Dominik_Blasir  értékelése


Dominik_Blasir >!
Scott Lynch: Tolvajok köztársasága

Egyre inkább úgy érzem, hogy Lynch-nek nincs igazi koncepciója a sorozattal kapcsolatban. Minden rész más, minden rész valamilyen más oknál fogva tűnik ellentmondásosnak – persze a változatosság lehetne pozitívum, de ezúttal nem gondolok mögötte olyan szintű szándékosságot. Haladunk előre hat-nyolcszáz oldalakon, minden rész tükrözi Lynch-et valamilyen módon, de nem a koncepciót látom, hanem hogy erre volt szüksége Lynch-nek. Ami, természetesen, nem biztos, hogy baj.
Azt szerintem most már a harmadik könyv bizonyítja, hogy Lynch-nek nem erőssége a ravasz-cseles-átverős cselekmény: az előző kötet fantáziátlan heistja után ezúttal választásokban… csalunk? Ez utóbbiból nem sok történt, a sztori nagyjából a humoros csínyek és a kellemetlenül ismerős-sablonos ötletek között mozgott, ami valójában szórakoztat, de emlékezetes biztosan nem marad. Ez tényleg azért fájdalmas, mert a sorozat elvileg pont ezzel adná el magát, érezhetően erre játszik, erre most három, zseniálisan agyafúrt, szinte korlátlan erőforrással rendelkező tolvajjal nem kezdett igazából semmit.
Viszont most először gondolom azt, hogy Lynch is érzi ezt a problémát, így – no meg mert egyébként is főként erről akart beszélni – került az egészbe egy mindent uraló magánéleti szál a szokatlanul hangsúlyos visszaemlékezéssel. Ami nekem újfent tetszett (ahogy legutóbb a Locke/Jean barátságát boncolgató rész is, még ha ennek az érzelmi töltete mostanra teljesen el is szállt), de ezért túlzásnak tűnik a nyolcszáz oldal – pedig most nem is untam meg. Nehéz függetleníteni Lynch magánéleti válságától, de talán pont ezért ebben nagyon éreztem az erőt, az akarást: Locke érzelmi hullámvasútjában, kezdeti felépülésében, mindkét szituáció rém ellentmondásos jellegében, a kamaszproblémákban, az újbóli egymásra találásban.
Furcsa, mert talán ezt a kötetet élveztem a legjobban a háromból – mindvégig megtartotta a figyelmem, egyik szál sem fárasztott (talán csak a színészmonológok), elvoltam a humorán és egészen az epilógusig érdekeltek a mágus-összeesküvések –, de még így is sok problémám van. Talán majd a folytatás? Kicsit bizalmatlan vagyok.


Scott Lynch: Tolvajok köztársasága

Scott Lynch: Tolvajok köztársasága

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután életük talán legnagyszerűbb játszmája rosszra fordul, Locke-nak és régi barátjának, Jeannak menekülnie kell. Nem úszták meg sértetlenül korábbi kalandjukat: Locke-on lassan úrrá lesz Tal Verrar arkhónjának halálos mérge, amit se alkimista, se kirurgus nem semlegesíthet. Ám ahogy közeleg a vég, egy titokzatos megkötő, Karthain egyik mágusa olyan lehetőséget ajánl fel nekik, amely vagy megmenti Locke életét, vagy egyszer és mindenkorra végez vele.

Locke Lamora nem akarja elfogadni az ajánlatot, de meggyőzi Jean könyörgése, na meg az, amikor a mágus megemlít egy nőt a múltjukból: Sabethát, Locke örök szerelmét, akinek furfangja és ügyessége vetekszik az övével.

Locke még ifjú árvaként szeretett bele Sabethába, ám egy eseménydús kapcsolat után elszakadtak egymástól. Most újra összehozza őket a sors, Locke-nak pedig el kell döntenie, harcoljon-e.

Hirdetés