vicomte P értékelése


vicomte P>!
Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Sanderson munkásságát elég régóta követem, s bár mindig elismertem a hihetetlenül átgondolt világépítését és az általa kitalált mágiarendszerek logikus működését, és azt is, ahogy egy valóban epikus cselekményt több ezer oldalon keresztül elterelget, mégsem lett a kedvenc íróm. Elsősorban azért, mert finoma szólva is túl szószátyár.

Nos, aki ránéz erre a két vaskos kötetből álló regényre, azt hiszem, érti, hogy miről beszélek. S ez csak az első rész egy kétszer ötrészesre tervezett sorozatból…
Ez letaglózó terjedelem volt az egyik oka, hogy, bár már 2019 januárjában megvettem a regényt, mégis tologattam magam előtt, jó másfél évig, és csak most augusztusban vágtam bele, s így is közel két hétig tartott, mire elolvastam.
Szerencsére nem kellett csalódnom, és bár kétségtelen tény, hogy rohadt hosszú, mégis Sanderson ebben a könyvben már egy csomó korábbi írói gyengeségtől megszabadult, ennek köszönhetően sokkal jobb élmény volt olvasni a könyvet, mint ahogy tartottam tőle.

Természetesen a világépítésre most sem lehet panasz – a Roshar kontinensét folyamatosan pusztító erejű viharok dúlják, amelynek következtében a teljes flóra és fauna átalakult, hogy ezeket az egyébként mágikus energiákat is elszabadító viharokat túl tudják élni. A szokatlan állatok és növények mellett az alapvetően emberek lakta világot számos furcsa értelmes fajzat is benépesíti – a rabszolgasorban tartott, együgyűnek tűnő parshik, a korántsem együgyű, sőt, meglehetősen harcias parshendik, a természeti jelenségek illetve ideák és érzések megtestesüléseként ismert szellemlények a szprenek – hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki. Az emberek birodalmai számos nagyon gazdag múlttal rendelkező, de merőben eltérő kultúrával és hagyományokkal bíró nemzetre épülnek. Ezek a népek leginkább különböző ókori típusú társadalmakra emlékeztető államformákká szerveződtek, amelyeknek azonban vannak feudális, sőt egészen modern jegyeik is. De vannak számunkra eléggé furcsának ható, egyedi, kissé távol-keleti jellegű filozófiára és világlátásra építő országok is.
A mágia – ahogy Sandersonnál mindig – a mindennapok része, bár egyelőre a működésének alapelveiről viszonylag keveset tudunk meg, de az már látszik, hogy talán a legösszetettebb és legsokrétűbb elvek alapján működő mágia, amit az író valaha is kitalált.
Az alapkonfliktus epikus nagyságrendű és mélyen a múltban gyökeredzik, amikor még spoiler félistenek járták még a világot, akik egy folyton visszatérő fenyegetés ellen védték az emberiséget. Ám ők úgy döntöttek, hogy inkább megpihennek, és nem folytatják tovább a harcot.
Persze egyelőre az, hogy ez hogyan is fog kapcsolódni a jelenhez, az első kötet végére sem egyértelmű, bár egyre több jel van arra, hogy az a fenyegetés, a Pusztítás ismét végig fog söpörni a kontinensen, bár egyelőre csak utalások vannak rá, hogy mi ennek a csapásnak a valós természete, az pedig még rejtély, hogy miért is most készül ismét feléledni.

Ezt az alaphelyzetet öt fő nézőpont karakteren, és számos, közjátékokban felbukkanó mellékszereplőn keresztül ismerhetjük meg közelebbről.
És itt van az, ahol Sanderson határozottan fejlődött a Ködszerzet óta. Mert ezek a szereplők nem csak gyökeresen eltérő helyzetükből fakadóan érdekesek, hanem elég hiteles és összetett személyiséggel rendelkeznek, alaposan kidolgozott és felépített viszonyrendszer és motivációk jellemzőek rájuk, és bár egyértelműen a jó oldalt képviselik, messze nem makulátlanok. Ám szerencsére, bár gyakran rágódnak a múltban elkövetett hibáikon, de inkább előre, mint visszafelé néznek, úgyhogy nem nehéz velük azonosulni.
Szóval kimondottan ügyes karakterépítést kapunk, amit a kötet főszereplője Khaladin esetében még számtalan flashbackkel is megtámogat az író, s így megismerjük, hogy és miért lesz egy seborvos fiából katona, majd a katonából rabszolga, aki egy meglehetősen furcsa harcmezőn hidász rabszolgaként küzd először a saját, majd a társai életben maradásáért is.

Ha valaki esetleg túl hosszúnak, esetleg túl részletezőnek találná már ezt az értékelést is, akkor számára nem ajánlom a könyvet, mert minden erénye ellenére a fent említett részletes világ és karakterépítés igencsak betűigényes folyamat… S bár szerencsére unalmas részek nem igazán terhelik a könyvet – engem legalábbis érdekeltek azok az események és szereplők, akikről szó volt – de az olvasó türelmét azért könnyen próbára teheti ennyi karakter és konfliktus ilyen részletekbe menő bemutatása.

Összességében ez egy brutálisan nagy lélegzetű fantasy regényfolyam felvezetése, ami bár több mint 1500 oldal, mégis érezhetően csak megágyaz a későbbi jócskán nagyobb léptékű eseményeknek, holott már ebben a kötetben is számos nagy jelentőségű esemény zajlik és nem egy titokról fellebben a fátyol. Én pedig némi pihenő után talán még idén el fogom olvasni a második részét is…


Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Brandon Sanderson: A királyok útja I-II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Brandon Sanderson, a New York Times bestsellerszerzőjének könyve,
A királyok útja egy lenyűgöző epikus történet kezdete.

Roshar a kő és a viharok világa. Rejtélyes, óriási erejű förgetegek söpörnek végig a sziklás terepen – gyakoriságuk nemcsak a környezetet, hanem a civilizációt is átalakította. Az állatok páncéljukban bújnak meg, a fák behúzzák ágaikat, a fűszálak pedig visszavonulnak a terméketlen földbe. Az emberek csupán ott építenek városokat, ahol a táj védelmet nyújthat.

Évszázadok elteltek a tíz felszentelt rend, a Tündöklő Lovagok bukása után, ám szilánkpengéik és szilánkvértjeik megmaradtak – a titokzatos kardok és páncélok, amelyek átlagos embereket szinte sebezhetetlen harcosokká változtatnak. Egész királyságokat adnak értük, háborúkat vívnak miattuk, és háborúkat nyernek velük.
Éppen ilyen küzdelem dúl a Széthasadt Síkságnak nevezett, romos tájon. Kaladin, aki öccse védelmében seborvosi jövőjét a lándzsára cserélte, rabszolgaként szolgál itt. Egy értelmetlen háborúban, ahol egyetlen közös ellenfél ellen tíz sereg küzd egymástól függetlenül. Kaladin azon igyekszik, hogy megmentse az embereit, és hogy megértse a vezetőket, akik feláldozhatónak látják őket.

Dalinar Kholin fényúr vezeti a tíz sereg egyikét. Akárcsak bátyját, az egykori királyt, őt is lenyűgözi az ősi kötet, A királyok útja. Felkavarják őt a régmúlttal és a Tündöklő Lovagokkal kapcsolatos látomásai – már a saját épelméjűségében sem bízik.

Hosszú mérföldekkel arrébb egy Shallan nevű, tapasztalatlan fiatal nő szeretne a kiváló tudós és megrögzött eretnek, Jasnah Kholin, Dalinar unokahúga alatt tanulni. Habár őszintén szereti a tudományos munkát, indítékai közel sem tisztességesek. Vakmerő lopásra készül, ám Jasnah-val végzett kutatása a Tündöklő Lovagok titkaira, és a háború valódi okára világíthat rá.

A királyok útja, ami több mint tíz évig tartó tervezés, írás és világépítés eredményeként jött létre, csupán a Viharfény krónika nyitókötete.

Élet a halál előtt. Erő a gyengeség előtt. Utazás a cél előtt.

Hangozzanak el újra az ősi fogadalmak, és kapják vissza az emberek egykori szilánkjaikat.

A Tündöklő Lovagoknak újra fel kell emelkedniük.

Hirdetés