Noro  értékelése


Noro >!
Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

The League of Extraordinary Gentlewomen, Alan Moore második legjobb képregény-sorozata nyomán szabadon. A szerző fogott néhány mindenki által jól (és egy kevésbé) ismert „viktoriánus rémtörténetet”, kiemelte a bennük mellékesen bemutatott, áldozatként megjelenő, vagy éppen teljesen kihagyott női karaktereket, majd hagyta őket kibontakozni. A történet egyaránt olvasható nyomozós kalandregénynek, vagy az eredeti művekre reagáló meta-fikciónak is. Megtudjuk belőle, hogyan élték meg e hölgyek azt, hogy tudományos kísérletek alanyaivá váltak, és miképpen próbálnak alkalmazkodni egy olyan világhoz, amely szörnyetegnek tekinti őket (és bizonyos értelemben talán minden egyes nőt, aki nem elégedett a sorsával).
Goss eközben játszik a szöveggel is: hagyja, hogy szereplői belebeszéljenek a narrációba, és nem csak jellemvonásaikat dolgozza ki, de előadásmódjuk alapján is megkülönbözteti, hogy mikor ki meséli az eseményeket. És ha a stílusban időnként egyik vagy másik nagy előd (Wells vagy Shelley) hatása sejlik fel, valószínűleg az sem a véletlen műve.
A történet alapjai ismerősek lehetnek, hiszen ehhez hasonló viktoriánus homázs-egyveleget már mások is alkottak, és a Whitechapel-gyilkosságoknak sem tíz feldolgozása született. off És őszintén szólva a megoldásban egy kissé csalódtam, mert ennél bonyolultabb végkifejletre is megvolt a potenciál. De a lényeg itt a karakterek reakcióiban rejlik: hogyan dolgozzák fel a személyes érintettséget, hogyan élik meg azt, hogy képesek segíteni magukon és másokon? Az egész egy kicsit olyan, mint egy szuperhős-csapat eredettörténete: nem az ellenfél a legfontosabb, hanem a csapaton belüli dinamika, márpedig az nagyon ígéretes.


Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Miután nagybeteg édesanyja elhunyt, Mary Jekyll kénytelen szélnek ereszteni házanépét. Hajdan jónevű orvos-tudós édesapja, dr. Henry Jekyll tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, így az ifjú hölgy szűkös időknek néz elébe. Ám hamarosan ennél is több fejtörést okozó problémákkal kerül szembe, kezdve nyomban egy vadóc leányzóval, és a gyanúval, hogy apja hajdani barátja, a gyilkossággal vádolt Edward Hyde talán még életben van. Mary már csak megélhetési okokból is kénytelen a rejtély nyomába eredni, s ehhez nem mástól kap segítséget, mint a híres detektívtől, Sherlock Holmestól, és az ő krónikás hajlamú társától, dr. Watsontól. Ahogy nyomozásuk kibontakozik, úgy lépnek a színre újabb, a viktoriánus kor krimi- és természetfeletti horror irodalmából ismerősnek tűnő szereplők, hogy ki-ki megpróbálja megfejteni vagy épp elfedni a szálakat, melyek egy hajmeresztő dolgokra képes, titkos társasághoz vezetnek.

A magyar születésű, de Amerikában felnőtt Theodora Goss trilógiájának első része letehetetlenül izgalmas, ám nemcsak kalandokban, de emlékezetes szereplőkben, humorban és egyéb rabul ejtő elemekben is gazdag történet, mely 2018-ban megkapta a legjobb első regénynek járó Locus-díjat, és jelölték a Nebula- és World Fantasy-díjakra is.

Hirdetés