vicomte P értékelése


vicomte P>!
Veres Attila: Éjféli iskolák

Ismeritek azt a viccet, amiben Lovecraft, miután visszatért a zarándokútjáról összefut egy rakás nihilista lúzerrel, és ettől úgy kiakad, hogy egészen a térkép széléig tántorog, majd a végén Likó Marcinál köt ki, hogy bepattanva egy lepattant sárga Zsiguliba kiröhögje saját magát?
Na, ebben az a vicc, hogy ez nem vicc, hanem én éreztem így magam olvasás közben – remélem, nem egészen a szerző szándéka és akarata ellenére.

A kozmikus horror és a leghétköznapibb, rögmagyar kilátástalanság nem elegyedik valami szépen, és nem is lesz túl gusztusos, ha valaki mégis erőltetni kezdi, de szó se róla, eléggé robbanékony keverék lesz a végeredmény.
Mert ezek a novellák kivétel nélkül ilyenek – gusztustalan, felkavaró és robbanékony keverékek, amit nem szeret az ember, mégsem képes kivonni magát a hatásuk alól.
Köszönhetően annak, hogy Veres Attila piszok jól ír, elég nyersen ahhoz, hogy érzelmileg is torkon ragadja az olvasót, de elég tudatosan is ahhoz, hogy azért csak módjával fojtogassa. Nyilván ízlés és gyomor kérdése, de nekem még ennyi brutalitással megtűzdelt testhorror és lélekélveboncolás még belül maradt a tűréshatáromon, de megértem, ha valaki besokall tőle.
Nekem ezzel nem volt bajom, habár néha bizonyos dolgok töménységétől éreztem, hogy kezd megemelkedni a gyomorsavam, de mindig sikeresen leküzdöttem a késztetést.
Igazából két kisebb dolog volt, ami miatt nem volt 100%-os az élmény.
Egyrészt egy-egy novellában – mint pl. A Borostyán komplexben – túlságosan is erősen éreztem a felvezetés és a fő sztoriszál közötti stílusbeli és tartalmi különbséget, mintha két, különálló, nem túl jól összeszerkesztett történetet olvastam volna.
Máskor viszont ennek pont az ellenkezője zavart, az, hogy túlságosan is tudatosnak éreztem az írói szövegépítést és az önszerkesztést.
Olyan érzésem volt időnként, mintha Veres rutinos korboncnokként éles szikével végezné a szereplők lelkének élveboncolását, de közben kaján mosollyal figyelné a szeme sarkából a sápadozó medikusokat, az olvasókat.

A novellák zöme egyébként nagyon lazán, egy-egy szereplőn, vagy eseményen keresztül kapcsolódik egymáshoz, így aztán lassanként kirajzolódnak egy alternatív magyar valóság körvonalai is. S én örülök, hogy tehettem egy kört ebben a valóságban, de bevallom, még jobban örülök, hogy nem az én koponyámon belül vannak ennek a valóságnak a határai.


Veres Attila: Éjféli iskolák

Veres Attila: Éjféli iskolák

Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.

Veres Attila az Odakint sötétebb című bestseller után most egy novelláskötettel jelentkezik, amelyben ismét bizonyítja, hogy miért ő a magyar weird irodalom legfontosabb szerzője.