Noro  értékelése


Noro >!
Adrian Tchaikovsky: The Scarab Path

Újabb kalandok a Bogárverzumban: a darazsakkal vívott háború – egyelőre – véget ért, a világ pedig kitágult. Az Alföldek népe és a Birodalom egyaránt új szövetségeseket keres az eddig ismeretlen földeken. Egy tudós kalandor felfedez egy ősi várost, amelyet a bogár-fajzatok távoli rokonai népesítenek be, csakhogy ezek a bogarak mintha egyáltalán nem lennének fogékonyak a modern technológiákra. Márpedig ez nagy szó, hiszen nincs még egy olyan nép a világon, amelynek fontosabb lenne a fejlődés, a modern tudomány, mint a bogaraknak. Így aztán aki csak tud, expedíciót szervez az ismeretlenbe. A két rivális csapat élén pedig régi ismerősök állnak.

A sorozat ötödik része másképp épül fel, mint az eddigi könyvek. Jóval kevesebb szereplőt mozgat, ezeknek viszont alaposabban felépíti a karakterét. A két központi figura egyaránt a háborúban őket ért veszteségeket próbálja feldolgozni. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap ezen felül az „ügyetlen” (inapt) mentalitás, a sáskák, molyok és egyéb misztikus fajok gondolkodása. Ez pedig nem merül ki annyiban, hogy e népek nem értenek a gépekhez, viszont hisznek a mágiában. Nekik teljesen más logika szerint működik az agyuk, és másféle szimbólumrendszerben látják a világot. Az egyik „ügyes” (apt) főhős – nem árulom el, hogy kicsoda – az átélt események hatására váratlanul ügyetlenné válik, így gyakorlatilag mindent újra kell tanulnia, amit eddig tudott. Egyfelől sok mindenre képtelen, ami eddig hétköznapi dolog volt a számára, másfelől viszont olyan képességek ébrednek fel benne, amelyeknek eddig a létezésében sem hitt igazán. A szerző itt egy komoly fricskát ad a „varázsló vagy, Harry” típusú kliséknek, az ő hőse ugyanis teljes erejéből azért küzd, hogy a régi életét visszakapja.

A történet háttere egyszerre kitágul és összeszűkül: bár eddig soha nem látott vidéken járunk, a regény nagy része egyetlen egzotikus városban, és annak környékén játszódik, ez pedig jelentősen elmélyíti a könyv hangulatát. A két expedíció ebben az idegen közegben kerülgeti egymást, amely izgalmasan ötvözi az epikus fantasyt a hidegháborús kémdrámával, egy kis Indiana Jones-hangulattal megspékelve az ősi város titkainak köszönhetően. Félig-meddig különálló epizód ez, amelyet csak azért nem érdemes önmagában olvasni, mert a szereplők motivációit nagyon erősen meghatározzák a korábban lezajlott események. De ez is egy jól sikerült darabja a remek sorozatnak.

1 hozzászólás

Adrian Tchaikovsky: The Scarab Path

Adrian Tchaikovsky: The Scarab Path

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

The war with the Wasp Empire has ended in a bitter stalemate, and Collegium has nothing to show for it but wounded veterans. Cheerwell Maker finds herself crippled in ways no doctor can mend, haunted by ghosts of the past that she cannot appease, seeking for meaning in a city that no longer seems like home. The Empress Seda is regaining control over those imperial cities who refused to bow the knee to her, but she draws her power from something more sinister than mere armies and war machines. Only her consort, the former spymaster Thalric, knows the truth, and now the assassins are coming and he finds his life and his loyalties under threat yet again. Out past the desert of the Nem the ancient city of Khanaphes awaits them both, with a terrible secret entombed beneath its stones…

Hirdetés