nope értékelése


nope>!
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék

Eltelt vagy hét év azóta, hogy elolvastam az első Abercrombie könyvemet off és már több mint egy éve, hogy a kezembe került A Hősök, így az előzményekkel kapcsolatos emlékeim ugyancsak megkoptak. Így eleinte azért bosszankodtam eleget, mivel nem jutott eszembe egy csomó minden a felbukkanó karakterekről. Az emlékezetemben lévő lyukak ugyan nem jelentettek gondot a történet megértése szempontjából, de azért határozottan érzem, hogy újra kell olvasnom az előzményeket.

Kicsit vegyesek az érzelmeim a Vérvörös vidékkel kapcsolatban. Egyik oldalon nagyon-nagyon tetszett, másik oldalon viszont volt olyan, amikor majdnem kivágtam az ablakon.

Kezdem azzal, ami tetszett:
Habár nem valami fergeteges a történet, valahogy mint a 614 oldalon keresztül sikerült fenntartania az érdeklődésemet és igencsak tempósan, mindössze 4 nap alatt ki is végeztem a könyvet, anélkül hogy vele párhuzamosan mást is olvastam volna. Ez pedig nagy szó. Bár tény, hogy már ott tudtam, hogy szeretni fogom, amikor Bárány először mondta, hogy spoiler
Abercrombie nagy mesélő, mind a jellemábrázolások, mind a tájleírások remekek és valahogy teljesen hihető az a kegyetlen világ, amit megjelenít a lapokon. Úgy tudja átadni a gondolatait, hogy az ember egészen úgy érzi, mintha ő is ott lenne. Nagyon szeretem az írónál, hogy nincs jó, meg rossz oldal, mindenki egyformán gyarló és bűnös, csak van aki ennek ellenére több-kevesebb sikerrel próbál törekedni a jóra.
Nagy összességében a történet habár kerek, nekem nem sikerült egy nagy mondanivalót leszűrni belőle – na jó, talán annyit, hogy az emberek változnak és mégsem – viszont tele volt elgondolkoztató gondolatokkal off, amik nagyon megfogtak.

Voltak dolgok viszont, amik annyira nem tetszettek:
Furcsa volt, Szende kishúgának a viselkedése. spoiler Nekem ez valahogy nem volt annyira hihető, ráadásul rendkívül ideges is lettem tőle.
Ezen kívül kicsit hosszúra sikerült a regény. Nagy lelkesedéssel olvastam végig, de spoiler picit sok volt már a jóból. A kevesebb néha több alapon egy 100 oldallal rövidebb kötet lehet, hogy jobb lett volna.
Amit még hiányoltam az a dzsinnek és/vagy a lázadók részletezése. Akadtak teljesen céltalan fejezetek, amikor később soha fel nem bukkanó mellékszereplők kaptak maguknak oldalakat, ezek helyett nyugodtan lehetett volna némi leírás a fent említett témákról.

Minden hibája ellenére összességében azt hiszem, nagyon szerettem ezt a könyvet és a benne megbúvó gondolatokat. Abercrombie-t egyszerre imádom és gyűlölöm, amennyire fel tud bosszantani a könyveivel, annyira szeretem azt, ahogy ír. Minden dark fantasy rajongónak csak ajánlani tudom, ez aztán igazán nem a cukormázas tündérmese kategória.

9 hozzászólás

Joe Abercrombie: Vérvörös vidék

Joe Abercrombie: Vérvörös vidék

Felgyújtották az otthonát. Elrabolták a testvéreit. De bosszú nem maradhat el.

Déli Szende azt tervezte, hogy mosolyogva hagyja maga mögött véres múltját, most mégis kénytelen a régi módszerekhez nyúlni, hogy visszaszerezze a testvéreit. Két ökör és bátortalan mostohaapja, Bárány társaságában veszi üldözőbe a gyerekrablókat.
A kietlen pusztaságon át vezető útjuk során ellenségeskedésből, párbajokból és mészárlásból is kijut, mire megérkeznek az aranylázban égő határvidékre, és a feltérképezetlen hegyek között megküzdenek a dzsinnekkel. És ami még rosszabb, kénytelenek szövetséget kötni Nicomo Coscával, a hírhedt zsoldosvezérrel és mihaszna jogászával, Templomossal, két olyan emberrel, akiben soha nem lenne szabad megbízniuk…

„Ez nem apáink fantasyja! Abercrombie valami nagyon merésszel próbálkozott… És a tücsök rúgja meg, sikerül neki! A Vérvörös vidék se nem vadnyugati történet, se nem egyszerű fantasy, hanem valami új, friss és izgalmas!”
– David Barnett, The Independent