vicomte P értékelése


vicomte P>!
George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

Amikor kiderült, hogy a SoI&F nyomdokvizein Martin egy még annál is régebbi szerelemprojektjét, a Wild Cards sorozatot is ki fogják hozni magyarul, örültem persze, de sejtettem, hogy messze nem lesz akkora siker, mint a Jég és Tűz dala volt.
A Wild Cards eleve sokszoros hátránnyal indul, mivel egy sajátos hangulatú, osztott világon játszódó, többnyire novellákon keresztül bemutatott, jelenleg épp 27 köteténél tartó szuperhős sztorifolyamról van szó.
Egy olyan szuperhős sorozat, ami eléggé ragaszkodik a saját sci-fi gyökereihez – itt a szuperképességet egy földönkívüli vírus által kiváltott mutáció okozza – és erősen társadalomkritikus is, ami az USA II. világháború utáni létező belső feszültségeit helyezi át egy alternatív történelmi idősíkra.
Szóval, bár van egy-két látványos képességgel rendelkező figura, de egyáltalán nem valamiféle kalandos, könnyed kikapcsolódásra szolgáló novellákról beszélünk. Sőt!
Ráadásul az osztott világ és az antológia jelleg miatt természetesen az egyes kötetek sem teljesen egységesek, sőt az írások színvonala is hullámzik valamelyest.
Nekem pozitívum volt, hogy bár a szuperhős történetek ritkán működnek jól a vizualitás nélkül – ezért is szeretem jobban képregényben olvasni az ilyeneket – de ezek a novellák szövegként elég erősek voltak ahhoz, hogy rajzok nélkül is jól működjenek.

Ez egy világbemutató kötet, amiben viszonylag lineáris idővonalon bontakozik ki a menő ászok off és a balszerencsés dzsókerek off kálváriája a hidegháború évei alatt.
Az első néhány történet a legparanoidabb hidegháborús hangulatot idézi meg.
Miközben ezeket a novellákat olvastam, megint elgondolkoztam, hogy az USA vezető politikusainak egy része, McCarthy szenátorral az élen, egy győztes világháború után, miért kezdett bele egy ilyen értelmetlen, megalázó és embertelen boszorkányüldözésbe?
Persze tudom, hogy miért… Mert az ellenségkreálással lehet legkényelmesebben elleplezni, hogy valójában csak a saját hatalmukat szerették volna bombabiztossá tenni és fel akartak számolni minden potenciális riválist, vagy bárkit, aki kritikusan állt hozzá a konzervatív amerikai értékekhez.
De akkor is érthetetlen, hogy az emberek, akik pontosan tudhatták, hogy a fasizmus vagy a kommunizmus hová is vezethet, miért hagyták – legalábbis jó ideig – hogy a sztálini koncepciós pereket idéző autokrata, despotikus eszközökkel tegyenek tönkre bárkit, aki kicsit is haladó gondolkozású volt.
És rettenetesen riasztó, hogy milyen gyorsan kialakul a megalkuvás, a félelem és az önigazolás légköre, ami ellen még egy rakás szuperhős is tehetetlennek bizonyult, ahogy a kötet talán legnyomasztóbb és legpolitikusabb írásaiban, A tanúban és a Megalázó rítusokban történik.
Persze nem csak ennyire nyíltan politikus darabok szerepelnek a kötetben, de a legtöbb novella reflektál a korszak politikai közhangulatára. De még ezek a novellák is az egyedi sorsokra fókuszálnak, és egy-egy emberfelettivé vált ember morális válságát mutatják be. Ilyen például Zelazny hőse is, Az Alvó, aki ammorális tinédzserként nem „a nagy erővel nagy felelősség jár” morális lózungja szerint él, hanem csak lehetőséget lát az erőben, amivel pénzhez juthat. A felelősségérzete pedig kimerül annyiban, hogy a maga módján segíteni próbálja a családját. Vagy Martin szerencsétlen lúzere, a Burokba zárva c. novellából, aki a telekinetikus erejét csak akkor képes használni, ha teljes biztonságban érzi magát, így aztán kénytelen megalkotni egy tökéletesen áthatolhatatlan páncélt, és abban járőrözni.
De ahogy haladunk előre az idővonalon, ismét egy elég sötét korszakhoz érünk: Nixon érához és a vietnámi háborúhoz, ami ellen nem csak a sex&drugs&rock&roll lázában élő hippi mozgalom kell fel, de a dzsókerek iránt érzett fajgyűlölettel vegyes megvetés miatt a szuperképességűek egy része is. Az írók itt hasonló morális és erkölcsi kérdéseket feszegetnek, mint amelyek az Irha és bőr átalakult állatai kapcsán is felmerültek.
A hab a tortán, hogy mivel a vírus nem válogat, ezért a sötét oldalon is van egy-két erőszakos és manipulatív ász, akik durván megkavarják a erőviszonyokat.

Összességében, bár többnyire inkább nyomasztó és keserű hangulatú írások uralták a kötetet és akadt egy-két nem túl jó novella is – nekem személy szerint csak a Katód kapitány és a rejtett ász volt csalódást keltően semmitmondó – szerintem mindenképpen érdemes elolvasni a válogatást. Elsősorban nem is feltétlenül a szuperhős sztorik kedvelőinek ajánlanám, inkább az alternatív történelmi regények és az amerikai közelmúlt iránt érdeklődőknek, akik nem riadnak el amiatt, hogy egy-egy novella erősen moralizál és fájdalmasan boncolgatja az egyén és a társadalom viszonyát.


George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

A II. világháború után közvetlenül, mikor az emberiség még alig ocsúdott fel a borzalmakból, idegen eredetű vírus támadja meg a Földet… és különleges tulajdonságokkal ruházza fel a túlélők egy részét. Az ászok emberfeletti mentális és fizikai képességekre tesznek szert. Másoknak csupán bizarr lelki és testi torzulások jutnak – belőlük lesznek a jokerek. A túlélők között vannak olyanok, akik az emberiség szolgálatába állítják képességeiket, mások inkább a gonosz csábításának engednek. A Wild Cards az ászok és a jokerek története, a sorozat első része – ennek a torzult világnak a „bibliája” – pedig 1946-tól a 80-as évekig kalauzolja el az olvasót.

George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot.