Ivenn P értékelése


Ivenn P>!
Fonda Lee: Jáde háború

Az előző rész után viszonylag alacsonyabb elvárásokkal kezdtem bele a Jáde háborúba, mivel olyan kritikát olvastam, hogy Fonda Lee erősen kitágítja a világát és a politikai harc még hangsúlyosabb lesz, mint az első részben, ami így a karakterábrázolás rovására megy… No, még jó, hogy ennyire beijesztettek, mert annál kellemesebben csalódtam!

Ez a könyv nekem jobban tetszett, mint az első. Tudta hozni ugyanazt a minőségi szintet, sőt, simán túl is szárnyalta azt! A világ ténylegesen kitágult, mert most már nem csak Kekon zárt kis szigetére korlátozódik a Nincs Csúcs és Hegy klán harca, hanem kénytelenek belebonyolódni a „kinti” világ küzdelmeibe is, hogy lépést tudjanak tartani a modernizációval, és egyúttal gazdasági előnyt tudjanak szerezni egymással szemben. DE! Ez csöppet sem vesz el a személyes, egyéni harcok létfontosságából vagy a családi drámákból, amelyért annyira szeretjük ezt a sorozatot.
A Kaul család még mindig ugyanúgy a szíve-lelke a történetnek és most is kapunk belőlük bőséggel: leginkább Shae és Anden megpróbáltatásai kerülnek most a fókuszba, akiknek elég kemény helyzetekkel és döntésekkel kell szembenéznie a klán érdekében, de Hilonak is sokszor mérlegelnie kell, hogy a családja biztonságát vagy a klán felemelkedését helyezi előtérbe. Habár a legtöbb csata a politika színterén játszódik – most már Kekon mellett bevonva Espeniát és az Uwiwa-szigeteket is a játszmába –, ez mégsem unalmas, az első kötettel ellentétben most nem volt olyan rész, ami megfeküdte volna a gyomrom. (Talán csak hozzászoktam?) Természetesen most is kapunk azért bőven az epic és látványos fizikai, ázsiai elemeket megidéző harcokból is, köztük egy olyan összecsapást, amire egyáltalán nem számítottam, de leesett az állam, amikor megtörtént (és milyen badass volt, úristen!). Fonda remek érzékkel adagolja az akciót és a fordulatokat a történetbe, úgy éreztem, hogy az első részhez képest ilyen téren is némileg fejlődött, és ez már az a szint, amit simán el tudnék képzelni a mozivásznon is.

Alapvetően nem gondoltam volna, hogy egy „politikai fantasy-t” ennyire fogok tudni szeretni, de valahogy a Zöldcsont-saga nagyon közel került a szívemhez, és baromira jól tudok rajta szórakozni. Imádom a könyv gengszter-hangulatát, a karaktereket, a klánhoz tartozás érzését, a hagyománytisztelet és a modernizáció összeütközésének kibontakozását, a család összetartását… leginkább a család összetartását! Shae, Hilo és Anden is mind-mind a lelkük mélyéig zöldek, akaratosak, kitartóak és az elveikhez a végsőkig ragaszkodóak, és ez adja az igazi sava-borsát a történetnek. A végsőkig való kitartás és a küzdelem a klánért, a családért!
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a zárókötetben miként lehet ezt majd még fokozni, de úgy érzem, hogy Fondának sikerülni fog. Kicsit fáj a szívem, hogy még angolul sem jött ki az utolsó rész, ezért a magyar kiadásra is többet kell majd várni. De ez a várakozás szinte biztos vagyok benne, hogy meg fogja érni!

Addig is hajtom fejemet Fonda-jen előtt, remélem, hogy bevesz Ujjnak a klánjába, mert még mindig „A klán a vérem, és a Pillér az ura”! Büszkén viselem minden zöldemet, ami van, és talán nemsokára jádéval is kiegészítem a gyűjteményemet, nehogy szó érje a ház elejét! ;) ♥ Ez a könyv pedig megy a kedvenceimhez.

5 hozzászólás

Fonda Lee: Jáde háború

Fonda Lee: Jáde háború

Kekon szigetén tovább dúl az elkeseredett viszály a klánok között. A tét immár nem csupán az, hogy ki uralja a fővárost, hanem hogy ki dönt a mágikus erejű jáde sorsáról, amely évezredek óta ruházza fel hatalommal a Zöldcsont harcosokat.
Kekon határain túl pedig háború készül. A külföldi kormányok és bűnszövetkezetek nagy hatalmú vezetőinek a szigetország kincsére fáj a foga. A jáde gazdagabbá teheti őket, és megadhatja az esélyt, hogy megszabaduljanak a riválisaiktól.
Minden irányból fenyegetve a Kaulok arra kényszerülnek, hogy új, veszélyes szövetségeket kössenek, szembeszálljanak ellenségeikkel a legsötétebb utcákon és a legmagasabb irodatornyokban, s a becsületüket is félretéve biztosítsák a család – és Kekon minden Zöldcsontjának – túlélését.

A Zöldcsont-saga a legjobbfajta urban fantasy; gengsztertörténetbe oltott mágikus kungfumese családról, becsületről és harcosokról, akik a vér és a jáde ősi törvényei szerint élnek és halnak.