiopea elindul Hun-Kaméval élete első, hatalmas kalandjára, amelynek során szembe kell néznie a maja mítoszok csaknem elfeledett, de nagyon is valóságos szörnyetegeivel – és lehet, hogy az út a halálba vezet…