Popovicsp87 P értékelése


Popovicsp87 P>!
Wayne Chapman: A Halál havában

Az első olvasásakor jobban csúszott a történet, bár akkor félbehagytam.
Másodszorra kicsit nehezebben ment, de nem a történet miatt.
Ez inkább egy fantasy kalandregény, mint egy mély, epikus történet.
Főhősünk Tier nan Gorduin egy bárd, aki rögtön az első részben megvillantja képességeit. Természetesen vonzza a bajt, miután megmenti El Hamed emírjének lányát, társaival elindul az Elátkozott Vidékre egy életveszélyes küldetésre.
Tier egyébként nagy kedvencem volt, olyan igazi laza karakter, képzett kalandozó, harcos, aki tisztában van képességeivel.
Az ibarai színtér már szerepelt Dale Avery: A renegátban is, itt azonban inkább Az Ezeregyéjszaka meséit juttatta eszembe.
Aztán ahogy halad előre a történet, úgy ismerhetjük meg az Elátkozott Vidék múltját. Ezeket a részeket kicsit kakukktojásnak éreztem, két olyan fejezet van a könyvben, ami a múltban játszódik, és ezek jobban működtek volna külön novellákban, mint itt, hőseinknek kevés szerep jut.
Apropó hősök, egy igazi szerepjátékos csapat gyülik itt össze. Tier az ügyes harcos, Molluh egy harcos-pap, Eriel tolvaj, és végül Aryl Arkhon a félelf nekromanta/varázsló. Utóbbi egy nagyon különleges karakter volt számomra, mivel eddigi olvasmányaimban a „jó” elfeket inkább pozitív tulajdonsággal, az élet szeretetével ruházták fel, nem sötét tanokkal. A viselkedése a másik, ha nem tudnám, hogy elfről van szó simán egy vulkáninak nézem, vagy az Equilibrium társadalmának Proziumon élő emberének. Végig a legkevesebb érzelmet mutatja, és keveset szól, de akkor fontosat.
Egyébként a csapat tagjai rejtélyes figurák, ahogy haladunk előre úgy ismerhetjük meg titkaikat.
A könyvben eléggé sok a leírás, ami érdekesen van tálalva, egyszer sem lett a könyv unalmas tőlük.
DE!
spoiler
Volt egy szál, a Kígyóé, amit nem tudtam hova tenni. Szerintem teljesen felesleges volt, vagy András elintézhette volna a kötet felénél.
Ez egy alapozó regény, ami inkább a karaktert és a világot építi, mint a cselekményt.
Végezetül pedig rájöttem, hogy András kedvenc szava a komisz volt, rengetegszer feltűnik.

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
278 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679795
2 hozzászólás

Wayne Chapman: A Halál havában

Wayne Chapman: A Halál havában

A mára klasszikusnak számító regényben Tier Nan Gorduin, az ilanori bárd olyan feladatra vállalkozik, amelynek feltételeit nem ő szabta meg, s várható jutalma puszta élete.

Bár az istenekkel dacoló vándorénekes rendszerint magányosan jár, az Elátkozott Vidékre olyanok kísérik el útján – egy titokzatos mágus, egy pimasz shadoni vadmacska és egy a jámborság álcáját magára öltött pap –, akiknek hatalmát és titkait még ő sem fürkészheti ki. Csak amikor már nincs visszaút.

Hirdetés