Noro  értékelése


Noro >!
Annie Warden: Moloch

A Cherubion kiadó e szemlátomást kevésbé ismert könyve egy szokatlan vámpírregény, amelyben egyszer sem hangzik el a „vámpír” szó. Hősei élő vérből álló szimbiótákkal osztoznak a testükön, amely emberi ragadozókká teszi őket – a párhuzam nyilvánvaló, de a különbségek teszik érdekessé a történetet. A szerző nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa: az „élő vér” egy ösztönlény, ami nem gondolkodik, csak befolyásolja a hordozó gondolkodását, ám mégis különálló entitás. Évszázadok elteltével pedig valami mássá fejlődik, a szerves élet jellemzőin túllépő, „kortalan” lénnyé. Tulajdonképpen sok tekintetben inkább hasonlít egy idegen létformára, mint egy mágikus teremtményre – én pedig mindig pikánsnak találom az olyan fantasyket, amelyeknek sci-fi közeli olvasata is lehetséges. Ez nálam sokat adott az olvasási élményhez, annak ellenére is, hogy a ragadozók társadalma már nem ennyire eredeti, szerintem sok Vámpír: a Maszkabálos áthallást mutat. spoiler

Magában a történetben egy fiatal ragadozót követünk nyomon, akit az öregek arra próbálnak felkészíteni, hogy képessé váljon megölni a kortalanokat (ezek közül néhányan maguk is szívesen fogadnák az elmúlást). Ő azonban nem érez elhivatottságot a gyilkosság, mint szakma iránt, hiába tenyésztenek ki számára egy minden eddiginél erősebb élő vért. Ösztönlényként ő a tökéletes ragadozó, de gondolkodó emberként mást akar az élettől. Az események közül nekem elsősorban azok a részek voltak emlékezetesek, ahol a lány és a szimbióta ismerkednek egymással, és egymás erejét próbálgatják az afrikai vadonban. A civilizációban zajló, vének közti intrikákra épülő jelenetek kevésbé fogtak meg, ámbátor ebben az is közrejátszhatott, hogy az előző kötetek ismerete nélkül csak sacc per kábé tudtam eldönteni, ki kicsoda. De ettől függetlenül is hangulatos, és alapvetően igényes prózába foglalt sztori volt ez (csak néha az a fránya szórend), meglepően bátor befejezéssel.


Annie Warden: Moloch

Annie Warden: Moloch

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Maria Jucaro Baker meghalt a tizenhatodik születésnapján. Vagy inkább új létre éledt? Azon a végzetes napon Belizár, a hosszúlétű ragadozók egyike megajándékozta őt saját vérével. Maria Jucaro Baker… meghalt tizenhat évesen. Az az új lény, akivé lett, a Nona nevet kapta, és sorsának titokzatos manipulálói legfőként arra szánták, hogy elbűvölje és féken tartsa Udint, a Fehér Tőrt – a testet öltött, megszilárdult Vért – a hosszúlétűek legrettegettebb gyilkosát.
Nona gyűlöli új életét. Gyűlöli – és ugyanakkor szereti? – mesterét. Iszonyodik attól, hogy nap mint nap halandók vérével táplálkozzon, ám a testét uraló Haóma-vér nem hagy számára választást: ha rátör az éhség, gyilkolnia kell…
A vadászra is vadásznak. Nona egy pillanatra sincs biztonságban. Még társában, Udinban sem bízhat: a Fehér Tőr közelsége állandó fenyegetést jelent. Ám ami még ennél is rosszabb, feléledni készül egy titokzatos kortalan, az ősi hatalmasságok egyike, aki elé neki kell odaállnia.