vicomte P értékelése


vicomte P>!
Robert E. Howard: Kull király és az ősök

Annak idején ezzel a kötettel indult a DV Mesterművek sorozata, s azt kell mondjam, hogy nem csak kézenfekvő, de jó választás is volt Howardnak zömében korai műveit egy csokorba gyűjteni az érdeklődők számára.
Kornya Zsolt nagyjából kronologikus sorrendben megy végig Howard fiatalkori írásain és az olvasó pedig szép lassanként megismeri azokat az írói szárnypróbálgatásokat, amelyekből végül a kultikus Conan történetek kialakultak, hiszen a hyboriai barbár sem csupán úgy egyik pillanatról a másikra pattant ki az író fejéből.
A novellák egy része még témaválasztásában és kidolgozásában is vitathatatlanul egy-egy nagy előd vagy példakép nyomdokaiban jár, de Howard már fiatalon is több volt mint egyszerű epigon, még ha akkor érezhetően valóban csak kereste is a saját hangját.

Az első néhány novellát és töredéket, amit Kornya a Hajnalkor alcímen rendezett össze, alig 18-20 évesen írta, és amolyan kőkorszaki, ősemberes történetek voltak – ez akkoriban olyan divatos téma volt, hogy Wells és London is írtak hasonló sztorikat. Ebben a ciklusban mindössze egy, többé-kevésbé teljes értékű novellát és néhány töredéket valamint egy verset olvashatunk. Őszintén szólva szerintem a legszórakoztatóbb és legígéretesebb, az Am-ra és Ah-lalal című töredék volt, amiben Howardtól merőben szokatlanul egy karakán, fiatal nő is megjelenik, aki simán zavarba hozza a zord és tapasztalt Am-rát.
Ezt követően kezdődik a kötet legvaskosabb és legizgalmasabb része, amelynek főszereplője az atlantiszi Kull, aki barbár létére Valúzia királyává küzdi fel magát. Ez a motívum később még többször, némileg más formában, de visszaköszön a Conan sagában is.
Az első novella még egyfajta átkötés, ami a korábbi ősemberes történeteket köti össze a későbbi civilizált világban játszódó sztorikkal, viszont ezt követően már mint király jelenik meg a novellákban, és csak halvány utalás van arra, hogy erőszakosan ragadta magához a hatalmat.
A kígyó jegyében c. novella, ahogy az Kornya Zsolt előszavából is kiderül, valószínűleg az első olyan írás, amit joggal lehet a kard és boszorkányság alzsánerbe sorolni, s így mérföldkő a fantasy irodalomban. És aki ezt a novellát olvasta, az azonnal meg is ismerkedhet ennek az alzsánernek a legtipikusabb motívumaival: a rettenthetetlen, barbár harcossal, aki idegenként mozogva valamely dekadens és kifinomult civilizációban olyan ősi és jó okkal elfeledett kultuszok varázslóival és papjaival kerül szembe, akik ellen csak a kardjának erejével és acélos elszántságával veheti fel a harcot.
Őszintén szólva nekem már csak ezért a viszonylag terjedelmes novelláért is megérte volna elolvasni ezt a gyűjteményt, mert nem csak Kull király, de Lándzsás Brulle, a pikt harcos és a kettejük viszonya is igen emlékezetes színfoltja volt a történetnek.
A bárd jogán nem szintén tipikus kard és boszorkányság novella, de arról is nevezetes, hogy ez volt az a történet, ami erős átdolgozás után az első Conan sztori gerincét adta.
Az ezt követően többnyire rövidebb írások, mint a Delcardes macskája illetve A Csend Koponyája, A fekete város vagy A varázsló és a harcos, az Egyetlen gongütés és különösen a Thuzun Thune tükrei mind tágítják az univerzumot és sokkal filozofikusabbak, sőt néhol szinte költőiek, mint a tipikus Howard írások. Jellemzően a barbár király és barátja, a pikt harcos sem csak nyers vademberként nyilvánulnak meg, hanem olyan személyként, akik intelligenciával és érzékenységgel is meg vannak áldva. Nekem pedig pontosan ezért tetszettek ezek a rövidebb lélegzetű írások.
A Kardok az éjszakában tagadhatatlanul csak egy variánsa A bárd jogánnak, amitől persze önmagában még élvezetes olvasmány, de az előzmény ismeretében akár ki is hagyható – vagy érdemes inkább a kötet többi novelláját követően olvasni.
A Lovaglás a napkeltébe egy töredék, egy jócskán hosszabbnak ígérkező sztori felvezetése, ami karakter formálásban és világépítésben egyébként kimondottan jól teljesít, de a folytatás nélkül valóban nagyon csonka darab…

A kötet végét pedig három James Allison novella foglal helyet, Howard viszonylag érett időszakából. Ezek a novellák a korszakban szintén gyakori tematikát, a lélekvándorlást használták fel arra, hogy a főszereplőt, a nyomorék texasit visszarepítse a hyboriai korba.
Az első novella az Út a Valhallába nem meglepő módon az aesirek (a korszak vikingjei) voltak a főszereplői, akik egy Allison egyik korábbi megtestesülésének, Hjalmarnak a véres kalandjait meséli el. Ez talán a legkomorabb, legkilátástalanabb hangulatú novella, amit Howard valaha is írt, és a főszereplő fosztogató, vérgőzös viking mentalitása sem teszi sokkal könnyebben fogyaszthatóvá a sztorit. Annak idején valószínűleg ezek lehettek az okok, ami miatt nem is publikálták a megszokott magazinok.
A Féreg völgye nem kevésbé komor, de mivel inkább a lovecrafti horror irányába mozdult el, ezért eladhatóbb volt, amolyan kozmikus horrorba oltott Szent György történetként – még akkor is, ha a sztori főhőse, Allison másik megtestesülése a szintén aesir Njörd, minden, csak nem szent…
Az utolsó, töredék sztori kilóg a sorból, nem csak azért, mert a felütés alapján egy „régiségvadász rémtörténet” lett volna belőle, de azért is mert bár itt is James Allisonnak hívják a főszereplőt, de nem a texasi nyomorékról, hanem egy régészről van benne szó.

A kötetben egyébként több helyen is olvashatunk néhány hosszabb írást Howard kedvenc saját maga által kreált mitológiai időszakáról a hyboriai korról, annak népeiről és történelméről, ami segíthet egy kicsit jobban elhelyezni az adott történeteket.

Összességében, bár kicsit zavaró, hogy számos töredék kapott helyet a gyűjteményben, de mindenképpen olvasásra érdemes darab azoknak, akik szeretik a régimódi kard és boszorkányság sztorikat és szeretnék megismerni Howard kicsit költőibb és filozofikusabb írói énjét is, arról nem is szólva, hogy a hosszabb novellák alapján látni lehet, hogy bármennyire is ponyva volt amit művelt, de írás technikailag, szerkezetileg igencsak kidolgozott és profi munkák voltak ezek, amelyekből akár még a mai írók is lenne mit eltanulni.

14 hozzászólás

Robert E. Howard: Kull király és az ősök

Robert E. Howard: Kull király és az ősök

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Három hős, három legenda. Robert E. Howard – a kimmériai Conan alkotója – ezúttal a történelem előtti idők letűnt világába invitálja az olvasókat.

Am-ra, a kőkorszaki vadász magára vonja a sámánok haragját, s otthonából elűzetve magányos vándorútra indul ismeretlen tájakon, hogy a bestális Neandervölgyi vademberekkel csatázva új hazát találjon és új törzset alapítson.

Kull, az atlantiszi barbár valóra váltja ifjúkori álmát, és kóbor zsoldosból a tündöklő Valúzia királyává küzdi fel magát; ám viszontagságai ezzel korántsem érnek véget, mert a díszes márványcsarnokokban az intrika és az iszonyat sokféle formája lappang.

James Allison, a texasi nyomorék a halálos betegség szorításában az ősmúlt felé fordul, s látomásos víziókban éli át újra korábbi reinkarnációnak kalandjait, amikor szilaj harcosként sárkányokat ölt és istennőket szeretett.

A kötetben szereplő elbeszélések egy része most jelenik meg először magyarul, a többit pedig javított és átdolgozott fordításban kínáljuk az olvasónak, a legújabb kritikai kiadások nyomán. Ez az első olyan hazai Howard-válogatás, amely nem a szerző halála után átszerkesztett, önkényes csonkításokkal és betoldásokkal rongált szövegváltozatokat veszi alapul, hanem az eredeti kéziratokat, vagy ennek hiányában az első publikált verziót. A teljes novellákon kívül közöljük a kapcsolódó verseket, töredékeket és háttérfeljegyzéseket is, bőséges kommentárokkal ellátva, amelyek segítenek elhelyezni őket Howard életművében.

„Howard írása annyira telítve van energiával, hogy a legjobb művei szinte szikráznak.”

Stephen King